Legendák Kárpátalján: A viski Várhegy történetei

Visk… Igen sokféle gondolat s indulat kavarog bennem e név hallatán.

Érzések, melyek mind emberekhez, szokásokhoz, dallamokhoz kötődnek, melyek mindegyike kapcsolódik e messze földön híres településhez.
A Huszttól mintegy 20 kilométerre elterülő, kissé félreeső nagyközség hajdanán Máramaros vármegye öt koronavárosának legnagyobbika volt. Ebből az időből származik gótikus református erődtemploma is, mely a Tisza egyik holtágára épült utcában lelhető fel, s rabul ejtő hangulatot áraszt. Az Isten háza előtt állva az embernek mintha kissé merengő, múltba révedő hangulata támadna. A gyönyörű épület méltán szolgál a Mindenhatóval való találkozás helyéül.
Bár nemigen szoktam embereket kiemelni egyetlen község, pontosabban azok történeteinek ismertetése során – ha így tennék, bizonnyal nem lenne elegendő egy rövidke cikk a legendák elé –, azért most hadd tegyek kivételt. Hiszen úgy vélem, ha egy kárpátaljai magyar meghallja Visk nevét, akaratlanul is asszociál Pál Lajosra és családjára, akik itthon és az anyaországban is rengeteget tettek és tesznek a magyar népzene ápolásáért, terjesztéséért, kicsik és nagyok zenei neveléséért. Adja Isten, hogy még sokáig legyen erejük és kitartásuk e nemes célért való munkához!
Hogy Viskről szót ejtsünk, annak már csak az is apropójául szolgál, hogy a nevezetes településen immáron hagyományosan megválasztják az év emberét, rendezvénysorozattal összekötve az eseményt, mely idén jelen hétvégén zajlik.
De most már épp itt az ideje, hogy bebizonyítsuk, rovatunkban is megállja helyét e híres-neves község. Két rövid, de a viskiek körében majd’ mindenki által ismert történet álljon hát itt. Ezek az egykor büszkén magasodó, mára azonban sajnos már romjaiban sem föllelhető viski várat magasba emelő várhegyhez kapcsolódnak. Lássuk őket!

A viski Várhegy:
Réges-régen, századokkal ezelőtt tizenkét zsivány szállta meg a hegyet, s ormára egy erős favárat épített. A bevehetetlen erődben tartózkodó zsiványok piócaként szipolyozták a vidéket. Nem parancsolt nekik sem a megye, sem az ország.
Egy heves nyári napon megszomjazott András gazda a házimunka közben, s Erzsi leányát, a környék legszebb virágszálát elküldte a várhegyi forráshoz borkútért. A zsiványok észrevették a szép lányt, lerohantak a hegytetőről, s a hatalmukba ejtették. Hasztalan esdeklett, könyörgött a szép Erzsi a vad martalócoknak, nem használt semmit, azok nem engedték szabadon.
Ekkor imádkozni kezdett, de az sem használt. Végre átkozódásba fogott. És íme, egyszerre terhes vészfelhő szállt a Várhegy ormára. Hatalmas vihar kerekedett. A sötét felhők tüzes villámokat szórtak a megátkozott favárra.
Három egész napig nem látták a viskiek a Várhegyet a rajta borongó iszonyú felhőtől. Amikor a negyedik napon a felleg szétoszlott, a láthatár kiderült, a várnak, a zsiványoknak és a szerencsétlen lánynak híre, pora sem volt többé.

Várhegyi nóta:
Bogdán fejedelem fia, Dragos a Kárpátok bércei közt vadászott kísérőivel. Üldözőbe vettek egy vadbölényt, amely átcsalta őket a hegységen.
Az öreg viski Náni cigányt egyszer valami úrfiak a Várhegyre csalták muzsikálni. Föld alatti tekervényes folyosókon vezették bekötött szemmel a vén dádét. Amikor végre leoldották szeméről a kendőt, egy palotában találta magát.
Aranytrónusra ültették a cigányt, nyakába drága selyemkendőt kötöttek, s így kellett muzsikálnia. Minden nóta után, amit elhúzott a hegedűjén, egy-egy füles aranyat nyomtak a markába. Hosszú ideig tartott a dáridó. Szerencsétlenségére azonban el talált aludni, s mire felébredt, magát egy reves fatörzsön ülve találta. Nyakában a selyemkendő helyett egy ló állkapocs lógott, markában meg forgácsdarabokat szorongatott.
De a tanult nótát nem felejtette el, s még utódaira is ráhagyta, úgyhogy ma is akármelyik viski cigány el tudja húzni a „Várhegyi nótát”.

Én azért egyszer utána járok, tudják-e még a viski muzsikusok azt a bizonyos nótát! Hát a kedves Olvasó velem tart?
(A legenda megtalálható a www.karpatinfo.net weboldalon.)

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma