Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: festőművész

A festészetet választotta hivatásaként. Habár, miután dédapja, nagyapja, édesapja is festőművész volt, talán nem is volt más választása – a hivatás választotta őt. Emellett boldog férj és két, nemsokára három gyermek édesapja. Gogola Zoltánnal kiállításának megnyitója alkalmából beszélgettem.

– Egy hagyományos kérdéssel kezdem: mikor kezdtél rajzolni vagy festeni?

– Pontosan nem tudom megmondani. Mindig is szerettem festeni. Komolyabban tíz-tizenegy évesen kezdtem el alkotni, akkor szembesültem én is és a környezetem azzal, hogy ügyes a kezem, jók a vonalak. Ekkor Zánkára vittek kirándulni tehetséges gyerekeket, közöttük engem is, de ennek az volt a feltétele, hogy harminc képet meg kellett festenem.

– Rajzolni vagy festeni szerettél inkább?

– Mindig is festeni szerettem jobban.

– Mi vonzott a festészetben?

– A színek, az ecsettel való munka.

– Korábban miket festettél? Változott-e azóta a tematika?

– Gyerekkoromban nagyon sok mesefigurát festettem, de legtöbbször tájat. Ez biztosan abból adódik, hogy édesapám, nagyapám is sokszor festett tájképet. Portréval nem igazán foglalkoztak.

– Családodban több festőművész is volt, a tehetség szinte garantált volt. Mennyire kellett ehhez a szorgalom?

– Mindkettő szükséges. Szorgalmasan kell kihasználni a tehetséget.

– Tizenöt éve tanítasz rajzot. Mennyire áll közel hozzád a tanári pálya?

– A Nagyberegi Középiskolában és a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban tanítok, de jobban szeretek rajzszakkört vezetni.

– Miért?

– Mert kötetlen, én határozom meg, hogy mivel foglalkozunk. Látom a haladást, az érdeklődést.

– Az iskolai foglalkozásokkal mi a legnagyobb gond?

– Minden gyerekről azt feltételezik, hogy tökéletes, zseniális. Viszont a többségük átlagos képességű ezen a téren.

– Milyen követelményei lehetnek egy rajztanárnak egy átlagos képességű gyerekkel szemben?

– Egy átlagos képességű gyereknek is látnia kell a méretarányokat, a színárnyalatokat, és tudnia kell azokat helyesen használni.

– Mi a teendő egy tehetséges gyerekkel?

– Biztatom, hogy foglalkozzon a festészettel. Fontos, hogy a szülei is támogassák ebben az irányban. Elküldöm rajzversenyre, hogy sikerélménye legyen.

– Van két lányod. Velük is szoktál foglalkozni?

– Igen, mostanában egyre többet. Nagyon szeretnek festeni, van is hozzá tehetségük. Versenyeken szép eredményeket értek már el.

– Általában tájat, csendéletet, városrészleteket festesz. Hol található a festményeidben a te személyiséged?

– Azt szokták mondani, hogy amikor meglátják a színeket, rögtön tudják, hogy az én művem. Sokszor használok élénkebb színeket, ez valahogyan belülről jön.

– Az egyetemi tanulmányaid során milyen mértékben alakult a stílusod?

– Akkor is alakult, és azóta is folyamatosan.

– Milyen irányba?

– Nem feltétlenül abba az irányba, amelyet a közönség elé hozok. Vannak korszerű absztrakt munkáim is. Az az igazság, hogy azt jobban szeretem.

– Van-e példaképed?

– Konkrét példaképem nincs, de vannak olyanok, akiktől szeretek meríteni, például olyan kárpátaljai festők, mint Kassai Antal, Soltész, Boksay, Garanyi.

– Január 22-én nyílt meg a kiállításod Beregszászban. Mit jelent ez az esemény számodra?

– Több visszajelzés szerint az alkotásaim feltöltődést jelentenek az emberek számára. Nekem pedig az a feltöltődés, ha látom, hogy értékelik azt, amit csinálok, hogy szükség van a festményeimre. Ezenkívül azt tapasztalom, hogy az emberekben nagy vágyódás van a művészet iránt. Ennek tudok örülni. Sajnálom, hogy nincs a városban állandó kiállítóterem.

– Milyennek szeretnéd látni magad a jövőben?

– Remélem, hogy mindent meg tudok adni a családomnak, amire szüksége van. Szeretnék a festészetben fejlődni, az embereknek szépet adni, felüdülést nyújtani, mert a festészet erről szól. Az egyik festőművész egyszer azt mondta: nem az a lényeg, hogy mit alkotsz, hanem, hogy hogyan.

Gogola Zoltán kiállítása február 5-ig látogatható a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi Házban (Bethlen u. 2.).

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma