Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: méhész

A régiek úgy tartották, hogy egy liter méz annyiba kerül, mint két kilogramm fokhagyma. Ha megnézzük, hogy jelenleg mennyiért adják a mézet és a fokhagymát, láthatjuk, hogy ez az arány mit sem változott. A méz most s a múltban is fontos volt az emberiség számára, függetlenül attól, hogy édesítőszerként, gyógyszerként vagy éppen szépségápolási termékként használták. A mézet előállító méhészek pedig megbecsült tagjai voltak a társadalomnak. A cukor megjelenésével háttérbe szorult ugyan egy időre a méz, azonban manapság újra reneszánszát éli a méhek tartása. A méz mellett a propolisz, a virágpor, a mézsör is keresett, valamint egyre többen hisznek a méhterápia gyógyító hatásában. Kárpátalján is elterjedt a méhészet, minden településen található egy-két méhész. Többségük másodállásban tevékenykedik e szakmában, ahogyan a főállásban mentős sofőrként dolgozó Szűcs Zoltán is teszi Mezőkaszonyban. Három éve méhészkedik. Az eddig szerzett tapasztalatairól és a méhész szakmáról beszélgettem vele.

 

– Honnan származol?

– Zápszonyi születésű vagyok. Ott jártam orosz tannyelvű általános iskolába. Aztán Makkosjánosiban a mezőgazdasági líceumban folytattam a tanulmányaimat. Amikor leérettségiztem, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Tanárképző Főiskola kertészmérnöki szakára jelentkeztem. A tanulás mellett diákmunkát vállaltam Kecskeméten egy kertészetben, majd színpadépítő voltam Budapesten. Ott összegyűjtöttem annyi pénzt, hogy tudjak venni egy autót, s azzal hordtam a vendégmunkásokat Budapestre. Közben megnősültem, s gyermekeink születtek.

 

– Miután megházasodtál, már nem jártál Magyarországra?

– Nem. Hat évvel ezelőtt munkát ajánlottak a bátyúi mentőállomáson, azóta ott dolgozom mentős sofőrként.

 

– Mikor kerültél kapcsolatba a méhészkedéssel?

– Gyermekkoromban Rafajnaújfaluban láttam először méhészt. A nagymamám szomszédja foglalkozott méhekkel. Szerettem nézni, ahogy beöltözik védőruhába, majd füstöli a kaptárt. Már akkor nagyon érdekelt a méhészet. Aztán amikor odakerültem Bátyúba, a mentőállomás kertjében üres kaptárokat találtam. Felnyitottam őket, még benne voltak a keretek. Már akkor gondoltam arra, hogy méhészkednem kellene. Végül úgy alakult, hogy három évvel ezelőtt véletlenül megláttam a beregszászi főiskolán – miközben a feleségemre vártam, aki ott tanult – egy hirdetést arról, hogy méhész képzés indul. Jelentkeztem.

 

– Hogy érezted magad a képzésen?

– Teljesen kezdő voltam. Az első órán, amikor bemutatkoztunk, kiderült, hogy van olyan társam, akinek már 300 méhcsaládja van. Akkor kicsit megijedtem, hogy hogyan fogok boldogulni a képzett méhészek mellett. Aztán könnyen ment a tanulás, mert érdekelt a téma. Elméleti és gyakorlati óráink voltak. Először megismertük a méhek felépítését, milyen ösztöneik vannak, melyik közülük a mézelő. Ezt követően két méhész, Milován Sándor és Bakos Sándor mutatta be a méhészetét. Érdekes módon mind a kettő sikeres ebben a tevékenységben, pedig a módszerük eltér.

 

– A tanfolyam befejezése után hogyan kezdtél hozzá a méhészkedéshez?

– Az első méhcsaládomat Haláborról, Bakó Jenő bácsitól hoztam. A fiával együtt vettünk részt a képzésen. Négy családot vettem tőlük, abból itthon hat család lett. Először össze-vissza csipkedtek a méhek, mindenem feldagadt. Mondta is a feleségem, hogy nem lesz ebből semmi. Aztán megismertem a méhcsaládokat, és megtanultam velük bánni.

 

– Milyen eszközökre volt szükséged?

– Ez a foglalkozás nem igényel túl sok eszközt. Szükség van egy füstölőre, egy mézpergetőre, egy sapkára. Ezen kívül kaptárok és keretek kellenek. Ez utóbbiakat én magam készítettem el fából. Kárpátalján a méhészek nagy része az asztalossághoz is ért. Ami drága ebben a szakmában, az a műlép, a méhek gyógyszerei és a téli etetésükhöz a cukor.

 

– Hogyan épül fel egy méhcsalád?

– Egy családban egy anya van, ő teszi le a petéket, amelyekből kikelnek a méhek. Csak a nőnemű méhek dolgoznak, a hímnemű herék az utánpótlást biztosítják. Ha az anya elpusztul egy támadás miatt vagy elvész, akkor a méhek egy dolgozósejtre anyabölcsőt húznak, és a benne levő álcából új anyát nevelnek, amelyet méhpempővel táplálnak. A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő tejszerű, sárgás színű anyag. Az anya leginkább ezzel, míg a többi méh virágporral táplálkozik. Az anya akár öt évig is elél, míg a nyári méhek csak három hétig élnek. Szó szerint halálra dolgozzák magukat. Egy családban közel 12 000 méhecske van. Jelenleg több mint 50 családom van.

 

– Milyen fajtákat tartanak a kárpátaljai méhészek?

– Van krimszki, kárpáti, afrikai méhem. Mindegyik más. A kárpáti például jó mézelő. Van olyan család, amelyet délelőtt nem szabad megnézni, mert akkor csípnek, más család eső előtt „harapós”. Mézhozamban is eltérőek a méhek.

 

– Milyen problémákkal jár a méhek tartása?

– Számos gond lehet: a méhek különböző fajtájúak, rengeteg betegség érheti őket. Ezek közül a leggyakoribb a méhatka. Ez egy olyan parazita, amely rátapad a méhek testfelületére, szívja a vérüket, kórokozókat terjeszt, amelyek legyengítik a méhállományt. Az atka berakja a spóráit a herefiasításhoz, így a herékkel együtt újabb atkák kelnek ki. Az egér is veszélyes. Megrágja a lépet, a kereteket. Emellett zavarja a méhek téli nyugalmát.

 

– A tél könnyebb időszak méhtartás szempontjából?

– Télen is van munka. A méhek májustól szeptemberig dolgoznak. Az anya is ekkor a legaktívabb. A család egy része a kaptárban marad, a másik része kirajzik az anyával. Aztán menni kell begyűjteni őket. Erre van egy kas kinézetű kosaram. Télen a méhek is pihennek. Ilyenkor fürtalakban összehúzódnak, és a saját testmelegükkel védelmezik az anyát. Szárnyuk és torizmuk rezegtetésével hőt termelnek, hogy ne fagyjanak meg a nagy hidegben. Az ehhez szükséges energiát a nyáron összegyűjtött mézből nyerik, illetve télen cukorral etetjük őket. Jobb, ha keményebb a tél. Az enyhe tél megzavarja az anyát, nem tudja, hogy mikor petézzen. Jó idő esetén télen is kirajzanak a méhek. Akkor is elhagyják a kaptárt, ha az dohos vagy nyirkos, s emiatt nem jó benne a levegő.

 

– Probléma esetén kitől kérsz tanácsot?

– Ha nehézségem adódik a méhekkel, felhívok néhány méhészt, meghallgatom a tanácsaikat, aztán a magam módján próbálom megtalálni a megoldást. Azt tanácsolom mindenkinek, aki méhészkedni szeretne, hogy egy-két családdal kezdje el azt. Ismerje meg a családokat, élje át a siker és a kudarc élményét is.

 

– Rád milyen hatással van a méhészkedés?

– Engem nagyon megnyugtat. Emellett kereseti forrás is, a mézet, a propoliszt és a virágport eladjuk. A gyerekeink mézzel isszák a tejet. Köhögés esetén jót tesz nekik. Emellett építettem egy faházat, amelyben ráccsal elválasztott méhkasra lehet ráfeküdni. Az egész család elfér a méhelőben – mi így nevezzük –, mely nagyon jót tesz légúti megbetegedés, allergia esetén. 18 méhcsalád, közel 18 000 méh dolgozik a matracok alatti kaptárokban. Állandó zümmögésük s az általuk létrehozott rezgés nyugtató hatású.

 

– Csak a család használja a méhelőt?

– A családnak építettem, de terápiás célból vendégek is használhatják. Elsősorban ukrán nyugdíjasok és méhészek jönnek hozzánk, akik jól ismerik a hatását. Agyvérzés, szívinfarktus után lévő betegek, mozgáskorlátozottak is felkerestek már bennünket. Jó hatással van az idegrendszerre és a vérkeringésre is a méhelő. Kárpátalján nem az enyém az egyetlen, más méhészeknek is van. Van egy-két személyes méhelő is.

 

– Hogyan viszonyul a család a méhészkedéshez?

– A gyermekeinket arra neveljük, hogy ne féljenek a méhektől. Hála Istennek, nem allergiásak a csípésre. A méz pergetését közösen végezzük. Szeretném, ha majd a gyermekeim folytatnánk a méhészkedést.

 

– Adja Isten, hogy ez így legyen! Köszönöm a beszélgetést!

 Marosi Anita

Kárpátalja.ma