Legendák Kárpátalján: ruszin és magyar – avagy békés együttélés minden időben
Kedves Olvasóink már megszokhatták, hogy hétről hétre újabb és újabb legendát mutatunk be hírportálunkon, melyek mind-mind Kárpátalja építészeti és természeti nevezetességeit, településeit és lakóit tükrözik. Azonban ezen a héten úgy döntöttem, nem egy új, hanem egy már korábban bemutatott legendát hozok ismét olvasnivaló gyanánt.
Ennek oka pedig az, ami országunkban jelen pillanatban is zajlik: békétlenség, harc, küzdelem – s ami szűkebb régiónkat, otthonunkat, Kárpátalját is igazán érinti: a provokáció, gyűlöletkeltés, a nemzetek összeugrasztása. Vidékünk mindeddig kirívó, üde színfolt volt a megtépázott, szenvedéstől hangos Ukrajna térképén: itt nem volt vérontás, a kiszipolyozó, korrupt rendszer ellen történő lázadás viszonylag békésen ment végbe, nem követelt emberéletet. Ám azt is tudjuk, akadnak olyanok, akik most (és már korábban) is azon ügyködnek – ki érti, valójában milyen okból?! –, hogy Kárpátalja békés, egymást tisztelő népe között ellentétet szítsanak, ijesztő és visszataszító álarcot öltve fel. Kárpátalja eddig, mint keserű falatot köpte ki a rendbontókat, az erőszak felé hajlókat. Bennem hitként fogalmazódik meg, hogy történt mindez annak okán, hogy szíve mélyén tudja ez a hányattatott sorsú vidék, s annak lakói: nem véletlen az, hogy itt élünk, egymás mellett, hogy ide, „ez irdatlan hegyek közé szorult katlanba” helyezett a Teremtő Isten ukránt, oroszt, ruszint, magyart… Kedves kárpátaljai Olvasóm: ne üljünk fel továbbra sem a provokálásnak, hisz’ az erőszak csak erőszakot szül, annak sosincs jó vége. Ennek kapcsán pedig jusson eszünkbe ez alábbi kedves történet is, miként került egymás mellé ruszin és magyar:
„Krisztus egyedül vándorolt a nagy országúton, és egy ruszinnal találkozott…
– Te, ruszin – mondotta az Úr –, gyere el holnap hozzám dolgozni! Aranyat kapsz a munkádért. Ha szorgalmas leszel, megalapozod a szerencsédet.
A szegény ruszin örömest fogadta az ajánlatot, mert egy garas nem sok, annyi sem volt a tarsolyában.
– Kora reggel légy a falu végén, ott foglak várni – tette hozzá az Úr, és továbbvándorolt.
Ment, mendegélt, és nemsokára egy magyarral találkozott. Köszöntek egymásnak illendően.
Így szólt Krisztus:
– Te, magyar, eljönnél-e hozzám holnap reggel dolgozni? Jól megfizetek érte. Nem bánod meg, ha korán ott leszel a falu végén, várni foglak!
A magyar örömmel ráállott, mert bizony neki sem volt pénze.
– Milyen munkát kapok? – kíváncsiskodott a magyar.
– Majd megtudod reggel – felelte az Úr, és szép lassan továbbment.
Leszállt az éj. Nem jött álom a ruszin szemére. Félt, hogy elalszik és nem ér oda elég korán. Elővette lyukas bocskorát és foltozni kezdte, a feleségének pedig megparancsolta, hogy főzzön puliszkát, mert munkába kell mennie. Reggelig foltozgatta bocskorát. Hajnalodni kezdett, amikor elkészült vele.
A magyar hazament, lefeküdt és jóízűen aludt. Kora reggel felébredt, kiugrott ágyából, kenyeret és szalonnát dugott a tarisznyájába, azt a botjára akasztotta, botját a vállára vette, s már indult is a falu vége felé.
Krisztus ott állott az útszéli keresztfa alatt. A magyar hozzáment, köszönt és így szólt:
– Uram, itt vagyok. Mondd meg, hogy mi munka vár rám és mi lesz a sorsom?
– Gyere velem! – felelte az Úr.
Kézen fogta a magyart, odavezette az Alföld széléhez és azt mondta:
– Ezt a vég nélküli, kövér búzatermő földet neked adom. Munkáld meg jól, és bővelkedni fogsz húsban, halban és kenyérben.
Nemsokára a falu végére ért a ruszin is. Őt is a keresztfa alatt várta az Úr. Köszönt a ruszin, s kérte, hogy az Úr adja ki munkáját és ossza ki szerencséjét.
– Elkéstél, szegény ruszin. A jó szerencsét elvitte a magyar.
– Mi dolog ez? – méltatlankodott a ruszin. – Egész éjjel nem aludtam, csakhogy idejében itt legyek.
– Ügyesebb volt a magyar, mint te. Megelőzött. Elvitte a kövér búzatermő földet, de itt vannak a hegyek, azokat neked adom.
És elvezette a hegyek közé, ahol silány a föld és gyenge a termés.
Mikor eljött a tél, a magyar is, a ruszin is elégedetlenkedni kezdett. A magyar fázott, nem volt fája. A ruszin éhezett, elfogyott a kevés kenyere.
Felcihelődtek és elmentek az Úristenhez, hogy segítsen rajtuk.
Az Úristen meghallgatta panaszaikat, s imigyen határozott:
– Egymás mellé tettelek titeket, hogy együtt éljetek és segítsetek egymáson. Jegyezzétek meg jól, és híven kövessétek parancsomat! Te, magyar, kenyeret adsz a ruszinnak, hogy legyen mit ennie, te meg, ruszin, fát adsz a magyarnak, hogy ne fázzon! Menjetek haza, és sohase szegjétek meg parancsomat!”
(A legenda megtalálható Bonkáló Sándor: A rutének (ruszinok) című könyvében.)
Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma