Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: fordító

Igazán szerencsésnek mondhatják magukat azok, akik örömüket lelik a munkájukban, s ezáltal megvalósíthatják önmagukat. Ám az élet olykor olyan kihívások elé állít bennünket, amelyek megakadályozzák, hogy választott hivatásunknak éljünk. Ilyenkor gyakran kényszerpályára kerülünk, amelyről nem vagy csak nehezen tudunk letérni. Időnként pedig kiderül, hogy ez a kitérő nem is annyira mellékvágány.

Interjúalanyom, a Beregszászban élő Kenyeres Mária is hasonlóan járt. A tanári pályának és a gyermekek nevelésének akarta szentelni az életét, csakhogy bizonyos körülmények ezt lehetetlenné tették. Ő azonban nem hátrált meg: képességei birtokában előbb újságíróként, majd fordítóként állt helyt. Emellett a költészetben és a vallásban talált megnyugvást.

Ismerjük meg Mária életútját!

 

– Ugyan Beregszászban él, a szavaiból az derül ki, hogy erős szálakkal kötődik a szülőfalujához, Mezővárihoz.

– Így van. Mezőváriban nőttem fel a húgommal. A szüleink sokat dolgoztak, éppen ezért a nagymamám gondozott bennünket. Népdalokra tanított, mesélt nekünk az őseinkről, a Váriban ismert balladákról, történetekről. Emellett vallásos nevelésben is részesültünk általa. Nem is jártam óvodába, a nagymamám azt nem engedte.

A szüleim idővel elváltak, az édesanyám Magyarországon kötött új házasságot. Ő és a húgom átköltöztek az anyaországba. A húgom ma is ott él a családjával, élelmiszeripari végzettségével éttermet vezet.

 

– Hova járt iskolába?

– A Mezővári Középiskolában – amely ma már II. Rákóczi Ferenc nevét viseli – kezdtem meg a tanulmányaimat 1979-ben. Az első négy osztály elvégzése után a szüleim átírattak a Beregszászi 6. Számú Általános Iskolába. A nyolcadik osztályt követően felvételt nyertem a Munkácsi Tanítóképzőbe. Ott orosz nyelven oktattak bennünket, kivéve a magyar irodalom és nyelvtan órákat, valamint a matematikát, amelyet az osztályfőnökünk, Ivancsó László magyarul tanított nekünk.

 

– Miért választotta a tanítóképzőt?

– Gyermekkori szerepjátékaimban tanítónő vagy gyógyász voltam. Idővel ráébredtem, hogy a vértől való irtózás miatt sohasem leszek orvos vagy ápoló. Maradt a tanítás.

 

– A tanítóképző befejezését követően hol helyezkedett el?

– A Badalói Általános Iskolába kerültem, ahol a negyedik osztály tanítója lettem. Akkor történt, hogy az iskola magyar szakos tanárnője nyugdíjba vonult, s nem volt, aki átvegye a helyét. Az igazgató, Szabó Árpád felkért, hogy vállaljam el a magyar nyelv és irodalom oktatását. Kétségeim voltak, hogy megfelelő végzettség nélkül képes leszek-e megfelelően ellátni ezt a munkakört. Végül Szabó Árpád javaslatára jelentkeztem az Ungvári Állami Egyetem magyar irodalom és nyelv szakjára. Egy év munkaviszonnyal és a tanítóképzős diplomámmal felvételi nélkül bekerültem az egyetemre. Levelező tagozaton tanultam.

 

– Hogy birkózott meg a nyelvi nehézségekkel?

– Jó nyelvérzékem van, könnyen el tudok sajátítani egy nyelvet. Így nem okozott gondot, hogy oroszul és ukránul tanuljak az egyetemen. Az is sokat segített, hogy a tanítóképzőben ukrán lányokkal laktam egy szobában.

 

– Térjünk vissza a badalói iskolához!

– Miután elkezdtem az egyetemi tanulmányaimat, számos magyarórát kaptam mind az alsó, mind a felső tagozatokban. Három éven át dolgoztam még Badalóban, amikor felkértek a Beregszászi 8. Számú Mikes Kelemen Középiskolába (ma 10. számú iskola – a szerk.) magyar nyelv és irodalom szakos tanári állásra. Elvállaltam.

 

– Hogy érezte magát az új munkahelyén?

– A ’90-es évek első felében jártunk, embert próbáló körülmények között dolgoztunk. Hónapokig nem utalták ki a fizetésünket, nekem pedig nem volt olyan hátterem, amely segített volna átvészelni a nehéz időszakokat.

 

– Milyen megoldást talált a problémájára?

– A családom unszolására átköltöztem Budapestre. Három és fél éven át éltem ott, ám nem sikerült gyökeret vernem. Magyar állampolgárság hiányában nem kaptam tanári munkát. Először egy német cégnél vállaltam ügyintézői állást, majd gombaszedő lettem. A budai oldalon lévő régi bunkerekben és borospincékben termesztették a gombát, egész nap a föld alatt dolgoztunk. Gyakran hajnali háromtól éjfélig tartott a munka, az sem tudtuk, hogy milyen idő van odakint. 23 évesen, diplomásként nem erre vágytam. A gyerekek is hiányoztak az iskolából.

 

– Hogyan született meg az a döntése, hogy visszatér Kárpátaljára?

– A Mezőváriban élő édesapám és nagymamám súlyos beteg lett. Mindketten gondozásra szorultak. Választanom kellett, hogy elvállalom az ápolásukat, vagy lemondok a Mezőváriban lévő családi házról. A hazatérés mellett döntöttem.

 

– A családtagokról való gondoskodás mellett munkát is vállalt?

– Igen. 2001-től a mezővári iskolában tanítottam magyar nyelvet és irodalmat. 2003-ban pedig kineveztek az iskola igazgatójának. Két éven át láttam el ezt a feladatot.

 

– Mi történt azután?

– A 2002-es ukrajnai választások során belekeveredtem egy politikai viszályba, amely aztán kihatott a további életemre. Számos helyen nem kívánt személy lettem, s idővel a mezővári iskolából is eljöttem.

 

– Mivel foglalkozott az iskola elhagyása után?

– Újságíró lettem a Kárpáti Magyar Krónikánál. Időközben lakhelyet is váltottam. A munkám Beregszászhoz kötött, a lányom is ott lett első osztályos. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy átköltözünk a Vérke-parti városba. Ez 2005-ben volt. Éveken át albérletekben laktunk. Egy időben, amikor megszűnt a munkahelyem az újságnál, visszamentünk Mezőváriba. Végül 2008-ban sikerült elcserélnünk a családi házunkat egy beregszászi lakásra, ahol azóta is élünk.

 

– Maradt az újságírásnál?

– Közel öt éven át foglalkoztam újságírással. Nagyon megszerettem ezt a munkát. Az oktatás és a kultúra területén publikáltam. Megannyi érdekes személlyel találkoztam, színvonalas rendezvényeken vettem részt a munkám alatt.

Emellett akkoriban kezdett kibontakozni a költői vénám. Már egyetemista koromban is írtam verseket, ám nem volt bátorságom azokat szakértőnek megmutatni.

 

– Ki segített végül kötetbe foglalni a verseit?

– A mezővári iskolában Vári Fábián László volt a magyartanárom, számos szakirodalmat kaptam tőle az egyetemi éveim alatt. Ő nézte át a verseimet, és tett javaslatokat az átdolgozásukra. Így született meg húsz év anyagából 2009-ben a Szívdobbanások című verseskötetem. 2017-ben pedig újabb verseket publikáltam.

 

– Az újságírás mellett tanított is?

– Igen. Ugyan nem kaptam állandó kinevezést, mindig volt 8–10 órám. Utoljára a Beregszászi 6. Számú Általános Iskolában tanítottam. Emellett irodalmi szakkört, színjátszócsoportot vezettem a beregszászi Európa–Magyar Házban. Bekapcsolódtam a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) munkájába. Szavalóversenyeket, ballada- és mesemondóversenyeket, tehetségkutatókat szerveztem.

 

– Mikor kezdett fordítói munkát vállalni?

– Az iskolában egyre kevesebb órát kaptam, 2012-ben pedig végleg megváltam az intézménytől. Nem volt bevételem. Külsős munkatársként írtam néhány újságban, de az csak csekély jövedelmet biztosított. Még telefonos ügyfélszolgálatosként is dolgoztam, hogy megéljünk a lányommal. Nehéz időszak volt.

Egy alkalommal ismerős közjegyzőhöz kellett mennem néhány okirattal. Ő javasolta, hogy próbáljam ki a fordítói munkát. Először kételkedtem a hozzáértésemben, ezért csak otthon fordítottam egyszerűbb iratokat. Sok tanácsot és segítséget kaptam Lovay Attila tanár úrtól, aki maga is elismert fordító volt Beregszászban. Ő biztatott, hogy ne adjam fel, mert a fordítói munkához nagyon sok gyakorlás kell.

 

– Így lett?

– Igen. Idővel egyre ügyesebb lettem. Újságokban is igyekeztem reklámozni a tevékenységem, de azt tapasztaltam, hogy a jól végzett munka a legjobb reklám. Aki elégedett volt velem, az továbbadta a címem másoknak is. Hat éve keresem ezzel a kenyerem. Eleinte otthon dolgoztam, majd az egyik közjegyző ismerősöm felajánlott egy megüresedett szobát az irodájában. Két éve pedig saját irodát nyitottam. Az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Program vállalkozásfejlesztési kategóriájában nyert a beadott pályázatom. Az így kapott támogatásból tudtam felszerelni bútorokkal és informatikai eszközökkel az irodámat.

 

– Meséljen a munkájáról! Milyen iratokat kell lefordítania?

– Bármilyen írást elvállalok. Leggyakrabban anyakönyvi kivonatokat, bírósági végzéseket, orvosi leleteket, községi igazolásokat fordítok le ukrán és orosz nyelvről magyarra. Az is előfordult már, hogy magyar nyelvről kellett ukránra vagy oroszra fordítanom, illetve német nyelvű írással is dolgoztam már.

 

– Milyen munkabeosztással dolgozik?

– Hétfőtől péntekig reggel nyolctól délután ötig bent vagyok az irodában, valamint szombat délelőtt is fogadom az ügyfeleket. Gyakran túlóráznom kell, hogy elvégezzem a munkám. A vasárnapom viszont szabad.

 

– Hogyan tud kikapcsolódni?

– Az olvasás és a zenehallgatás feltölt. Emellett tagja vagyok a Beregszászi Református Egyházközség kamarakórusának. Minden kedden részt veszek a próbákon. Vasárnap istentiszteleten vagyok, kimegyek a temetőbe az édesanyám sírjához, délután pedig pihenek.

 

– Fontos szerepet játszik a hit az életében.

– Nem felejtettem el, hogy az Istenbe vetett hitem segített át a nehézségeken. Igyekszem másokon is segíteni. Az irodában kitettem egy idézetet a falra: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem tesz, bűnt követ el.” (Jk 4,17) Évek óta ez a vezérgondolatom.

 

– Milyen tervei vannak?

– Újabb verseskötetet szeretnék kiadni. Az ebben szereplő versek, verses mesék óvodásoknak, kisiskolásoknak szólnának.

Emellett az a tervem, hogy jogi diplomát szerezzek, és közjegyző legyek. Ugyanis a hozzám forduló magyar anyanyelvű ügyfelek gyakran kérnek tőlem jogi tanácsot.

 

– Isten áldását kívánom a munkájához és a tervei megvalósításához!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma