Magyar feltalálók: Kőszeghi-Mártony Károly és a légzőkészülék

Az egyszerűbb és bonyolultabb, hétköznapi és nem mindennapi eszközök sokaságából nem is sejtjük, hogy hány és hány darabot nemzetünk kiváló elméinek köszönhetünk.

A haditechnika vívmányai közül több olyan van, melyet valamelyik magyar tudós hozott létre és fejlesztett tovább. Gondoljunk akár a gyakran használt légzőkészülékre, mely a tűzoltókat védi meg „meleg” helyzetekben. Az eszköz neve Kőszeghi-Mártony Károly magyar hadmérnök nevéhez fűződik.
Hosszú ideig azt tartották, hogy a gázálarcot a magyar hadmérnök, Kőszeghi-Mártony Károly találta fel. Az állítás majdnem igaz. De nézzük előbb, ki is volt e neves lángelme, és miért csak majdnem igaz az állítás.
Kőszeghi, egyes források szerint Kőszeghy Mártony Károly mérnök, táborszernagy, feltaláló 1783-ban született Sopronban. Mélyépítéssel foglalkozó mérnökként főleg a földnyomás kutatásával foglalkozott. A kísérleti talajmechanika egyik megalapozója – olvashatjuk a muszakiak.hu oldalon. A bécsi hadmérnöki iskolán végzett, és az osztrák-magyar hadseregben hadmérnökként szolgált. 1845-ben léptették elő tábornokká. Még ebben az évben az MTA levelező tagjává választották, de ezt a megtiszteltetést elfoglaltságára hivatkozva nem fogadta el.
koszegi mk
Fotó: muszakiak.hu
Kőszeghi csaknem 45 éves volt, amikor megbízták egy olyan életvédő készülék elkészítésével, amely használóját meg tudja védeni az aknafolyosót elárasztó lőporgázoktól. Ahogy Köteles Viktória is írja könyvében, a parancsot egy sokáig megoldatlan kérdés indukálta. A XIX. század elején még gyakori várostromok során az aknaharc nagyon sok személyi sérülést okozott. Ennek oka az volt, hogy a várak sáncaira szerelt aknák robbantása után a katonáknak azonnal be kellett rohannia a lőporgázokkal telt folyosóba, s ez a megfelelő védőkészülék híján igencsak veszélyes volt. Ennek okán 1828-ban kapta Kőszeghi a megbízást egy olyan életvédő készülék elkészítésére, amely használóját megvédi az aknafolyosót elárasztó mérgező lőporgázoktól. A kísérleteket, mely során az alábbi követelményeknek kellett megfelelnie, mintegy három évig folytatta: fontos szempont volt, hogy a készülék még a legveszedelmesebb lőporgázzal telt helyiségben is hosszabb ideig való tartózkodást tegyen lehetővé, egyszerű legyen, és bárki használhassa; az eszköz önálló (a környezettől független) legyen, viselője szabadon, minden akadály nélkül végezhesse feladatát; sokoldalú alkalmazást tegyen lehetővé (a bor forrása idején a pincében; fojtó levegőjű kútban; tűz esetén az emberek és tárgyak mentésére az épületekbe be lehessen menni).
1830-ban bemutatta találmányát, a légzőkészülék ősét. Ez lényegében egy fejre húzható bőrzsák volt, amelybe sűrített levegőt vezettek. Ezt a találmányát sok helyütt tévesen a gázálarc ősének nevezik, holott ebben nem szűrték, hanem pótolták (cserélték) a levegőt. A készüléket a Habsburg Birodalomban többfelé alkalmazták – főleg, mivel rájöttek, hogy a tűzoltók még az utászoknál is nagyobb hasznát vehetik. A készülék egyik példánya Budapesten, a Tűzoltó Múzeumban található.
Az „életmentő készület” viselő személy első látásra egy különleges kacsafejű (zsiráffejű) „űrlénynek” látszik. Ezzel összefüggésben meg kell jegyezni, hogy az eszköz elkészítésekor sok olyan technikai megoldást, illetve folyamatot, stb. nem ismertek, amelyeknek az alkalmazása ma már teljesen természetesnek tűnik. Többek között nem ismerték a hegesztést, a nyomáscsökkentőt, nyomásmérő műszereket, a fejrész készítéséhez alkalmas műanyagot stb. A technika akkori fejlettségi színvonala mellett nyugodtan ki lehet jelenteni,hogy világraszóló találmány született Kőszeghi alkotó fantáziájának köszönhetően.
Az „életmentő készülék” leglényegesebb része a hátra esősíthető vaspalack volt, amely sűrített levegőt tartalmazott. A sűrített levegő hajlékony csöveken át a fejre erősített, és a külső levegőtől elzárt kecskebőr sisakba tódult, és eközben kis sípon keresztül éles hangot adott. Ha a légzéshez elegendő mennyiségű levegő áramlott a sisakba, akkor ez a hang tiszta, éles volt. Ha azonban kevés volt a levegő, hangja gyenge és szaggatott volt.
Kőszeghi Mártony egyéb találmányokkal is foglalkozott, így ő volt a tábori főzőkészülék (gulyáságyú) feltalálója, valamint mérnökként is kiváló volt, nemcsak hazánkban, de világviszonylatban is az első földnyomáskutatók egyike. Nagyarányú kísérleteivel kerek száz esztendővel előzte meg a talajmechanika modern művelőit. Ezek elméleti ismeretével is maradandót alkotott.
Gál Adél
Kárpátalja.ma