Kopogtató: Menni vagy maradni?

Egy olyan témával kopogtatok ezen a hétvégén, mely sajnos jó ideje aktuális, és talán az is marad még sokáig. A kérdés mindössze három szó: menni vagy maradni? A válasz már jóval nehezebb, pedig sokak életében eljön az a pont, amikor erről kell döntenie. Tapasztalatból állítom, hogy nehéz a válasz, mert jómagam is feltettem magamban ezt a kérdést egy évvel ezelőtt, és akkor úgy döntöttem, hogy megyek. Mentem, mert több pénzzel kecsegtetett a kínálkozó lehetőség, új munkával, s nem mellékesen azzal, hogy világot láthatok. Mindezzel szemben azonban ott volt a többi: a család, a barátok, a megszokott élet, az anyanyelv és még sorolhatnám.

Ukrajnában egyre kilátástalanabb az élet, ami tovább növeli azoknak a számát, akik magasabb fizetésért, jobb életkörülmények biztosítása érdekében úgy döntenek, hogy megpróbálják külföldön a munkavállalást. Persze ez a döntés, mint említettem, általában nem olyan egyszerű, sokaknak mégis menniük kell. Menni, mert az itteni fizetések mellett egyre nehezebb eltartani a családot, kifizetni a számlákat (amelyek szemlátomást, negyedévente emelkednek), rendbe szedni a lakóházat, vagy fiatalok esetében kifizetni például a lakodalommal járó költségeket. Egy működőképes országban, ahol az emberek tisztes fizetésben részesülnek, a felsoroltak nem okoznak problémát, azonban itt nem ez a helyzet.

Németország, Anglia, Hollandia, Csehország… – biztos vagyok abban, hogy szinte mindenki családjában vagy baráti körében akad valaki, aki ezen országok valamelyikében dolgozott, vagy most is dolgozik. Sokszor a legközelebbi családtagok szakadnak el így hosszú időre egymástól, hogy az apa vagy az anya meg tudja teremteni azokat a körülményeket a családja számára, melyeket hazai keresetből nem tud. Jómagam teljes családokkal találkoztam külföldön, akik hosszabb ideje kint vannak, céltudatosan gyűjtögetnek olyan dolgokra, melyekre itthoni munkahely mellett sosem spórol meg elég pénzt az ember. Persze ott a honvágy, a családtagok hiánya, a távolság és ott van az is, hogy nem az anyanyelveden beszélsz, ráadásul mindig csak „külföldi” maradsz. Ezeket mind le kell küzdeni, hogy nap mint nap újra és újra nekiláss a kitűzött célok eléréséhez. És bár többszörösét megkeresed az itteni fizetésednek, egy idő után ez akkor is kevésnek bizonyul, hiszen a legfontosabbak: a család, a barátok, a szeretteid nincsenek melletted.

A személyes életben megtapasztalt nehézségeken túl mindez közösségi, társadalmi problémákat is szül: az elvándorlás hatalmas tanárhiányt, szakmunkáshiányt stb. eredményez. Ki kell mondanunk, hogy a mi szülőföldön való boldogulásunkat, helyben maradásunkat hatékonyabban, elszántabban támogatja a szomszédos Magyarország, mint maga az ország, ahol élünk. Az anyaország nagyban segíti a kárpátaljai magyarságot gazdaságfejlesztési programjaival, ez sok családot megment attól, hogy a családfőnek külföldre kelljen utaznia.

Az elvándorlás, külföldön való munkavállalás aránya nemcsak Kárpátalján magas, egész Ukrajnára jellemző. Az elmúlt húsz év alatt Ukrajna lakossága nagymértékben csökkent. Ennek a negatív tendenciának az elhalálozás mértékének növekedése és a háborús konfliktus mellett a külföldön való szerencsepróbálás az egyik oka. Ahogy nagyon sok kárpátaljai magyar próbál szerencsét Csehországban, Németországban vagy akár Magyarországon, úgy rengeteg ukrán dolgozik ma Lengyelországban, ahol a szolgáltatóipar egyes ágazataiban kifejezetten a vendégmunkásokra építenek. Szívesen alkalmaznak vendégmunkásokat, akik több órát, olcsóbban ledolgoznak hetente, mint az adott ország állampolgárai.

Idén januárban Ukrajnában 3200 hrivnyára emelték a minimálbért, de ez így is nagyon kevés. Sok háztartásban a téli időszakban a havi rezsi jóval magasabb volt ennél az összegnél. Az átlagbér Ukrajnában hatezer hrivnya körül mozog, de vannak régiók, ahol ez a szám jóval alacsonyabb (ide tartozik Kárpátalja is). Ezek a számok híven tükrözik, miért folytatódik az országban az elvándorlás, a külföldön való szerencsepróbálás, ami ellen az ország vezetői gyakorlatilag semmit sem tesznek, pedig a lakosság száma drasztikusan fogy.

Magam is remélem – hiszen a remény hal meg utoljára –, hogy valami talán egyszer ebben az országban is változni fog, és a Kárpátalján élők is tudnak majd boldogulni szülőföldjükön, hogy ne kelljen kivándorolni a megélhetés érdekében.

Illyés István
Kárpátalja.ma