Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: biológiatanár

„A gyerekek lássák, hogy szeretem a biológiát, s érezzék, hogy szeretem őket. Ez a legfontosabb. Ha szeretik a tanárt, szeretik a tantárgyat is” – vallja Jakab Eleonóra biológia szakos tanár, aki több mint harminc éve áll a katedrán. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola előadójával, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium pedagógusával beszélgettem.

 

 

– Milyen gyökerei vannak?

– Édesapám szürtei származású volt, édesanyám beregszászi. Mindketten Munkácson tanultak a tanítóképzőben, ott ismerkedtek meg egymással, s a házasságkötésük után Beregszászban telepedtek le. Negyven éven át tanították az alsó osztályos gyermekeket. Édesapám a Beregszászi Internátusban, édesanyám Beregvégardó általános iskolájában dolgozott.

 

– Hogyan telt a gyermekkora?

– Emlékszem, ha bármilyen családi összejövetel volt nálunk, az ötödik mondat után már mindenki az iskoláról és a diákokról beszélt. Ez természetes volt, hiszen a család nagy része a pedagógusi pályán dolgozott. A nagybátyám iskolaigazgató, a felesége magyar szakos tanár volt, a keresztanyám férje szintén tanított, ahogy a távolabbi rokonságban még sokan mások.

 

– Ez arra predestinálta Eleonórát, hogy szintén a pedagógusi pályát válassza?

– Ellenkezőleg, biztos voltam abban, hogy nem akarok pedagógus lenni. Mindig előttem van az a kép, ahogy a nagymamám nem engedett be a szüleim dolgozószobájába, mert ők épp a másnapi órákra készültek. Szemorvos, földrajzos és közgazdász akartam lenni. Gyermekfejjel ezeket jól kereső állásoknak tartottam. Ugyanis azt is láttam, hogy a tanári fizetésből csak szerényen lehet megélni.

 

– Mennyire volt hatással a gyermekkorára a szovjet ideológia?

– Ugyan a Szovjetunióban nőttünk fel, mégsem tudták a kommunista ideológiát ránk erőltetni. Ezt csak felnőtt fejjel értettem meg.

40 éves koromig szent meggyőződésem volt, hogy a „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában” kezdetű szöveg egy imádság, s felnőttként tudtam meg, hogy ez Túrmezei Erzsébet verse, melyet a nagymamám tanított meg nekem.

Tanító szülők mellett nem járhattam templomba, a nagyapám oktatta nekem a katekizmust, s a nagymamám vitt el Munkácsra, s ott lettem elsőáldozó. Kaptam egy szép ruhát, egy hétközi nap felültünk a buszra, megtörtént a szertartás, majd hazajöttünk. Egy fénykép árulkodik csak az eseményről.

 

– Hova járt óvodába, iskolába?

– Beregszász egyetlen ukrán nyelvű óvodájába jártam, mert az volt hozzánk a legközelebb. Délelőtt magyar nyelvű óvónő foglalkozott velünk, délután ukrán. Nem tanultam meg ukránul, de egy olyan passzív szókincsem lett, amelynek 30 év múlva láttam hasznát. Gyermekkoromban egyértelmű volt, hogy a magyar ajkú gyermekek magyar tannyelvű iskolába járnak. Engem a szüleim a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolába írattak be.

 

– Kik tanították?

– Rendkívül jó tanáraink voltak. Az akkori igazgató, Bihari Sándor tehetséggondozással is foglalkozott, ami főbenjáró bűnnek számított a kommunizmus alatt, de ő ügyesen megoldotta, hogy ez mégis megvalósuljon. Kiválogatta a jó képességű gyerekeket, akikkel az iskola legjobb tanárai foglalkoztak.

Terebesi Viktor tanította a matematikát, Kóródy István a fizikát, Kóser Sándor a kémiát (ő volt az osztályfőnökünk is). Több magyartanár is oktatott bennünket: Lődár Jolán, Lődár Klára, Csomán Klára, Huszti Sándor.

Alsó osztályban Haba Eszter tanított bennünket, aki egy új írásmódszert próbált ki velünk, ennek köszönhetem, hogy még mindig szép az írásom.

Abban az időszakban olyan erős volt az iskolánk, hogy a két évvel előttünk végzett 30 fős osztályból egyet kivéve mindenkinek egyetemi végzettsége lett, a diákok közül tízen orvosi pályára mentek.

Nekem is jól ment a tanulás, több éven át sikeresen vettem részt a megyei földrajzversenyeken.

 

– Aztán eljött az érettségi és a továbbtanulás ideje.

– Aranyéremmel végeztem el a középiskolát, így nem kellett felvételiznem, csak egy elbeszélgetésre hívtak be Kijevbe a Mezőgazdasági Akadémiára, ahová jelentkeztem. Azonban nem vettek fel, mert oroszul beszéltem és nem ukránul. Ez nagyon nagy csalódás volt számomra. Ezután Lembergbe készültem földrajz szakra, de a szüleim nem engedtek el, mert egyedüli gyermekük voltam, s közelebb akartak tudni magukhoz. A következő felvételi lehetőségig egy évet kellett várnom, ezalatt szervező pedagógusként dolgoztam.

 

 

– Ezután újra megpróbálta a felvételit?

– Igen, s bejutottam az Ungvári Állami Egyetem biológia szakára. Négy magyar lánnyal laktam egy szobában a kollégiumban. Oroszul és ukránul oktattak bennünket, a tankönyv orosz nyelvű volt. Nagyon nehéz volt az első év. Azonban az ötödik évre elértük, hogy tiszteljenek bennünket, magyarokat. Fodor István professzor is tanított minket. Az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskolában teljesítettem a pedagógiai gyakorlatot, Somotovszka Mária tanárnő mellett. Olyan módszereket tanultam meg tőle, amelyeket a mai napig tovább tudok adni a saját tanítványaimnak.

 

– Hol kezdte meg a tanári pályát?

– A diplomaszerzés után az egykori beregszászi iskolámba hívtak el tanítani. Nem biológiatanárként kezdtem, hanem alsós tanítóként. Hatéves gyerekek közé kerültem, akik délelőtt tanultak, délután aludtak, mint az óvodában. Inkább óvónő és dadus voltam, mint tanár.

Aztán két és fél hónap után az igazgató behívatott magához, s heti 18 óra biológiát bízott rám, mert a korábbi biológia szakos tanár kitelepülni készült Magyarországra.

 

– Milyen emlékei maradtak meg az első biológiaóráiról?

– Akkoriban nagy, 30-as létszámú osztályok voltak, amelyekben sok fiú tanult. Előfordult, hogy sírva jöttem ki egy óráról. Azóta már ezeknek a tanítványaimnak a gyerekeit is tanítottam.

 

– Hány évig dolgozott a Kossuth-középiskolában?

– Hét éven át tanítottam ott. Közben férjhez mentem és született két lányom.

1991-ben megnyílt a Beregszászi Magyar Gimnázium, s biológiatanári állást ajánlottak az intézményben. Az iskola biológia tantervét is én állítottam össze. Azóta is tanítok a gimnáziumban.

Néhány évvel később, 1994-ben indult útjára Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola (ma II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola), ahová kezdetben a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola munkatársai jártak ki oktatni. Idővel kárpátaljai tanárok vették át tőlük a tanítás feladatát. Engem is felkértek, hogy a tanító szakosoknak oktassam a környezetismeret módszertanát. Izgultam az első órákon, ugyanakkor bármikor számíthattam a nagy tapasztalattal rendelkező szüleim tanácsára. Később én oktattam a levelező tagozatos óvodapedagógusokat és tanító szakosokat, akik saját tapasztalatukból kiindulva értették meg azt, amit elmagyaráztam nekik az órán.  Ma a biológia tanításának módszertanát tanítom, valamint a tavalyi tanévtől a főiskola Felsőfokú Szakképző Intézetének diákjait is oktatom. Nagy segítségemre van az, hogy folyamatosan jelen vagyok az iskolai oktatásban. A gimnáziumban folytatott munkámnak köszönhetően ismerem a tanterveket, saját tapasztalatom van arról, hogy mit hogyan lehet átadni a diákoknak.

 

– Több mint 30 éve van a pedagógusi pályán. Milyennek találja a biológia tanítását nálunk?

– A középiskolai anyag nagyon nehéz. Fontos lenne, hogy a tankönyveket magyarul gondolkodó pedagógusok írják, s mivel nem így van, a biológiakönyveink nyelvezete nehéz, bonyolult, sok benne a töltelékszöveg. Emellett csökkent a biológiaórák száma, s hiányzik a tapasztalati úton való tanítás. Az órákon nincsenek kísérletek, a tantermekben nincsenek mikroszkópok és egyéb felszerelések, amelyek szükségesek lennének a biológia oktatásához. Gyakran elmondom a tanítványaimnak, hogy a gyerekeknek kell a tapasztalat. A tanár nyugodtan bevihet az órára egy gilisztát, hogy megmutassa a mozgását, vagy az óvodában az óvónő megtaníthatja a gyerekeknek, hogy a pók is a természet része, nem kell tőle félni, s nem szabad eltaposni.

 

– Van kedvenc része a tankönyvekben?

– Inkább kevésbé kedvenc részeim vannak. A földtörténeti korokat, illetve a sok számadattal járó anyagokat nem igazán kedvelem. Az állattan sem a kedvencem, viszont látom, hogy a gyerekek szeretik, s ez engem is motivál.

 

– Milyen sikerélmények érték az évek során?

– A pályafutásom alatt két  tanítványom nyert el első helyezést megyei biológia versenyen, s kijutottak az országos versenyre, hárman doktori fokozatot szereztek ( s még ketten előtte állnak). Több, mint tíz végzett orvos tanítványom van (akik Svédországban, Németországban, Magyarországon élnek), három gyógyszerész, számos biológiatanár, pszichológus,agrár- és kertészmérnök, tornatanár került ki a diákjaim közül. A főiskolán 12 évig vezettem a Szent István Egyetem (később Budapesti Corvinus Egyetem) kertészmérnök képzését, ahol szintén sokat tanultam a kertész kollégáktól.

 

– Hogyan tud naprakész maradni a tanításban?

– Ennyi év után segít a saját tapasztalatom. Látom, hogy mi az, ami érdekli a gyerekeket. Emellett a tanári pálya életfogytig tartó tanulással jár, nem állhatunk meg egy szinten, mert onnan csak lefelé visz az utunk.

 

– Ha egyszer felhagy a tanítással, mihez fog kezdeni?

– Könyvet írok a tanári pályám alatt szerzett élményeimről és tapasztalataimról.

 

– Adja Isten, hogy sok szép élményről és emlékről szóljon majd ez az írás!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma