Kopogtató: Két világ határán

Magyarországon születtem, magyar ember lettem” ‒ énekli a Kormorán. Folytassuk ezt a gondolatmenetet: Kárpátalján születtem…

Milyen ember is lettem? Csehszlovák, magyar, szovjet vagy ukrán? Amennyiben az őseink magyarok voltak, csak egy válasz létezik: magyar. Mert rendszerek jöhetnek és mehetnek (szándékosan nem múlt időt használok), a magyarságunk megmarad.

Talán túl hangzatosnak tűnnek ezek a szavak, ám aki hozzám hasonlóan élt az anyaországban és a határon túl is, az jól tudja, hogy mennyire igaz az állításom. Azok a szokások ‒ locsolkodás, betlehemezés, névnapozás, kántálás – és foglalkozások ‒ fafaragás, szövés, hordókészítés ‒, amelyekkel az anyaországban többnyire már csak fesztiválokon vagy könyvekben találkozhatunk, Kárpátalján még léteznek.

S akkor még nem beszéltünk a nyelvében élő nemzetünk szavairól. Itt még ismerik és továbbadják a nagyszüleinkről ránk maradt meséket, közmondásokat és szavakat.

Vasárnaponként a falusiak még kiülnek a ház elé a lócára, a szomszédok ismerik egymást, a kapu is nyitva áll a betérő előtt.
Egy szó, mint száz: a kárpátaljaiak megőrizték magyarságukat.

Éppen ezért fogadták örömmel, amikor a magyar Országgyűlés 2010. május 26-án megszavazta, s 2011. január 1-én bevezette az egyszerűsített honosítási eljárást. Ezáltal lehetővé vált, hogy a kárpátaljai magyarok hivatalosan is újra magyarnak mondhassák magukat.

Ugyanakkor az első pillanattól kezdve üröm is vegyült az örömbe, hiszen Ukrajnában nem engedélyezik a kettős állampolgárságot, pontosabban nem rendelkeznek törvényileg róla. Így aztán kezdetben csak kevesen kezdeményezték a honosítási eljárást. Miután nem tapasztaltak semmilyen szankciót az ukrán állam részéről, egyre többen éltek az anyaország által nyújtott lehetőséggel.

Mivel járt számukra mindez?

A pozitívumok sorát kezdjük az anyagiakban nem kifejezhető értékekkel.
Az idősebb korosztály számára érzelmi jelentőséggel bírt magyarságuk elismerése. Életük egyik legszebb pillanata volt, amikor a Magyar Himnusz felcsendült, letették az esküt, s kezükbe vehették az elismervényt arról, hogy magyarok, s immár nem Joszif vagy Ivan, hanem József vagy János a hivatalos nevük is. A fiataloknál pedig a magyar identitás erősödését hozta magával a honosítás.

A határontúliak emellett megkapták annak a jogát, hogy részt vegyenek a választásokon, népszavazásokon, s voksaikkal élő sejtjei legyenek az anyaországnak. Továbbá a magyar állampolgárság egyfajta biztonságérzetet is adott a külhoniaknak.

Az eszmei értékek mellett számos olyan előnnyel járt a magyar állampolgárság megszerzése, amellyel korábban a Magyarországtól elszakadt területek lakói nem élhettek. Ezek közé tartozott a magyar útlevél igénylése, mellyel olyan országokba is eljuthattak a kárpátaljaiak, amelyekbe korábban ukrán állampolgárként csak vízummal léphettek volna be. Így vált lehetővé, hogy kárpátaljai családapák és családanyák munkát vállalhattak Magyarországon, Csehországban, Németországban és Angliában, s ezáltal biztosíthatták gyermekeik továbbtanulási lehetőséget és egy jobb élet lehetőségét. (Az más lapra tartozik, ám egyáltalán nem elhanyagolható probléma, hogy milyen áldozatokkal jár a családtól való távollét.)

Lehetővé vált továbbá a magyar személyi igazolvány igénylése, az ingatlanvásárlás, a társadalombiztosítás fizetése és ezáltal a magyarországi egészségügyi ellátás igénybe vétele is.

A kárpátaljai szülészeteken uralkodó állapotok miatt korábban is nagy mértékű volt a határ menti városokban ‒ Kisvárdán, Mátészalkán, Fehérgyarmaton és Nyíregyházán ‒ szülő kárpátaljai nők száma, ám ez még inkább megnőtt a honosítást követő években. A magyar állampolgárságú édesanya után magyarként anyakönyvezett újszülött az anyaországban megfelelő orvosi ellátásban részesült, s megkapta azokat a szükséges védőoltásokat, amelyeket Kárpátalján a vakcina hiányában gyakran nem tudnak beadni. A magyar kormány tervei szerint 2018 januárjától a határon túli magyar állampolgárok is megkaphatják a szülés utáni egyszeri anyasági támogatást.

Visszatérve a honosításra, szintén a családoknak jelentett könnyebbséget, hogy magyar okmányokkal az ukrán áraknál olcsóbban tudtak autót venni Magyarországon. Így például a szerényebb anyagi háttérrel rendelkező nagycsaládok is megvásárolhatták azt a hétszemélyes családi autót, amelyre Ukrajnában nem futotta volna.

A magyarországi lakcímmel rendelkező idősebb korosztály pedig igénybe vehette az utazási kedvezményeket és – amennyiben jogosult volt rá – a magyarországi nyugdíjat.

Azonban úgy igazságos, ha beszélünk a magyar állampolgársággal járó negatív érzésekről és problémákról is. Ugyanakkor engedtessék meg, hogy rögtön meg is cáfoljuk ezeket.

Amikor 2011-ben elkezdődött a honosítás folyamata, sokan a magyarországi szociális és egészségügyi terhek növekedésétől tartottak. A külhoni magyarok kaptak hideget-meleget az anyaországiaktól, valamint nemegyszer saját határon túlról kitelepült testvéreik gázoltak a lelkükbe. S ez a mai napig mit sem változott. Még mindig sok a félrevezető írásoknak, felszólalásoknak bedőlő, a munkahelyét, a nyugdíját féltő anyaországi, aki a határontúliakban látja a legfőbb ellenséget. Azzal is fájó szembesülni, hogy az évek óta Magyarországon élő külhoni magyart még évek múlva is úgy emlegetik a szomszédjai és a munkatársai, hogy „az ukrán, a román”.

Az idő azonban azt bizonyítja, hogy indokolatlan volt az anyaországiak félelme. Nem minden határon túli magyar ‒ akik közül eddig csaknem egymillióan tették le az állampolgársági esküt ‒ akarja elhagyni szülőföldjét, és főként senkinek sem akarják elvenni a munkahelyét. Az elmúlt hat esztendő ennek a legfényesebb bizonyítéka.

Nem is lehet ez másképp, hiszen a legtöbb magyar állampolgársággal járó jog (társadalombiztosítás, személyi igazolvány, választójog) lakcímhez vagy befizetéshez kötött. A többi, korábban már felsorolt lehetőség pedig minden magyar állampolgár számára biztosított. Így senki sem juthat érdemtelenül szerzett előnyökhöz.

A honosítással élő kárpátaljaiak a saját országukban sincsenek könnyű helyzetben, hiszen Ukrajna nem ismeri el a kettős állampolgárságot, sőt Porosenko ukrán elnök törvénytervezetet adott be a kettős állampolgárság büntetésére vonatkozóan. Eszerint megfosztanák ukrán állampolgárságuktól azokat, akik önként vették fel egy másik ország állampolgárságát.

Eddig főként az állami szférában dolgozók voltak szem előtt: amennyiben kiderült, hogy kettős állampolgárok, 850 és 1700 hrivnya közötti büntetést kellett fizetniük. Más, nem állami hivatalban dolgozó személy esetében 170‒510 hrivnya bírságot szabtak ki.

Az elmúlt hetekben újabb problémával kellett szembesülniük a kárpátaljaiaknak: a határokon digitálisan ellenőrzik a külföldiek Ukrajnában eltöltött napjainak számát. Maga a rendelet nem új, csak a kontroll módja változott. Amennyiben az illető túllépi a megengedett időt, az 510‒850 hrivnya összegű pénzbüntetést von maga után. Ezzel megint csak a magyar állampolgárokat és a magyar útlevéllel közlekedőket sújtják.

Ugyanakkor tegyük hozzá, hogy a kettős állampolgárság szankciójától való félelem nem tarthat vissza bennünket attól, hogy hivatalosan is a magyar nemzet részévé váljunk. Évek óta terítéken van ez a kérdés, azonban ez idáig sem a kettős állampolgárság ellen, sem mellette nem történt érdemi döntés. S ahogy Ukrajnában a dolgok állnak, ki tudja, mikor lesz, pedig mindannyiunk – ukránok és magyarok – érdeke, hogy ebben a kérdésben európai döntés szülessen.

A határátkelés újonnan felmerült bonyodalma sem olyan probléma, amelyet ne lehetne megoldani egy ukrán útlevéllel vagy vízummal és tartózkodási engedéllyel.

Summa summarum: továbbra is ragaszkodjanak a határon túliak a magyar állampolgárság lehetőségéhez. Csak azért is…

Marosi Anita
Kárpátalja.ma