Magyar feltalálók: Kármán Tódor és a rakéta

A rakéták történetébe ásva magunkat találkozhatunk Kármán Tódor nevével, akit a XX. század legnagyobb személyiségének tartanak.
1881-ben született Budapesten. Édesapja Kármán Mór, aki a Budapesti Tudományegyetem kiemelkedő professzoraként megszervezte Magyarország első Mintagimnáziumát. Az iskola felvilágosult eszméi között nevelkedett az ifjú Kármán Tódor. Elemi iskoláit magánúton végezte, majd az édesapja által alapított egyetemi gyakorló gimnáziumban érettségizett. A gimnázium évei alatt a fiatal Tódor igen tehetségesnek bizonyult. A Királyi József Műegyetemen tanult tovább. Már ekkor megmutatkozott műszaki hozzáértése és tehetsége. Az itt kialakult szemléletmódja egész életét és további munkásságát végigkísérte. Gépészmérnöki diplomáját a budapesti Műegyetemen szerezte. Katonai szolgálatának letöltése után egy ideig tanársegéd volt Bánki Donát mellett a Műegyetemen, és mérnöki állást vállalt a Ganz Rt.-nél.
1906-ban érkezett Göttingenbe, ahol az akkor már híres Ludwig Pradtl mellé került. Itteni munkája során fedezte fel a „Kármán-féle örvénysort”, és alkotta meg ennek matematikai elméletét. Ez a felfedezés meghatározta későbbi pályafutását.
1908-ban befejezte fizikusi disszertációját, és barátjával Párizsba ment, ahol egy repülőbemutató annyira fellelkesítette, hogy később ennek hatására kezdett repüléselméleti kutatásokkal foglalkozni – olvashatjuk Köteles Viktória 88 magyar találmány című könyvében. 1913-ban elfogadta az Aacheni Egyetem meghívását, és hozzálátott a repüléstudományi intézet megszervezéséhez, s elsők között épített szélcsatornát.
Az I. világháborúban magyar hadnagyként vett részt, és bevonták a hazai légierő kiépítésébe is. Az egyik legismertebb újítása az volt, hogy megoldotta azt, hogy a géppuskával tüzelni lehessen az előtte forgó légcsavarokon keresztül. Ez nagyban hozzájárult a vadászgépek széleskörű elterjedéséhez.
Később, mikor visszatért az egyetemi katedrához, figyelme a turbulenciára terelődött. Modellezésen alapuló kísérleteivel kivívta a kor szaktekintélyeinek figyelmét és barátságát. Hírneve miatt Japánba hívták, hogy vegyen részt egy tanácskozáson, melynek témája a távol-keleti szélcsatorna megalkotása volt.
1927-ben viszont a megszervezte a Guggenheim Repüléstudományi Laboratóriumot. A társadalmi életben is ismert és elismert volt. Kapcsolatai révén rájött, hogy a hadsereg az a szervezet, ahol megvan a megfelelő szervezettség és főként anyagi háttér kutatásainak támogatására. Ezáltal vált lehetővé számára az, hogy a hangsebesség feletti repüléssel és rakétatechnikával foglalkozzon. Rakétakutató csoportot szervezett, s három évvel később hivatalos keretek között is megkezdték a JATO (Jet-Assisted Takeoff = sugárhajtással segített felszállás) program elméleti és gyakorlati munkálatait. A feszes tempót és kivitelezést 1941-ben siker koronázta: az első repülési kísérletek azt bizonyították, hogy a JATO-rakétákkal ellátott gépek nekifutási úthossza több mint 50 százalékkal csökkent. Emellett sikerült feltárni a szilárd halmazállapotú rakétahajtó anyagok összetételével összefüggő törvényszerűségeket, s ennek segítségével megfelelő módszert kidolgozni az égés szabályozására.
1942-ben Kármán néhány közeli munkatársával egyetemben egy rakétafejlesztésre és -gyártásra szakosodott vállalkozást alapított, amely a ’60-as évek elejére a világ egyik legnagyobb rakéta- és rakétahajtómű-üzemévé vált. Emellett számtalan társaság is fémjelzi a nevét. Ilyen például a Sugármeghajtási Laboratórium, amely később – a NASA intézményeként – az amerikai űrkutatás egyik fejlesztőközpontjává vált.
A rengeteg intézmény mellett a Holdon és a Marson egy-egy kráter őrzi a neves szakember, Kármán Tódor nevét.

Gál Adél
Kárpátalja.ma