Kezdőlap » Sorozatok » Kopogtató » Kopogtató: védünk és meghalunk

Kopogtató: védünk és meghalunk

Ukrajnában október 14-én méltatják a haza védelmezőit. Volt államfőnk rendeletének értelmében 2015-től minden évben ezen a napon emlékezünk meg az országot védő katonákról – élőkről és elhunytakról egyaránt.

A beregszászi téren évről-évre egyre több arc kerül fel a harcokban elhunytak falára. Idősek, középkorúak, fiatalok, szinte még gyerekek – a golyó nem válogatott. Amikor a piac felé sietek, néha egy-egy pillanatra megtorpanok, és végigfutok tekintetemmel az arcokon. Főleg a kortársaim vonásai maradnak meg bennem, ahogyan markolják azt a vasdarabot, amelyiknek a halálukat köszönhették. Keserűen gondolom végig, hogy tőlem csak alig néhány évvel idősebb fiúk voltak. És már nem élnek.

Elfut a düh már aközben is, ahogyan ezeket a sorokat írom.
Tizennégy éves voltam, amikor megkezdődtek a harcok. Emlékszem, nagyon féltem, hogy Kárpátaljára is elér a karabély vége. Aztán megszoktam, mint mindenki más, hogy ott keleten háborús helyzet van. Lassan felnőtt vagyok, és még mindig ropognak a puskák. Már nem szenzáció senkinek, hogy valaki hősi halált halt Donbászban. Az arcképcsarnokok mindenütt csak bővülnek: iskolák, könyvtárak, közterek falán, és mélyen legbelül a gyászolók szívében.

Pörgetem magamban az eseményeket. Ezen a héten el kellett volna indulnia a Donyec-medencei csapatszétválasztásnak és a Steinmeier-formula életbelépésének, ehhez képest a magukat hazafinak tartó szélsőjobb kivonult a Majdanra.
Igen, megint arra az átkos Majdanra. Mintha 2004 és 2014 nem lett volna elég.

Ha ezt a napot jeles dátummá nyilvánították, hát tegyék inkább fekete nappá. Gyászoljanak és sírjanak, de ne ünnepeljenek, mert nincs mit; a hiányzó fiúkat, barátokat, apákat és gyermekeket már nem hozzák vissza.

„… hogy elég! hogy elég! elég volt! / hogy béke! béke! / béke! béke már! / Legyen vége már!” – kiáltanék fel én is Babitscsal. Vadvirágot tömnék az összes puskába, hogy ne golyót lőjön. Fehér zászló alá hívnám mindkét oldalt, hogy tegyék le a fegyvert, és nézzenek egymással szembe – mint ember az emberrel. Aztán odahívnám a tüntető csőcseléket, hogy lássák: íme, itt az általuk kivívott halálmű, amit alkottak.

Háború? Nem… Ez nem háború. Ez véres üzlet. Mert egyeseknek a béke nem elég jó, kell egy jól profitáló üzlet, bármi áron. Nem számít a halottak száma sem!

700 hrivnya egy kis majdani ácsorgásért – vagy talán csak két-három flakon bor. Eladják a saját szabadságukat. Olcsó utcalányokká avanzsálódnak a mai Ukrajna legnagyobb patriótái. A béke helyett a harcokért vonultak az utcára. Ők lesznek azok, akiket évtizedek múlva majd a sajátjaik fognak letagadni. Pedig ismét itt a nagy alkalom hősködni, kezdődnek az őszi behívások – miért a falvakat kell kutatni szinte még gyerek suhancok után, ha vannak ilyen vakmerő gerojok ebben az országban?

Mindeközben keleten a helyzet változatlan, a puskák csak ropognak tovább. Hiába a kis lépésekkel számoló Steinmeier-formula, a jól kalkuláló nyugat, Minszk, Kijev, Moszkva – amíg hull a vér, addig mindez csak papír, formalitás, üres lufi.

Amíg a politikusok a bőrfotelekben osztanak és szoroznak, addig továbbra is védenek a szerencsétlen bakák, de már rég nem a népet, és nem a hazát. Aztán majd meghalnak – értelmetlenül.

Béke poraikra!

Szabó Kata
Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

More in háború, Kelet-Ukrajna, Steinmeier-formula
A török elnök bejelentette, hogy megkezdődött a török hadművelet Északkelet-Szíriában

Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentette szerdán, hogy megkezdődött a török hadsereg és szíriai szövetséges milíciája közös hadművelete Északkelet-Szíriában a...

Close