Magyar feltalálók: Némethy Emil és a csűrőkormány

Számos feltalálót ismerünk, akik sokat tettek azért, hogy az ember meghódítsa az eget. Köztük van Némethy Emil, aki az első légi kísérletek idején volt a repülés dinamikájának elismert kutatója. Róla keveset írtak a szaklapok, nehezen találunk információt. Tevékenysége mégis számottevő. Elméleti megállapításai és feltalálói érdemei méltó helyet biztosítanak számára a repülés fejlődéséről szóló technikatörténeti munkákban.

Némethy Emil 1867-ben született Aradon. Gimnáziumi évei után a Budapesti Műegyetem jogelődjének tartott Királyi József Műegyetem Gépészmérnöki Karára iratkozott be. Noha már egyetemista korában érdeklődött a repülés iránt, az egyetem után más téren kezdett munkálkodni: a papírgyártáshoz szükséges berendezések tervezésével és fejlesztésével foglalkozott. Szaktudását külföldön is elismerték, így Japánba is eljutott.

Amikor visszatért Magyarországra, az aradi papírgyár vezetője lett, de továbbra is adózott korábbi érdeklődésének, a repülésnek. Tanulmányozta a korabeli aerodinamikai értekezéseket. Emellett saját tételein és megállapításain is dolgozott. Ezek közül az egyik legjelentősebb az volt, hogy minden hordfelület, vagyis repülőgépszárny, olyan súlyt képes vízszintes irányú repülése közben emelni, mint amennyi a felette másodpercenként áthaladó levegő tömege. Ez pedig azt jelenti, hogy egy repülőgép horderejét a szárnyak méretének növelésével, vagy a sebesség növelésével lehet fokozni. Ezzel a megállapításával messze megelőzte korát.

Elméleti megállapításai mellett gépeket is készített. Megalkotott egy sárkányrepülőt. Motor hiányában azonban nem repülhetett vele. A későbbi gépei sem voltak képesek a repülésre, mert a beépített motorok igen kezdetlegesek voltak, így ezek a szerkezetek nem tudtak felszállni.

Mégis volt egy fontos eszköze, melyet megalkotott, és melyek a gépek részeivé váltak. Ez pedig a csűrőkormány, mely világszerte híres lett. Ez a kormány lehetővé tette a repülőgépek kanyarodását. Másik jelentős előrelépése volt, mellyel a külföldi mérnököket is megelőzte, hogy a gép vázát korszakalkotó módon acélcsövekből készítette el. A szakirodalom sajnálatos módon mégis másnak tulajdonítja az ötletet. Anthony Gerard Fokker repülőgép-tervezőt tartja az acélvázszerkezet feltalálójának, aki két évtizeddel később Némethy ötletét alkalmazva készítette el gépeit.

Némethy saját korában nem talált támogatókra, így munkálatait saját forrásból finanszírozta. A közvélemény és a szakma elutasítása miatt arra sem lettek figyelmesek, hogy Némethy Emil olyan szerkezet terveit készítette el, mely több mint száz személy szállítására lett volna alkalmak. Rámutatott arra is, hogy a jövő repülőgépei alumíniumból készülnek majd. És lám, igaza lett. Talán érdemes lett volna jobban odafigyelni rá.

Gál Adél
Kárpátalja.ma