Kezdőlap » Sorozatok » Mesterségem címere » Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: kultúrházvezető
Papp Reskó Angéla

Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: kultúrházvezető

Amíg magyar néptáncot tanítanak, és beregi szőttest készítenek a kultúrházban; amíg karácsonykor betlehemes játékot mutatnak be a templomban; amíg ismerik a Tavaszi szelet és a Csön-csön gyűrűt – addig van remény.

Remény, hogy megmarad a kárpátaljai magyarság; hagyományait és kultúráját megtartja és továbbadja az újabb nemzedékeknek.

Ezekkel a gondolatokkal tértem haza Tiszacsomáról, ahol a helyi művelődési központ vezetőjével, Papp Reskó Angélával beszélgettem.

Annyi lelkesedés, tettvágy áradt a szavaiból – nem beszélve azokról az eredményekről, amelyeket a tiszacsomai művelődési ház felmutat –, hogy rövid időre feledtette velem az összes nehézséget, amelyet az utóbbi hetekben, hónapokban tapasztaltam Kárpátalján.

Ismerjük meg Angéla életútját és hivatását!

 

– Szinte eleve elrendelt út volt számodra a kultúrházi munka…

– Mondhatni igen, ugyanis édesanyám 12 éven át vezette a tiszacsomai kultúrházat. Előtte Szatmári Viola néni volt a klubban, akinek most az unokája, Botos Georgina a művészeti vezetőnk.

Gyermekként minden időmet a művelődési házban töltöttem. Részt vettem a fellépéseken: szavaltam, táncoltam, színdarabban játszottam. Korán eldöntöttem, hogy édesanyám hivatását választom.

 

– Hogyan határozta meg ez a terved a tanulmányaidat?

– Amikor befejeztem a helyi általános iskolát, még fiatal voltam ahhoz, hogy felvételizzem az Ungvári Közművelődési Szakközépiskolába. Nagymamám tanácsára Beregszászban kitanultam a szabó-varró szakmát, s csak utána jelentkeztem rendezvényszervezőnek. Sikerült bejutnom az iskolába, melyet levelező tagozaton végeztem el. Közben pedig munkába álltam a tiszacsomai kultúrházban mint művészeti vezető.

A szabó-varró képzettségemnek is hasznát vettem az évek során: a néptáncosaink első ruháját én varrtam meg.

Angéla a betlehemes csoporttal

– Hány éves voltál, amikor bekerültél a csomai kultúrházba?

– 18 éves voltam, amikor megkaptam az állást. Néhány évig a csomai kultúrház mellett a macsolaiban is dolgoztam. Decemberben múlt 25 éve, hogy munkába álltam ezen a pályán. Először művészeti vezető voltam, majd miután édesanyám nyugdíjba vonult, én vettem át a művelődési ház igazgatását.

 

– Mi volt a feladatod művészeti vezetőként?

– Ugyanaz, mint ami most is: szakkörök vezetése, néptánc oktatása, versek, színdarabok betanítása, játékok, népdalok, mesék megismertetése a gyerekekkel. Nagy hangsúlyt fektetünk a magyar hagyományok gyakorlására. Felelevenítünk olyan régi szokásokat, mint a szövés, a tengerihántás, a farsangi mulatság.

A betlehemes csoportunk mára jelentős hírnévre tett szert. Az 1990-es évek elejétől működik, számos helyi és anyaországi versenyen vettünk már részt szép eredményekkel. Eleinte komoly gondot okozott az útlevelek hiánya. Ma már ez nem probléma, és a gyerekeket olyan helyekre tudjuk eljuttatni, ahová a szülőknek nem lenne lehetőségük elvinni őket.

 

A tánccsoport Botos Georgina művészeti vezetővel

– A tiszacsomai művelődési ház tekintélyes, ám igen megviselt épületben található. Mit lehet tudni a múltjáról?

– A tiszacsomai művelődési házat a Baktai Állami Kutatóállomás építtette fel, és 1983-ban adták át. Abban az időben a környék legnagyobb és legfejlettebb művelődési központja volt. A komplexumban a színház mellett helyet kapott a sportcsarnok, a könyvtár és a moziterem.

A rendszerváltás után a kutatóállomásnak már nem volt anyagi lehetősége arra, hogy fenntartsa az épületet, amely pusztulásnak indult. A tető beázott, a falak megrongálódtak. Lassan használhatatlan lett a művelődési ház. A munkásokat elbocsátották, csak ketten maradtunk állásban. Sokszor a mi fizetésünket sem tudták kiadni.

További nehézséget jelentett az épület jogi státuszának hiányossága. A kutatóállomás már nem foglalkozott a művelődési házzal, a helyi tanácsnak pedig nem állt módjában átvenni a házat. Tulajdonviszony hiányában nem volt lehetőségünk pályázni és felújítani a központot.

A 2000-es évek elején a kutatóállomás végre átadta az épületet a tiszacsomai tanácsnak. Ezzel még nem oldódott meg a problémánk, ugyanis újra be kellett jegyeztetni a művelődési házat. Jelentős költségbe és sok időbe került a folyamat.

Két évvel ezelőtt járási és megyei támogatásból, valamint a testvértelepülések hozzájárulásából sikerült elkezdenünk a tetőcserét, továbbá kicseréltük a nyílászárókat. Emellett a belső felújítás is tart.

Málenkij robot megemlékezés Tiszacsomán

– Beszéljünk a mindennapokról!

– Most heti két-két alkalommal foglalkozunk a két csoportunkkal. Az egyik 14-15 éves fiatalokból áll, a másikba 7–12 éves gyerekek járnak.

A nagyobbaknak nevük is van: ők a Bokréta Hagyományőrző Csoport. Azért választottuk ezt a nevet, mert amellett, hogy a hagyományainkat és kultúránkat ápoljuk, arra is törekszünk, hogy a csomai gyerekeket egy csokorba, bokrétába fogjuk össze. Ha jól érzik magukat együtt, lefoglaljuk őket, s nem unatkoznak, akkor az internetnek esélye sincs elterelni a figyelmüket.

A fiatalok ragaszkodnak is egymáshoz. Az utóbbi években már a születésnapokat is a csoporton belül ünneplik meg a gyerekek. Gyakori, hogy annak a gyermeknek, aki hozzánk jár, már a szülei is táncoltak a művelődési házban.

 

– Hol lép fel a tánccsoport?

– A helyi rendezvények, fesztiválok mellett számos külföldi meghívást is kapunk. Tiszacsomának több anyaországi testvértelepülése is van: Bácsalmás, Kétpó, Héhalom. Ők is rendszeresen vendégül látnak bennünket.

Azonban csak oda tudunk eljutni, ahová kifizetik az utazási költségünket. Semmilyen saját forrással nem rendelkezünk.

A Bokréta Hagyományőrző Csoport

– Hogyan fogadják a gyerekeket Magyarországon?

– Gyakran meglepődnek, hogy mi, akik kisebbségben élünk Ukrajnában, mennyire ragaszkodunk a hagyományainkhoz, és milyen tudatosan valljuk magyarságunkat. Magyarországon ezt már egyre ritkábban lehet megtapasztalni. Sokat jelent a tőlük kapott elismerés, megerősítés.

 

– Mit tudhatunk a néptánccsoportról?

– Szatmári, Rábaközi és más tájegységek táncait adjuk elő.

Az első években nem volt magyar népviseletünk. Ahogy már említettem, én varrtam meg a gyerekeknek a szoknyát és a blúzt. Alig tudtuk beszerezni a hozzá való anyagot.

Amikor 2012-ben részt vettünk Budapesten a Külhoni Magyar Ifjúsági Találkozón, nem volt próbaruhánk. A művelődési ház színpadi függönyéből varrtam meg a lányok szoknyáját.

A fiúk csizmáját, ingjét is egyenként szereztük be. Mások által levetett darabokat örököltünk meg. Sokszor nem is saját méretű csizmát vesznek fel a fiaink.

A szponzoroknak hála, hogy tudtunk beregi szőttes kötőket varrattatni a lányoknak, illetve néhány táncos cipőt vásárolni nekik.

Tavaly egy pályázatnak köszönhetően lehetőségünk nyílt arra, hogy kész népviseletet vegyünk. Szatmári viselet mellett döntöttünk. Nemcsak a lányok, a fiúk is új ruhát kapnak.

Szent István napon Tiszacsomán

– Negyed évszázad jelentős idő. Sohasem gondoltál arra, hogy valami mással foglalkozzál?

– Tény, hogy Ukrajnában nem kapja meg a kellő támogatottságot a kultúra. Ez sokaknak kedvét szegi. Én is minimálbérért dolgozom. Ha nem lenne másik állásom és a családom nem támogatna, nem tudnék megélni.

Ennek ellenére nem váltanék munkát.

 

– Köszönöm a beszélgetést! Isten áldását kívánom a munkádra!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

More in kultúrház-vezető, mesterség
Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: könyvesboltos

A világon számos különleges könyvesbolt létezik. Van olyan, amelyet az épülete – egy régi templom, színház, hajó, mozi – tesz...

Close