Kopogtató: kék-sárga szájkosár

Mától minden reklámfelhívás, jelzés, plakát, óriásplakát, tájékoztató anyag, üzenet vagy audiovizuális reklám kötelezően ukrán nyelven, idegen nyelv esetén pedig ukrán fordítással vagy transzliterációval jelenhet meg Ukrajnában.

Ne rémüljenek meg túlzottan, a hír ilyen formában – egyelőre – kacsa, de sajnos van valóságtartalma.

Tépázott Ukrajnánk fővárosában ugyanis egy bizonyos Jurij Szirotyuk beadta Kijevre vonatkoztatva a fenti gondolatot előirányozó törvényjavaslatot, melyet a városi tanács 91 képviselő támogatásával első olvasatban jóvá is hagyott.

Az ukrán nyelv használatát a szolgáltatói szférában előirányozó törvénytervezet lényege, hogy a főváros minden szolgáltató egységében az államnyelv domináljon. Ukránul szóljanak a vendégekhez, akiknek természetesen ukrán menüt kell kapniuk. Csak akkor térhetnek át idegen nyelvre, ha azt az ügyfél kifejezetten kéri tőlük.

Látom magam előtt, ahogy egy olasz turistacsoport betér egy kijevi Italiano étterembe. Egy profi olasznyelvtudással rendelkező pincér várja őket, a ciao-ra viszont szigorúan csak a privet vagy a dobrijdeny lehet a válasza, majd jöhet az ukrán nyelvű menü, és szegény pincér nem válthat nyelvet, amíg az egyik határozott ragazzo meg nem kéri erre. Ha a felszolgáló mégsem tartaná be a törvényt, valamelyik asztaltól azonnal felugrana egy álruhás ellenőr, és lesújtana a törvény erejével.

Meglehet, hogy kissé elragadtattam magam, valószínűleg túl sokszor láttam a Szárnyát vagy combját? című filmet Louis de Funès főszereplésével. Mindenesetre komédiába illő a tervezet, amely eltörpül a kárpátaljai magyarságot is érintő kisebbségi nyelvtörvény- vagy az oktatási törvényjavaslat mellett, ugyanakkor intő jelként szolgál, és megmutatja, hogy merre tart az ország.

Szirotyuk pátoszi javaslatának célja, hogy „történelmi igazságot szolgáltassanak az ukrán nyelvnek” az ország szívében.

Ha ez megtörtént, akkor mi lesz a következő lépés?

Kötelezővé teszik a gyermekvállalók számára, vagy legalábbis jutalomban részesítik a szülőket, akik az országot öregbítő irodalmi és történelmi személyiségekről nevezik el újszülöttjüket? Az elemiben piros pontot kap a gyerek, aki megdobálta paradicsommal az oroszul karattyoló szomszéd nénit, és két érdemjeggyel magasabbra értékelik a tanulókat, akik visivánkában jelennek meg a vizsgákon? A tetováló szalonokban nemsokára nyilvánvalóan mindenkinek ingyen varrják majd fel a háromágú szigonyt.

A tömeges ukránosítás nem lehet megoldás az ország problémáira. Az országot vezető honatyáknak rá kellene jönniük, hogy az oroszok és ukránok közös, keleti szláv gyökereinek és kultúrájának szőnyeg alá söprésével nem mennek semmire, hisz azok hatása és jelenléte a mindennapok szerves részét képezik, s annak elmázolásához nem lesz elég a világ összes kék-sárga festéke sem.

A hatalmon lévőknek gyakrabban kéne tükörbe nézniük, és talán rájönnének, hogy rossz fényt vet az országra, ha eltiporják az ott élő nemzeti kisebbségek jogait, miközben előszeretettel koldulnak az adott nemzetiségek anyaországaitól. Felfedezhetnék végre, hogy nem menő, ha nem adunk belépési engedélyt egy fogyatékkal élő énekesnek, s nem erkölcsös, ha úgy tiltjuk be az orosz nyelvű csatornák sugárzását vagy a termékek behozatalát, hogy közben fű alatt továbbra is a keleti szomszéddal üzletelünk.

Igen, szükség van a vízummentességre, de közben ne feledjük: ha Ukrajna nem lábal ki jelenlegi állapotából, a határok átjárhatóságával csak annyit fog elérni, hogy minden épkézláb munkaerő elhagyja az országot. Persze fő „a demokrácia”, „a nyugati gondolkodás”, s hogy a csikorgó fogaskerekű, Ukrajnának nevezett szerelvény gőzerővel robogjon a EU felé, csakhogy valahol időközben vágányt tévesztett, és úgy tűnik, nincs remény a kisiklás elkerülésére.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma