Kezdőlap » Sorozatok » Mesterségem címere » Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: pályázatíró és programmenedzser

Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: pályázatíró és programmenedzser

Rovatunk rendszeres olvasói már megszokhatták, hogy időről időre terítékre kerül egy-egy hagyományosnak egyáltalán nem mondható mesterség. Ezek közé tartozik legutóbbi interjúalanyom, Nigriny-Demeter Adrienn foglalkozása is, aki évek óta pályázatíróként tevékenykedik a Beregszászi Református Egyházközségben, valamint két éve programmenedzsere a Kárpátaljai Keresztyén Diakóniai Alapítványnak.

Az egyrészről nagy odafigyelést, pontosságot, elkötelezettséget, másrészről rugalmasságot és kreativitást igénylő munkájáról beszélgettünk.

 

– Honnan származol?

– Beregszászban nőttem fel. Középső gyermek vagyok, egy öcsém és egy bátyám van. A gyermekkorom arra az időszakra esett, amikor nehéz volt munkát találni Kárpátalján, a szüleim is többfelé dolgoztak. Édesanyám előbb egy gyógyszertárban, majd a kereskedelemben helyezkedett el, és a mi napig ezen a területen dolgozik. Édesapám festőművész, valamint festmény- és képrestaurátor. Emellett biztonsági őrként vállalt munkát.

 

– Jártál óvodába?

– Igen, a család költözése miatt kettőbe is. Arra emlékszem, hogy óvodás koromban tanultam meg úszni, ugyanis akkoriban ez még benne volt az óvodai programban.

 

– Hol kezdted meg az iskolai tanulmányaidat?

– A Bergeszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolába írattak be a szüleim. Derceni Anikó volt a tanító nénink. Első osztályos koromban még orosz nyelven tanultunk, aztán jött a rendszerváltás, és áttértünk az ukránra. Angolórák is voltak, melyeknek később nagy hasznát vettem.

Az elemi iskola befejezése után a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban folytattam a tanulmányaimat Riskó Márta osztályfőnököm vezetése alatt.

 

– Hogyan emlékszel vissza azokra az évekre?

– Mindannyiunk életére nagy hatással voltak a tanáraink, Márta néni, a fizikatanárunk, Győrffy István és az intézmény igazgatója, Udvari István.

Márta néni megszerettette velünk a magyar irodalmat és a nyelvtant. Sokat olvastam a gimnáziumi, majd a főiskolai évek alatt.

Emellett példát mutatott nekünk emberségből, hazaszeretetből. Megismertette velünk a magyar kultúrát és Kárpátalja történetét.

Nemrég volt a tizenöt éves osztálytalálkozónk. Van köztünk polgármester, civil munkás, vállalkozó. Legtöbbünk Kárpátalján maradt, ám van, aki Csehországban él. Valamennyien büszkék vagyunk arra, hogy kárpátaljai magyarok vagyunk.

 

– Milyen terveid voltak az érettségit követően?

– Nehezen ment a pályaválasztás. Az iskola utolsó félévében döntöttem el, hogy jelentkezem a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola földrajz szakjára. Ott szereztem diplomát 2007-ben. Két év múlva pedig a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen végeztem el a szervezetfejlesztés mesterszakot, amely a diakóniai intézmények szervezéséről és vezetéséről szólt.

 

– Milyen elképzeléseid voltak frissdiplomásként?

– Azt tudtam, hogy szeretek gyerekekkel foglalkozni. Fiatal koromtól rendszeresen részt vettem és segítettem a konfirmandus- és a bibliatáborokban. Később a Beregszászi Református Egyházközség pályázatírója lettem. Nagyon megtetszett ez a munka, ezért is képeztem magam tovább ezen a területen. Idővel már nemcsak a saját egyházközségem pályázatait írtam, hanem más közösségek és szervezetek, a többi között a Sámuel Alapítvány, a Pulzus Rádió számára is dolgoztam. Az első pályázatok nem nyertek, ám idővel egyre több sikeres pályázatunk lett, amelyeknek nemcsak a megírásában vettem részt, hanem a program megvalósítására, összehangolására és elszámolására is odafigyeltem.

 

– Hogyan kerültél ennyire szoros kapcsolatba a beregszászi gyülekezettel?

– A szüleim nem neveltek bennünket vallásosnak, a nagymamámmal jártam el a templomba. 14 éves koromban tértem meg, és egy év múlva konfirmáltam. Rendkívül jó ifjúsági közösség működött akkoriban Beregszászban Olasz Tímea vezetése alatt. Számtalan területen szolgáltunk. Ahogy már említettem, részt vettem a táborok szervezésében. Ott voltam a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet, a KRISZ megalakulásánál. A mai napig részt veszek a KOEN, a Keresztény Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány munkájában. Idén a kárpátaljaiak állítják össze az általuk szervezett Vakációs Bibliahét tematikáját és szakmai anyagát. Ebből jövő nyáron több ezer Kárpát-medencei gyermek fog tanulni.

A kezdetektől szerkesztője voltam a KRISZ folyóiratának, a TeSónak. Én írtam a filmajánlókat. 2014-ben digitalizáltuk a lapot, és létrehoztuk a TeSó blogot.

Mindemellett 2012-től foglalkozom élménypedagógiával, bár ma már leginkább az ilyen irányú képzések szervezésében veszek részt.

 

– Már ez is igen tartalmas életút, s ehhez jött még két évvel ezelőtt a Kárpátaljai Keresztyén Diakóniai Alapítvány megalakulása, melyben te is feladatot vállaltál.

– 2016-ban hozta létre a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) az alapítványt azzal a céllal, hogy Otthoni Beteggondozó Szolgálat keretében segítse az idős, beteg vagy magatehetetlen személyeket; vigaszt és reményt nyújtson számukra. Szociális és egészségügyi téren dolgozunk.

Kezdetben a szolgálatot csak Beregszászban végeztük, ám más települések is jelezték az erre való igényüket, így az alapítvány úgy döntött, hogy érdemes azt az egész kerületre kiterjeszteni.

Az alapítvány vezetését a KRE püspöke, Zán Fábián Sándor vállalta magára.

A szolgálat szakmai felelőse Gogola István pszichológus, medikus; valamint egy adminisztrátor és egy könyvelő is segíti a munkánkat.

Jómagam projektkoordinátorként működöm közre az alapítvány tevékenységében. Főként a szolgálatot végzők munkájának összehangolásában és a gazdasági háttér szervezésében veszek részt. A pályázatírást valamelyest leépítettem, hiszen a kettő együtt már túl sok lett volna.

 

– A szolgálat kialakításában kinek a segítségére számíthattatok?

– A működtetéshez szükséges anyagi feltételeket pályázati úton nyertük el; szakmai segítséget pedig az erdélyi Diakónia Keresztyén Alapítvány nagyváradi fiókintézményének munkatársaitól kaptunk. Ők formanyomtatványokat és szabályzatot adtak, valamint eljöttek Kárpátaljára, hogy gyakorlati tanácsokkal lássák el a gondozást végzőket.

 

– Hányan vesznek részt jelenleg a szolgálat működtetésében?

– Most 14 gondozó működik közre ebben a szolgálatban. Köztük vannak szociális munkások és egészségügyi dolgozók is. Eddig öt munkapontunk jött létre: Beregszász, Ungvár, Mezővári, Csongor, Beregrákos. Jövő héten nyílik meg Szőlősgyulán a következő. A munkatársak havonta készítenek beszámolót a munkájukból. Ezek alapján tudom koordinálni a tevékenységüket.

 

– Hogyan valósul meg a gyakorlatban a szolgálat?

– Azokon a településeken, amelyekben jelen vagyunk, bárki vallástól, nemzetiségtől függetlenül kérheti a segítségünket betegellátásban. Az igénylővel az alapítvány szerződést köt, valamint egy űrlap segítségével felmérjük, hogy mi az, amiben segítségre szorul az illető. Ezek után egyénre szabott gondozási tervet készítünk, amely alapján a gondozók végezhetik a munkájukat.

 

– Milyen feladatot látnak el a gondozók?

– Házhoz mennek, ápolják a rászorulót, bevásárolnak neki, kiváltják a gyógyszereket, elkísérik a beteget az orvoshoz, befizetik a számlákat. Az utóbbi években sokan maradtak magukra a fiatalok elvándorlása miatt.

 

– Jelenleg hány ember részesül a szolgálat ellátásában?

– Most közel 140 családhoz járunk ki. 24 órás szolgálatot nem tudunk vállalni.

 

– Hogy érzed magad ebben a munkában?

– Nagyon magamra találtam ezen a területen. A szervezés, az összehangolás izgalmas tevékenység. Hasonlít a pályázatíráshoz. Vannak sikerélményeink. Öröm látni, hogy az a beteg, akiről már a család és az orvos is lemondott, lábra áll, és visszatér az életkedve.

 

– Hány órát dolgozol naponta?

– Nem mindig férek bele a napi nyolc órába. Ám a családom támogatására számíthatok.

 

– Beszéljünk egy kicsit róluk is!

– A férjemmel, Lóránttal a főiskolán ismerkedtünk meg, kilenc évvel ezelőtt kötöttünk házasságot. Lóránt a Beregdédai Általános Iskolában tanít földrajzot. A kisfiunk, Áron három és fél éves. A születésével nem hagytam abba a munkát, egyhetes volt, amikor egy fontos pályázatot meg kellett írnom. Eleinte otthonról dolgoztam, ám az alapítványi munkához már be kell járnom az irodába. A férjem nagyon sokat segít nekem Áron gondozásában. A kisfiunknak tejallergiája van, ezért sokszor nem tudjuk óvodába vinni. A szüleimmel együtt lakunk, rájuk is számíthatok.

 

– Milyen terveid vannak?

– Azt, amivel most foglalkozom, nagyon szeretem. Ugyanakkor nyitott vagyok mindenre. Bármi megtörténhet. Keresem az Isten útját az életünkben. Hiszem, hogy nem véletlen az, hogy Kárpátalján élünk és dolgozunk.

 

– Isten áldást kívánom életedre és munkádra! Köszönöm a beszélgetést!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

More in Beregszász, mesterség
Tanévnyitó a Beregszászi 6. Számú Horváth Anna Általános Iskolában

31 első osztályos kisdiák léphette át a Beregszászi 6. Számú Horváth Anna Általános Iskola kapuit szeptember 3-án.

Close