Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: fafaragó

Sok-sok évvel ezelőtt a The New York Times kritikusa azt mondta elragadtatva Pavarottiról – miután élőben hallotta őt énekelni –, hogy „amikor megszületett, Isten megcsókolta a hangszálait”.

Ha ennél a hasonlatnál maradunk, akkor azt kell mondjam, hogy a Makkosjánosiban élő Halavács Béla fafaragó kezét csókolhatta meg hasonlóan a Teremtő.

A 61 éves mester egész életében festett, faragott, alkotott. Több ezerre tehető az általa készített címerek, szobrok, domborművek, táblaképek, falutáblák, emlékművek száma.

Szülőfalujában és Kárpátalján kevésbé ismert a tevékenysége, leginkább Magyarországról és Felvidékről kap felkéréseket.

Ismerjük meg őt!

 

– Meséljen a gyermekkoráról!

– Makkosjánosiban nőttem fel, itt jártam általános iskolába, majd Gáton fejeztem be a középiskolát. Amióta az eszemet tudom, mindig gyurmáztam vagy fúrtam-faragtam, pedig sokszor elvágtam a kezemet.

A családban senki sem foglalkozott faragással vagy bármilyen kézművességgel. Édesapám erdész volt, édesanyám a háztartást vezette.

 

– Hogy került kapcsolatba a kézműves tevékenységgel?

Az érettségit követően a Beregszászi Fafeldolgozó Üzem plakátfestő-műhelyében helyezkedtem el: főként tűzbiztonsági táblákat készítettünk.

Fél év múlva átmentem a cég ajándékkészítő műhelyébe, ahol emléktárgyakat készítettünk. Egy év után itthon, a szülői házban kezdtem folytatni ezt a bedolgozó munkát. Esztergályozott és kézzel faragott gólyát, gombát, földiepret készítettem. Minden hónap végén leadtam Beregszászban az elkészült termékeket.

halavacs_bela_02

– Közben családot alapított…

– 1978-ban megházasodtam. Két lányunk született. A szülők segítségével felépítettük a házunkat, s itt alakítottam ki a műhelyt. A feleségem, Valika is besegített a munkámba. Közel öt éven át foglalkoztam ajándéktárgyak készítésével, aztán dekoratőrként dolgoztam Beregszászban. Plakátokat, transzparenseket készítettünk, autókat festettünk ki a május elsejei majálisra, május 9-re és a többi állami ünnepre.

A rendszerváltás idején egyre kevesebb megbízást kaptunk, már nem lehetett megélni ebből a munkából, én is más kereseti lehetőség után néztem.

 

– Mivel foglalkozott?

– Akkoriban nyílt meg a határ, többekhez hasonlóan én is sefteléssel kerestem a kenyerem. A változás 1998-ban következett be, amikor találkoztam egy magyarországi üzletemberrel. Megkért, hogy egy oklevélhez faragjak díszes keretet. Elkészítettem a makkos, tölgyfalevélmintás rámát, s nagyon elégedett volt az eredménnyel. Ezután egy nagyobb megbízást adott: egy skót főnemesi család címerét kellett kifaragnom. Két hétig dolgoztam rajta, de megérte a fáradságot, mert innentől kezdve folyamatosan jöttek a megrendelések. Több száz grófi, bárói, választófejedelmi címer került ki a kezem közül.

 

– Melyik fajta fa alkalmas a faragásra?

– Legszívesebben hárssal dolgozom, de jó a tölgy-, a dió- és a gyümölcsfa is. Ha megveszem a még nyers fát, azt legalább egy évig szárítom: nyáron a napon, télen a fűtött helyiségben.

 

– Honnan vannak a szerszámai?

– A szovjet érában Beregdédában sokan foglalkoztak ajándéktárgy, sas faragásával. Egy ottani kovácsmester készítette a helyiek számára a vésőket. Én is tőle, illetve a faragóktól vásároltam az eszközeimet.

halavacs_bela_03

– Hol lehet találkozni az alkotásaival?

– Kárpátalján és itthon nem igazán ismernek. Főként Magyarországon veszek részt alkotó- és faluszépítő táborokban. Először Balatonlellére jutottam el 2000-ben, majd 2001-ben a tállyai Közép-európai Művésztelepen és Szabadiskolán vettem részt. Az évek folyamán többek között bolgár, szlovák, erdélyi, orosz mesterekkel ismerkedtem meg. Sokat tanulunk egymástól, látom a fejlődést saját magamon is.

 

– Miben mutatkozott meg ez a fejlődés?

– A címerekről lassan áttértem a szobrok, portrék faragására. Az első ilyen munkám Fáy András kétméteres domborműje volt, melyet akácfából készítettem el Püspökhatvanba. Aztán számos megrendelést kaptam a magyar történelem eseményeivel kapcsolatban. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kapcsán emlékművet faragtam két település – a Nógrád megyei Galgaguta és a felvidéki Nagykapos – számára. Ez utóbbi településen szervez minden ősszel alkotótábort a helyi Erdélyi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola. Legutóbb egy I. világháborús emlékművet készítettem, illetve Álmos fejedelem szobrát faragtam meg.

A másik kedvenc helyem a baranyai Alsómocsolád, ahol többek között a falu történetét faragtam ki 12 táblára. A két éve elhunyt Balázs István viski művész segített a képek megrajzolásában.

A faragás mellett kipróbáltam a festészetet is. A saját kedvemre szoktam festegetni.

 

– Kárpátalján is vannak faragásai?

– Itthon nem sok művemmel lehet találkozni, Kárpátalján főként magánrendelésre dolgozom. Amit ismerhetnek: Salánkon, a falu elején van egy köszöntőtáblám, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum címerét készítettem el néhány évvel ezelőtt, a makkosjánosi borháznál van egy cégértáblám. Ezenkívül táblaképeket, bútorbetéteket faragok, de készítettem már kézi keresztet, faragott szentképet is. Gyakran kérnek tőlem faragást születésnapra, házassági évfordulóra.

halavacs_bela_04

– Honnan veszi a mintákat?

– Régebben sokat tanulmányoztam a magyar és turáni ornamentikával foglalkozó munkákat, például László Gyula történész ezzel kapcsolatos könyveit. Emellett a megrendelő is elmondja az elképzeléseit, illetve gyakran fényképekkel segítik a munkámat. Az utóbbi időben az internettel is barátkozom.

 

– Milyen tervei, álmai vannak?

– Folyamatosan dolgozom, most is van két táblaképem, amelyeket be kell fejeznem. Szeretném elkészíteni a II. világháborúban részt vett 18 Makkosjánosiból származó katona emlékművét.

Ameddig bírok, faragok. Egyetlen álmom van: szeretném, ha majd az unokám továbbvinné a mesterségem.

 

– Így legyen! Isten áldása kísérje munkáját!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma