Legendák Kárpátalján: Hankovica és a Jajkun család története

Akad, amikor egy icipici falucska története vetekszik az ismert mondák érdekességével.
Kisanna, avagy ismertebb szláv nevén Hankovica a Latorca két partján elterülő falu. A Szolyvától mintegy 14 kilométerre található kisközséget gyönyörű vidék öleli. Hegyek, erdők s a Latorca folyó adja csalogató báját. Az itt élők híresek arról, milyen ügyes fafaragók. Hankovica első írásos említése 1648-ból ismert. Számos legenda kötődik e kis helységhez. Most a Jajkun család történetét osztjuk meg olvasóinkkal.

„A XII. század végén két orosz rabló testvér – kik szomszéd országból, megunva a vérengzést és üldöztetést, ide menekültek – lett volna alapítója a helységnek. Ők a Latorca felett meredélyes, magas sziklaparton építettek maguknak közös házat, melyben megvonultak. Eleintén békés egyetértésben éltek, később azonban családjaik szaporodtával – midőn az egyiket több baj érte, mint a másikat – meghasonlottak, s több ízbeni tettlegességek után, hogy a további vérengzést mellőzhessék, abban állapodtak meg, hogy a hosszú tanyát, mely egy szobábul állott, kétfelé osszák és a válaszvonalat egyetlen léccel megjelölvén megfogadták, hogy a mezsgyét át nem lépik. E végből a fal közepén alkalmazott közös ajtót is berakták, mindenik külön bejárást nyitott, még a közös kandalót is széthányták, s a színben két tűzhelyet állítottak.
Így élt azután sokáig békében a két család, mikor az arra mind sűrűbben megfordult magyar leventéktől megtudták, hogy vész fenyegeti a hazát, mert Oroszországon át tatár seregek közelednek. A két testvér minden büszkesége és vadsága mellett hálaérzelmet tapasztalván gerjedezni keblében az új hon iránt, mely nekik szabad, nyugodalmas helyet biztosított, Hankov, az ifjabb önként ajánlkozott, hogy a magyar sereg útmutatója, kémjéül alkalmaztassék, ki a hegyek rejtett ösvényeit Gácsország felé jól ismervén, az ellenség mozdulatait kémlelheti. Néhány nap alatt be is járva a Kárpátokon túli földet, s midőn visszatért, színekkel ecsetelé a veszélyt, mely az országot fenyegeti.
Dénes, a nádor, a monda szerint, eltorlaszolá a bejáratokat, hegyszorosokat a hegyek közt, s Szolyva nyílt terén tábort ütött, naponkint vevén értesítést Hankovtól az ellenség közeledtéről. Azonban a nádor minden erőfeszítése sikeretlen volt, mert a beözönlött nagyszámú ellenség húsvét előtt áttörvén a torlaszokat, a Hársfalvánál ellenálló kisszámú magyar sereget nyílzáporával elborítá, s szétűzé.
Hankov elaggott és meggyengült testét is megtörék a múlt napok fáradalmai, s elhatározta, hogy a szintén idős nejével el nem hagyja a megszokott tanyáját, s nem követi többi családbelieit (családbeliét), kik a rengeteg erdőben találtak menedéket.
Egy nap csakugyan meglepé a tanyát egy portyázó tatárcsapat, s többen közülük leszállván lovaikról, beléptek a különös idomú, két ajtóval ellátott, hosszú színszerű szobában, a dermesztő hideg elől annak melengető tűzhelyei körül csoportosulván. Miután pedig a honmaradtaktól ételt és italt hiába követelének, a tatárok egyike a hosszú asztalnál ülő ősz férfira rohant, s éles harci bárdját oly kimérten súlytá annak a táblán nyugvó karjára, hogy az nyomban kettévált. Most az elaggott nőt támadták meg, ki ölében egy beteges fiúunokáját tartá; s már-már ráemelék a súlyos bárdot, midőn a nő s a megfélemlített gyermek a rémülettől és borzadálytól elkapatva oly szívre hatván feljajdultak és rimánkodtak, hogy a meglepett garázdálkodók bűnös és embertelen szándékukkal felhagyva gyorsan kitakarodtak, s lovaikra pattanva a völgy felé tovább iramodtak.
A gyermek, ki a tatárok öldöklő fegyvere elől jajgatása által csodásan megmenekült, megkülönböztetésül többi testvéreitől, Jajkun nevet kapott, s utódai máiglan így neveztetnek.”

(A legenda megtalálható a Dupka György és Zubánics László által összeállított Szépasszony dombja című kötetben.)

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma