Magyar feltalálók: Szilárd Leó, avagy az atombomba

A XX. század egyik vitatott találmánya az atombomba. Míg a legtöbb felfedezés az emberiség életének megkönnyítése, kényelme stb. érdekében történt, addig a fent említett haditechnikai eszközzel az ember képessé vált arra, hogy elpusztítsa önmagát.

1945. augusztus 6-án vetették be először élesben az atombombát Hirosimában, mely támadás közel 250 ezer ember életét oltotta ki, s száz kilométeres körzetben mindent a földdel egyenlővé tett. A létrehozását eredményező kutatássorozatban számos tudós vett részt. Köztük maradandót alkotott az öt magyar klasszikus: Szilárd Leó, Wigner Jenő, Neumann János, Kármán Tódor és Teller Ede. Mindannyian külön-külön is maradandót alkottak. Közös találmányuk mégis az atombomba volt.

Ismerkedjünk meg elsőként Szilárd Leóval.
Szilárd Leó 1898-ban született Budapesten zsidó család gyermekeként. Már az elemi iskolában komolyan érdeklődött a fizika iránt, így későbbi tanulmányait a Királyi József Műegyetemen kezdte meg. A belpolitikai viszályok miatt azonban időközben Berlinbe költözött, s az ottani műszaki egyetemen tanult tovább. Albert Einstein hatására figyelme egyre inkább a fizika felé terelődött. Az egyetem befejezése után doktori címét is fizikából szerezte. Ezt követően az egyetemen tanárként tevékenykedett, s ez idő alatt rengeteg szabadalmat nyújtott be. Legismertebbek az 1929-ben szabadalmazott részecskegyorsító, az 1931-ben jegyzett elektronmikroszkóp vagy az 1939-ben bejelentett új típusú hűtőszekrény.

Adolf Hitler hatalomra kerülését követően Szilárd Leó – tekintettel származására – elhagyta a német fővárost, s Bécsbe utazott, majd Angliába költözött. Itt volt szerencséje meghallgatni Lord Ernest Rutherford előadását, aki az atommag hatalmas energiájáról beszélt, de kijelentette, hogy aki az atomenergia ipari méretű felszabadításáról beszél, az ábrándokat kerget. Szilárd fantáziáját olyannyira megmozgatta Rutherford előadása, hogy – nem ismervén a lehetetlen szót – megoldást talált az atomenergia ipari méretekben történő felszabadítására. Egyesek szerint egy piros lámpánál várakozva jutott eszébe a neutronok láncreakciója, mint az atomenergia kiszabadításának lehetősége – olvashatjuk Köteles Viktória 88 magyar találmány című könyvében.

Úgy gondolta, hogy kivitelezhető lenne mindez, ha találna egy olyan elemet, amely miután elnyelt egy neutront, kettőt bocsát ki, és emellett kellőképpen instabil. Ezzel az elemmel lehetővé válna a nukleáris láncreakció, csak fel kellene halmozni belőle a megfelelő mennyiséget. Lényegében ez volt a későbbi atombomba „receptje”. Elméletét megosztotta Lord Ernesttel is, aki végighallgatván kidobta őt. Szilárd elhatározásán azonban ez mit sem változtatott.

Ő maga ekkor még nem ismerte azt az elemet, melyből megvalósítható lenne elmélete. Támogatást kért a brit kormánytól, hogy megvizsgálhasson három elemet: a berilliumot, az uránt és a brómot. Kérelmét elutasították. Szilárd Leó ezt megelégelte, s 1933-ban Amerikába, New Yorkba költözött. 1939 januárjában tudomására jutott, hogy Németországban felfedezték az urán hasadását, amelynek során az két könnyebb atommagra hasad szét. A kísérletek igazolták Szilárd sejtését. 1940 februárjában a Physical Review-ban megjelent egy tanulmánya Divergens láncreakció uránból és grafitból összetett rendszerben címmel, amely az atomenergetika alapvető műve lett.

A II. világháború közeledtével egyre intenzívebben foglalkozott az atomenergiával. Tudta, hogy a német kutatások előrehaladottabbak, s ezért neki is lépnie kell. Két társával, Wigner Jenővel és Teller Edével Albert Einstein támogatását kérték, aki felismerve az addigi eredményekben és elméletekben rejlő lehetőséget, meg is adta nekik támogatását. Aláírásával levelet küldtek Roosevelt elnöknek, mely a láncreakció leírását és annak nemzetvédelmi jelentőségét tartalmazta. Az elnök még ugyanebben az évben lépéseket tett az ügy érdekében, és kezdetét vette a Manhattan-terv. (A terv az atomfegyver kifejlesztésére szolgáló közös vállalkozás, melyben részt vett az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Kanada. Megindításáról 1942-ben döntött Franklin D. Roosevelt elnök a magyar Szilárd Leó kezdeményezésére, akit ebben Albert Einstein is támogatott.).

1942-ben megkezdődött az atombomba előállításához szükséges gépek és alkatrészek gyártása. Az erre kijelölt titkos helyet Manhattan Körzetnek nevezték el. Mindeközben Németországban a sikertelen kísérletek következtében abbamaradtak a kutatások. Ezt azonban az amerikai kutatócsoport nem tudta, s teljes erővel folyt a munka. Hamarosan be is mutatták az első nukleáris láncreakciót, mely sikeres kísérletnek bizonyult.

Szilárd Leó időközben egyre gyakrabban csalódott a kormányban, és aggasztotta a hadsereg túlzott befolyása is, míg a saját befolyása egyre csökkent. Javaslatot terjesztett Roosevelt elnök felé, melyben sürgette az atombomba használatának korlátozását. Az elnök azonban meghalt, mielőtt a levelet kézhez kaphatta volna. Szilárd Leó megpróbálta elérni, hogy az atombombát ne vessék be Japán ellen, de igyekezete sikertelen maradt. 1945. augusztus 6-án ledobták az atombombát Hirosimára, majd három nappal később Nagaszakira.

Az eredmény több százezer ember értelmetlen halála volt, valamint egy teljesen új fejezet a világ fegyverkezésének történetében. Megpróbálta meggyőzni a politikusokat arról, hogy az atombomba legfőbb értéke csak a háborútól való elrettentés lehet. Einsteinnel és másokkal együtt 1946-ban megalapította az Atomtudósok Válságbizottságát (Emergency Committee of Atomic Scientists), mert szerintük az atombomba-készítés nem titok, így bármelyik kormány hozzájuthat, de a bomba ellen nincs orvosság, ezért azt nemzetközi ellenőrzés alá kell vonni.

Mit mondhatunk tehát ezek után? Hogy volt néhány tudós, köztük magyar szakember, akik bár teljes erőből dolgoztak felfedezésükön, mégis a végletekig harcoltak annak katonai felhasználása ellen.

Gál Adél
Kárpátalja.ma