Kezdőlap » Sorozatok » Mesterségem címere » Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: iskolaigazgató

Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: iskolaigazgató

Ha tehetném, bátorságot, hitet és erőt ajándékoznék a Zápszonyi Általános Iskola igazgatójának, Turóci Menyhértnek.

Bátorságot, hogy ne féljen szembeszállni a mindennapi kihívásokkal; hitet, hogy sohase szűnjön meg a tanulókba és tanárokba vetett bizalma; s végül erőt a próbatételekhez. Turóci Menyhért hat éve áll a zápszonyi iskola élén, személyében fiatalos, energikus és célokkal teli vezetőre lelt az intézmény.

Ismerjük meg Őt!

 

 – Kezdjük a gyermekkoroddal! 

– Zápszonyi születésű vagyok. Édesapám a helyi kolhozban dolgozott sofőrként, édesanyám pedig a beregszászi nagyáruházban volt eladó. Később – miután felbomlott a Szovjetunió – megszűnt a munkahelyük, s többféle munkát is elvállaltak, hogy eltartsák a családot.

 

– Van testvéred?

– Igen, a húgom, Jolán, aki az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karán tanít fizikát.

 

– Hogyan telt a gyermekkorod Zápszonyban?

– A szülőfalum mindig is szép, rendezett község volt. A mindenkori polgármestereink, az óvoda- és iskolavezetőink, a református papjaink és a település lakói mind ezen munkálkodtak régen és most is.

Helyben jártam óvodába, iskolába. Akkoriban az óvoda ott működött, ahol most az iskola van. Az udvarán volt egy kisebb medence, ahol fürödhettek a gyerekek. Iskolába pedig abba az épületbe jártam, amely jelenleg az óvodának ad helyet. A két intézmény később helyet cserélt. Arra is emlékszem, hogy az iskolából elvittek bennünket a kaszonyi sóstóra, ahol akkor még csak két kis medencében lehetett fürödni.

 

– Milyen nyelven tanultál az általános iskolában?

– Amikor én kezdtem az iskolát, két osztály, egy magyar és egy orosz tannyelvű indult. A szüleim úgy látták jónak, hogy az orosz nyelvű osztályba írassanak be. Ha nem is tökéletesen, de megtanultam a nyelvet. Külön érdekesség, hogy amikor elsősök voltunk, az iskolában az órák után lefektettek bennünket aludni.

 

– Az általános iskola befejezése után hol tanultál tovább?

– A Munkácsi Tanítóképzőbe adtam be a felvételimet. Már akkoriban sem volt egyszerű bejutni az intézménybe: kétszeres túljelentkezés volt. Sikerült a felvételim, s 24 társammal együtt a magyar tannyelvű csoportba kerültem. Négy év után kaptuk meg a tanítói diplomát.

Eközben előbb albérletben, majd kollégiumban laktunk. Nagyszerű élményeket gyűjtöttem azokban az években, pedig egészen más világ volt, mint most. Reggel hat és hét között, illetve este egy órára volt hideg víz; a szobát nekünk kellett kimeszelnünk.

 

– Tanítóbácsi lettél. Férfiak ritkán választják ezt a hivatást.

– Régebben szívesebben választották ezt a szakmát. Amikor én tanultam, minden évfolyamban volt négy-öt fiú.

Az épülő sportpálya a zápszonyi iskola udvarán

 

– Hogyan fogadták a szüleid a döntésedet?

– Ugyan a családunkban nem volt korábban pedagógus, a szüleim helyeselték az elhatározásomat és büszkék voltak rám. Később a húgom is ezt a pályát választotta.

 

– Hol kezdődött el a tanítói pályafutásod?

– A Zápszonytól nyolc kilométerre fekvő Rafajnaújfalu általános iskolájában álltam munkába. Először testnevelést tanítottam, majd első osztályt is kaptam.

 

– Hogyan jártál át Rafajnára?

– Gyalog vagy biciklivel közlekedtem. Ha szerencsém volt, útközben felvett valaki. Akkoriban nem nagyon volt buszjárat.

 

– Hány évig tanítottál a szomszéd faluban?

– Tizenkét éven át. Közben levelező tagozaton elvégeztem Beregszászban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a kertészmérnöki szakot. Emellett 2009-ben az Ungvári Nemzeti Egyetemen három év alatt megszereztem a felsőfokú képesítést tanító szakon.

 

– Valamint családot alapítottál…

– 2006-ban nősültem meg. A feleségem, Klára a szomszédos településről, Mezőkaszonyból származik. Zápszonyban telepedtünk le. Két gyermekünk van: egy tizenegy éves kislány és egy nyolcéves kisfiú. Ők is a zápszonyi iskolában tanulnak.

 

Az informatikaterem átadója

 

– Mikor kerültél át a zápszonyi iskolába?

– A 2012/2013-as tanévet már zápszonyi igazgatóként kezdtem meg. Az intézmény korábbi vezetője nyugdíjba vonult, s felajánlották ezt a munkakört. Mindig is szerettem volna a szülőfalumban tanítani és dolgozni, így örömmel vállaltam el az állást.

 

– Hogyan telt az első időszak az alma materedben?

– Szívesen fogadott a pedagógusi kar. Többen közülük egykor a tanáraim voltak. Sajnos a tanítóm, Éva néni már nincs közöttünk.

Hat év alatt sikerült összekovácsolódnunk a kollégáimmal.

Húsz pedagógussal és 160 gyermekkel vettem át az iskolát, jelenleg 17 tanárunk van, akik 148 gyermeket tanítanak. Közülük ketten Rafajnáról járnak át hozzánk, ugyanis idén ott nincs nyolcadik osztály…

 

– …mivel nem volt elegendő tanuló. Nálatok nincs ilyen probléma?

– Eddig még minden évfolyamot el tudtunk indítani. Igaz, hogy az elmúlt évben 20 tanuló hagyta el az iskolánkat. Többségüket a külföldön dolgozó szülők vitték magukkal. Megértem őket, jobb, ha a gyermekük mellettük van, s nem az idős, beteg nagymamára bízzák az unokát.

 

– A környező települések iskoláihoz képest így is nagyobb Zápszonyban a tanulói létszám.

– Nem panaszkodhatunk: 18 gyermek kezdte meg idén az első osztályt, 22-en vannak a másodikosok. Összesen 75 gyermek jár az alsó osztályokba. A felső tagozaton már csökken a szám, ugyanis az egyházi iskolák, illetve a beregszászi gimnáziumok és szakképzők is elszippantják tőlünk a tehetséges gyerekeket.

Az informatikaterem

 

– Ezek szerint jó képességű diákok kerülnek ki a zápszonyi iskolából?

– Így van. Jó eredményeket érnek el a tanulóink. Van, aki történelemből jeleskedik, másoknak az éneklés, a tánc, a fizika vagy a német megy jól. Az egyik diákunk bejutott a nyíregyházi Bozsik József Labdarúgó Akadémiára, egy másik az SC Beregvidék focistája. Nemrég a Rózsa tánccsoportunk részt vett az arnóti lakodalmas napon.

 

– Visszatérve az alsó osztályos tanulókra, tudtok nekik napközis ellátást biztosítani?

– Igen. Délutánonként 50-en maradnak a napköziben. Valamennyi alsó osztályos gyermek számára biztosítunk ebédet. Az elmúlt három évben a Rákoscsabai Béthel Alapítvány finanszírozta ezt. Korábban a szülőknek kellett kifizetniük az étkezést, s ezt nem minden család engedhette meg magának.

 

– Milyen tanórán kívüli foglalkozásokat tudtok biztosítani a gyerekeknek?

– Délutánonként szakköröket tartunk: futballra, táncra, matematikára járhatnak a gyerekek. Emellett helyet biztosítunk a Mezőkaszonyi Művészeti Iskola oktatóinak, akik kijárnak hozzánk, s a diákokat különböző hangszereken tanítják játszani.

 

– Te magad tanítasz még?

– Igazgatóként kilenc tanórát vállalhatok. Az elsősöknek és a másodikosoknak tanítok ukrán nyelvet, valamint testnevelés órát tartok a hatodikosoknak.

Szeretek a gyerekek között lenni, illetve nem akartam kiesni a tanítás gyakorlatából sem.

 

– Hogyan és mivel tudsz feltöltődni?

– A kedvenc időtöltésem a vadászat és a horgászat. Már az édesapám is vadászott, általa szerettem meg ezt a tevékenységet. A zápszonyi vadásztársaság tagja vagyok. A horgászat nem ilyen egyszerű, sajnos Kárpátalján most nincsenek jó horgásztavak, többnyire Magyarországra kell menni, ha ennek a kedvtelésnek akarunk hódolni.

 

– Mivel telnek a nyaraid?

– Nincs lehetőségem pihenni a szünet alatt sem. Az elmúlt években külföldön vállaltam munkát a vakációban, hogy kiegészítsem a család keresetét. Még egy igazgatói fizetés sem elég manapság a megélhetéshez.

Emellett földműveléssel foglalkozom és kertészkedem.

 

– Ha össze kellene foglalnod az elmúlt hat esztendőt, amelyet eltöltöttél igazgatóként a zápszonyi iskolában, mit emelnél ki?

– Úgy érzem, hogy sokat fejlődtünk a hat esztendő alatt. Amikor átvettem az intézményt, nem volt angol WC az épületben. Négy évvel ezelőtt alakítottunk ki megfelelő illemhelyeket az épületen belül. Az udvarunk is folyamatosan szépül. A polgármesteri hivatal és a mezőkaszonyi termálfürdő jóvoltából az egykori, s már használaton kívüli szökőkút helyére egy szép szobrot állítottunk.

Új tetőt kapott az iskola, megújult az étkezde. A termeink mindig rendezettek, tiszták. Ebben nagyon sokat segítenek nekünk a tanulók szülei. Nem sajnálják az anyagi kiadásokat, hogy gyermekeik megfelelő körülmények között tanulhassanak. Nélkülük nem boldogulnánk. A tanáraink, a polgármester és a település jószándékú lakosai is támogatnak bennünket.

Néhány éve bekapcsolódtunk a Határtalanul! programba, melynek keretében rendszeresen fogadunk anyaországi diákokat, akik megismerkedhetnek az iskolánkkal.

Büszkeségünk az informatikaterem. A budapesti XVI. kerület a testvérvárosunk, akik öt évvel ezelőtt berendezték számunkra a 18 számítógépből, egy nyomtatóból és egy projektorból álló szaktantermet. Ők adták az asztalokat és a székeket is.

 

– Helyhiánnyal küzdötök az iskolában, hol tudtatok helyet szorítani a teremnek?

– A tanári szobát adtuk át erre a célra. A pedagógusaink pedig beköltöztek egy aprócska szobába. Megértették, hogy egy nemes cél érdekében kell meghozniuk ezt az áldozatot. Ők is gyakran használják a számítógépeket, illetve egy-egy órát is abban a teremben tartanak.

 

– Milyen feladatok állnak előttetek?

– A már említett rákoscsabaiak támogatják egy kisebb 14×21 méteres gumi burkolatú sportpálya építését az iskola udvarán. A munkálatok hamarosan befejeződnek. Ezen kívül állami támogatással most készül az új műfüves futballpályánk.

További célunk, hogy a tantárgyi vetélkedőkön még jobb eredményeket érjünk el, tovább öregbítve iskolánk nevét.

 

– Bőven van mit tenni. Hogy érzed, van benned erő és hit mindehhez?

– Nem könnyű ma Kárpátalján iskolaigazgatónak lenni. Ám ha az ember ezt választotta, tennie kell a dolgát. Majd ha elfogy az erőm, abbahagyom. Most még úgy érzem, hogy van energiám ehhez a feladathoz, szeretem a munkát, az iskolát, a gyerekeket. Amíg vannak céljaim, addig itt a helyem.

 

– Legyen ez a végszó! Isten áldja meg a munkádat és az életedet!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

More in iskolaigazgató, mesterség
Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: pályázatíró és programmenedzser

Rovatunk rendszeres olvasói már megszokhatták, hogy időről időre terítékre kerül egy-egy hagyományosnak egyáltalán nem mondható mesterség. Ezek közé tartozik legutóbbi...

Close