Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: fafaragó

Minden fának „lelke” van, s valamennyi fát meghatározó és egyedi jó, illetve rossz tulajdonságok jellemeznek. Lehetnek kis, közepes vagy nagy termetűek; egyenes, netán szabálytalan törzsűek; gömb, esetleg terebélyes koronájúak; sík- és dombvidékiek; puha- és keményfák. Lombkoronájuk, törzsük és gyökerük egyaránt védelmet nyújt és tápanyagot ad az állatoknak; leveleik megkötik a port, elnyelik a szén-dioxidot és oxigént bocsátanak ki; gyümölcseiket pedig elfogyasztjuk.  Évgyűrűik igen beszédesek, hiszen azok nemcsak a növény korát árulják el, hanem az egyes időszakok időjárását és környezeti hatását is leolvashatjuk belőlük. Életükben és kivágásuk után, bútorként, építő- és fűtőanyagként szintúgy jó szolgálatot tesznek az emberiségnek. 

Azonban aki valaha is dolgozott fával, az megtapasztalhatta, hogy nem mindegy, hogyan fogunk hozzá a megmunkálásához. Amennyiben nem barbár módon hasítjuk, csonkoljuk a fát, hanem érzéssel, tisztelettel és kellő szakértelemmel bánunk vele, akkor letisztult, szinte beszédes tárgy – épület, bútor, szobor – az eredmény, melynek látványát, tapintását és illatát, valamint szolgálatát hosszú éveken át élvezhetjük.

Győri Miklós tiszaújhelyi fafaragó ráérzett erre, kezei közül igazi műalkotások kerülnek ki. Vele beszélgettem.

 

– Honnan származik?

– A Nagyszőlősi járásban, Csepében születtem, ugyanis édesapám akkoriban az ottani nyomdában dolgozott, s a családunk is azon a Tisza-parti településen élt egy nagyon rövid ideig. Egyéves voltam, amikor visszaköltöztünk apám szülőfalujába Tiszaújhelybe, s ott nőttem fel két a bátyámmal együtt. Édesanyám kassai származású volt, akkor ismerkedett meg, amikor apám Kassán teljesítette a katonai szolgálatát.

 

– Honnan örökölhette a fa és a faragás szeretetét?

– A nagyapám és a dédnagyapám is ácsmester volt. Apám festőművész és fotográfus volt. A tiszaújhelyi görögkatolikus templomban is megtalálható a munkája, valamint egy régi festményét is őrzöm, melyet még 1959-ben festett, egy  Karácsfalvai utcaképet ábrázol.

 

– Ön milyen pályára készült?

– Fotográfus akartam lenni, ezért az érettségit követően egy huszti szakiskolában tanultam fényképészetet.

– Milyen tervei voltak?

– Apámmal utazófotósként akartunk tevékenykedni. A laborunk és a felszerelésünk már a rendelkezésünkre állt, azonban szükségünk volt még egy jó autóra. Éppen ezért a huszti iskola befejezése után beálltam a helyi kolhozba fa ajándéktárgyat, sast faragni. Kitartóan dolgoztam, s ennek köszönhetően két év alatt összegyűjtöttem az autó árát. Ám ekkor édesapám 59 éves korában, váratlanul elhunyt. Emiatt felhagytam a fényképezésre vonatkozó terveimmel.

 

– Hogyan folytatódott az élete?

– Családot alapítottam, majd a feleségemmel és a négy gyermekünkkel kiköltöztünk egy tiszaújhelyi tanyára a Tisza mellé. Én lettem a falu gátőre. Ennek már harminc éve.

 

– Hogyan éltek a tanyán?

– Jószágot tartottunk, földet műveltünk. A gyermekeink Tiszaújlakra és Nagyszőlősre jártak iskolába, majd Magyarországon folytatták a tanulmányaikat. Utána megházasodtak, s mára már unokáim is születtek. Időközben a feleségemmel elváltunk, s én egyedül maradtam a tanyám. Mivel a mezőgazdaságból nehezen tudtam megélni, tizenöt évvel ezelőtt eladtam az állatokat, a földet pedig bérbe adtam.

 

– Akkor fogott neki a fafaragásnak?

– Igen. Mindig is közel állt hozzám ez a tevékenység. Már a kolhozban sem elégedtem meg a sas faragásával. Az ajándéktárgyak mellett fogasokat, képkereteket is készítettem, valamint sokat rajzolgattam. A barátaim azt tanácsolták, hogy ne csak a család részére alkossak, hanem próbáljam meg eladni a portékáimat. Így lett a fafaragás és a fából készült termékek előállítása a fő tevékenységem. Néhány éve másoknak is tanítom a fa megmunkálásának mesterségét: a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum asztalosműhelyében foglalkozom az intézmény diákjaival. Közülük többen igen tehetségesnek bizonyultak.

– Az idők folyamán milyen tárgyakkal bővült a termékek listája?

– Igyekeztem hasznos árucikkeket előállítani. A képkeretek és fogasok mellett rátértem a falikulcstartók, tükrök, fatálak és vágódeszkák gyártására.

 

– Hol tudta értékesíteni az áruját?

– Kezdetben a nagyszőlősi magyar könyvesboltban lehetett megvásárolni a munkáimat. Később meghívtak falunapokra, fesztiválokra. Ma már rendszeresen ott vagyok ezeken a rendezvényeken. Mára sokan megismerték a kezem munkáját, így gyakran személyesen is felkeresnek egy-egy megbízás, például lépcsőkorlát erejéig.

 

– Milyen fával dolgozik?

– Hála Istennek már évekkel ezelőtt felvásároltam a munkámhoz szükséges kellő mennyiségű diófát, amelyet azóta kiszárítottam. Leginkább ebből dolgozom. Keményfa, nehéz a megmunkálása, ám mutatós és tartós a belőle készült termék. Emellett nyárfa és fűzfa bőven van a környezetemben, ezeket is szívesen felhasználom.

 

– Honnan vannak az eszközei?

– A régi, kolhozbeli szerszámokat használom, illetve készítettem is néhány új kést. Nem vésővel, hanem késsel dolgozom. A vésővel ütögetik a fát, én azonban taszítom a kést a fán. Ez veszélyes, tele is van a kezem hegekkel.

 

– Saját, egyedi mintával dolgozik?

– Igen, én találom ki a díszítő elemeket. Ettől és a kézi faragástól lesz egyéni a termék. Ma már számítógépes programmal is lehet fafaragást készíteni. Így árasztják el a piacot a tömegcikkek. Ezekkel nem tudom felvenni a versenyt. Sokan meg sem tudják különböztetni a kézi és a gépi munkát. Jómagam a saját árumat névjeggyel látom el.

 

– Közmondások és szólások is szerepelnek a tárgyain.

– Szeretek egy-egy gondolatot fába vésni. Különösen tetszik Wass Albert egyik versrészlete: „A víz szalad, a kő marad, a kő marad.” Ezen kívül vicces feliratok is szerepelnek egy-egy kulcstartómon.

 

– Milyen tervei vannak?

– Újabb faragásokat tervezek, melyeken a kárpátaljai tájat akarom ábrázolni. Emellett egy múzeumot szeretnék kialakítani az általam összegyűjtött régiségekből. A fafaragás mellett ugyanis a múlt emlékei érdekelnek. Az évek során bútorok, üvegtárgyak, festmények, iratok kerültek hozzám. Ezeket szeretném kiállítani és megőrizni a jövendő nemzedék számára.

 

– Isten áldását kívánom a további munkájához és a tervei megvalósításához!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma