Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: építész

Az épület olyan, mint egy zenemű, meg kell tervezni. Minden a „zeneszerzőn” múlik, a kivitelezés már csak technika kérdése – vallja Szarvas Péter ungvári építész. A lokálpatrióta egész élete az Ung-parti városhoz kötődik: ott él és alkot. Építészetről, városvédelemről, tervezésről beszélgettünk.

 

– Az egész élete Kárpátalja megye székhelyéhez, Ungvárhoz fűződik…

– Valóban. A két bátyámmal együtt egy ungvári családban nőttünk fel. Anyai ágon a Szilvay görögkatolikus papcsaládból származom. A nagyanyám pedig Pozsonyban végezte el a matematika-fizika szakot. Az ungvári görögkatolikus iskola igazgatója volt, s a szakjai mellett rajzot és kézimunkát is tanított. A papi háttér később kihatott a család életére, hiszen a lánya – az édesanyám – hiába végezte el 1944-ben Debrecenben a tanítóképzőt, nem kapott Ungváron pedagógusi állást. Hosszú éveken át a Kárpátalja Megyei Állami Népi Együttesben énekelt. Oda is azért vették fel, mert a karnagy, Miroszlavszki, majd annak utódja, Krecsko Mihály is kiállt mellette. Édesapám eredeti szakmáját tekintve könyvelő volt, ám sohasem tevékenykedett ezen a területen. A kárpátaljai turizmus fejlesztésével foglalkozott; ő szervezte meg a hegyimentő-szolgálatot.

 

– Ungvár melyik részén éltek?

– A Kálvária-dombon, a Szőlő utcában laktunk. A házunkat 1936-ban építették, amikor az egykori szőlészet egy részét felszámolták, s a helyére lakóházak kerültek. A lelkész nagyapám állami támogatással jutott hozzá.

A mai napig ebben a családi házban élünk.

 

Ungvár városfejlesztési térképe mellett
Ungvár városfejlesztési térképe mellett

– Foglalkozott valaki a családban építészettel?

– Építész ugyan nem volt a családban, ám anyai ágon a felmenőim mind kapcsolódtak a művészetekhez. Műkedvelő zenészek, képzőművészek voltak. A nagyanyám rajzot és kézimunkát tanított az Ungvári Görögkatolikus Általános Iskolában. Boksay József tanítványa volt, aki tovább akarta őt küldeni a müncheni festőiskolába, ám a család nem engedte el a nagyanyámat.

Talán az ő vénáját örököltük a nálam hat évvel idősebb bátyámmal, Gáborral. Miután a testvérem építész lett, számomra is természetessé vált, hogy én is ezt a pályát választom.

 

– Térjünk vissza a gyermekkorára! Hova járt iskolába?

– Az ukrán tannyelvű Ungvári 2. Számú Középiskolában tanultam. Ez nem számított ugyan elit iskolának, ám szerettem, mert sok magyar ajkú osztálytársam volt.

 

– Hol sajátította el az ukrán nyelvet?

– Nem is annyira az iskolában, mint inkább az óvodában és az utcabeli gyerekektől tanultam meg ukránul és oroszul. Amikor 1944-ben bejöttek az oroszok, államosították az utcánkban lévő családi házakat, melyekbe aztán beköltöztették a párt elit tisztviselőit. A mi házunkat is elvették, viszont később visszakaptuk azt.

 

Az ungvári Korzó utca tervei 2014-ben
Az ungvári Korzó utca tervei 2014-ben

– Mi történt a középiskola elvégzése után?

– 1979-ben fejeztem be a tizedik osztályt és kaptam érettségit. Gábor bátyám akkor már végzős volt a Lembergi Egyetem műépítész szakán, én is oda jelentkeztem s nyertem felvételt. Ukrajnában egyébként – úgy gondolom – mindenhol rosszul oktatják az építészetet. Lembergben a város az, amely hatással van az emberre. Az óváros utcáin sétálva is sokat lehet tanulni.

 

– Hány évet töltött Lembergben?

– Ötéves volt az egyetemi képzés, aztán munkába álltam. Akkoriban még az állam jelölte ki a frissdiplomások munkahelyét. Édesapám közbenjárására én Ungvárra kerültem a megyei főépítészi hivatalhoz. Nem igazán volt ez szerencsés, mert nem tervezői feladatot kaptam, hanem papírmunkát.

Öt-hat év múlva rájöttem, hogy ennek így nincs értelme. Épületeket akartam tervezni. Akkoriban már kezdtek lazulni a gyeplők, ennek köszönhetően néhány tervező barátommal sikerült létrehoznunk egy tervezőosztályt.

Ezt nem nézték jó szemmel, idővel fel is oszlattak bennünket.

 

Az ungvári Gizella-ház
Az ungvári Gizella-ház

– Mivel foglalkozott ezután?

– A városháza főépítész-helyettesi állást ajánlott. Elvállaltam a munkát, de volt egy feltételem: közben is folytatni akartam a tervezést. 1994-ben alapítottam egy tervezőcéget. Az Ukraine Bank ungvári székháza volt az egyik munkánk. Szlovák cég építette meg az épületet. Akkor láttam, hogy milyen precíz is lehet egy kivitelezés. Az akkori ukrán vállalkozók nagyon megbízhatatlanok voltak, és rossz munkát végeztek.

 

– Létezik még a cége?

– Ma már csak névlegesen van meg. Olyan magas adózási kategóriába tartozott, hogy nem érte meg működtetni, pedig volt olyan időszak, amikor harminc alkalmazott dolgozott benne.

Szerencsére az én munkám, irodától és cégtől függetlenül is végezhető. Egy időben magyarországi felkérésre dolgoztam. Egy balatonlellei borászat és egy tállyai pincészet tervezésében vettem részt. Aztán 2014 márciusában felajánlották az ungvári főépítészeti állást.

 

– Meddig dolgozott a városházán?

– Nagyon hamar kiderült, hogy nem én vagyok a városi vezetés embere. Nem értettem egyet a földkérdésekkel. Tudni kell, hogy Ukrajnában ez is a főépítész területe. Sok törvénytelenséggel és helytelen tervvel kellett szembesülnöm, így aztán három hónap múlva felmondtam.

 

– Milyen helytelenséggel találkozott?

– A város szabadon felhasználható területének 95%-át már szétosztották. Ez azt jelenti, hogy Ungvárnak nincs fejlesztési lehetősége, logisztikai bázisa. Ha jön egy japán cég, nem tud hol gyárat építeni. Miből fog megélni a következő nemzedék? Emellett túl sok családi házat építettek a városban, ami sok területet foglal el.

 

 Ungvár-Ceholnya épülő görögkatolikus temploma
Ungvár-Ceholnya épülő görögkatolikus temploma

– Mi történt azután, hogy felmondta a hivatalát?

– Számos társadalmi szervezet keresett meg, hogy segítse a városvédő szándékom.

Sok értékes emberrel vettem fel a kapcsolatot. Kiderült, hogy vannak olyan fiatalok Ungváron, akik szeretnének tenni valamit a városért. Ők már a rendszerváltás utáni időszakban nőttek fel, rájuk már nem hatott a kommunista éra. Ungvárnak voltak szerencsés időszakai, a monarchia idején és a cseh érában is csúcsépítészek alkottak itt. Sajnos ez ma nem mondható el.

 

– Mi lett az eredménye a városért tenni akarókkal folytatott kommunikációnak?

– Létrehoztuk a Pro Urbe városvédő szervezetet. Az alapítvány tagjai politikától, nemzetiségtől függetlenül végzik ezt a tevékenységet.

Értéket teremtenek a saját szakmájukon belül. A város vezetése tart tőlünk. Gyakran nyilatkozunk a sajtónak.

 

– Kik a tagjai a szervezetnek?

– Mások mellett Szirokmán Mihály művészettörténész, Fülöp Lajos történész, Szakács Emil karmester és Kiss Román botanikus is részt vesz a Pro Urbe munkájában.

 

– Mi alapján végzik a tevékenységüket?

– 2002–2003 között volt egy felmérésünk. Sorba vettük Ungvár régi épületeit, dokumentáltuk és lefényképeztük azokat. Akkoriban kezdődtek a privatizációk, s szerettük volna, ha az új tulajdonosok megfelelően újítják fel ezeket a régi házakat.

Közel ötszáz objektumról 1500 fényképet készítettünk. Az akkori városvezetés is mellénk állt, a főépítész kötelezővé tette, hogy a felújítások alatt az eredeti formája maradjon meg az épületeknek. Ketőt sikerült ennek fényében megóvnunk. Sajnos később pont a főépítész volt az, aki nem akarta folytatni ezt a programot.

 

Egy ungvári ház 1992-ben és 2011-ben
Egy ungvári ház 1992-ben és 2011-ben

– Mi történt a felmérésekkel?

– Nemrég digitalizáltuk. Nagyon nagy és költséges munka volt. Sajnos 2002 óta katasztrofális rombolást vittek véghez a régi ungvári épületeken. Tizenöt százalékuk megsemmisült, hetvenöt százalékuk pedig súlyosan károsodott. Kivették az eredeti ablakokat, leverték a díszítéseket és a kovácsoltvas csatornaelemeket. Azt látom, hogy a mostani felújítókat sem érdekli a házak eredeti kinézete. Idejük és pénzük sincs arra, hogy az eredeti formájukat állítsák vissza.

Emellett a facsonkítások, a helytelen fatelepítések, a rossz gyalogjárók, az épületeket beszennyező pókhálók is rontják a városképet.

 

– Pozitív példával is találkozik Ungváron?

– Igen. Nemrég az egykori Gizella-házat újították fel. A most zeneművészeti iskolaként működő épületre a régi nyílászárók mintájára legyártott ablakokat tettek.

 

– Ön igazi lokálpatrióta. Sohasem akart máshol élni?

– Nem. Itt él a családom, itt vannak a barátaink. Szeretem a várost, szenvedek is emiatt.

 

– Most is tervez Ungvárra?

– Hamarosan befejeződik a Ceholnya utcai görögkatolikus templom építése, melyet én terveztem. Az eredeti templomot elvették a pravoszlávok. Ott szolgált egykor a nagyapám is.

 

– Van saját stílusa?

– A modernista stílust képviselem. Azt, amelyik környezetileg integrálódik. Azt vallom, hogy egy épületen látszania kell, hogy a XXI. század első negyedében épült. Felismerhető jegyeket kell hordoznia, miközben funkcionálisan használhatónak és arányaiban helyesnek kell lennie.

 

– Ez az építészet szabálya?

– Az építészet alaptörvényei íratlanok. Ezek már tízezer évesek, s nem változnak. A tér megélése örök az ember számára, mindegy, hogy a kőkorszakban vagy a bronzkorban élünk, ezeket nem szabad felrúgni. Az építészetnek is van nyelve, amelyet tudni kell olvasni.

Nem kell mindent átvennünk, amit a divat kíván. Nem szeretem a historizáló építészeti megoldásokat. Ezek értelmezhetetlenek és kérészéletűek. Olyan, mintha egy szövegben összekeverednének a betűk. A mai építők nem tudják kivitelezni azt, amit a 19. században terveztek.

 

– Milyen anyaggal szeret dolgozni?

– A natúr anyagokat szeretem: a követ, a betont, a fát, az üveget. Ne legyen műanyag ablak és acélcserép, kovácsoltvas-búrjánzás, gipszstukkó-utánzat.

A megvilágítás is nagyon fontos. Ezzel nálunk nem foglalkoznak megfelelően.

 

– Milyen tervei vannak?

– A legújabb munkám a beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ és a mellette épülő templom megtervezése. Ez egy nagy volumenű program.

A jövőmről azt mondhatom, hogy csak azzal tudok foglalkozni, amihez értek: továbbra is építészként akarok dolgozni. Nagy segítség számomra, hogy fiatal kollégákkal működhetek együtt. Ők igénylik az én tapasztalatomat és tanácsomat, nekem pedig jól jön az ő tudásuk, a többi között az, hogy jól értenek a digitális tervezéshez.

 

– Isten áldását kívánom a további munkájára! Köszönöm a beszélgetést!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma