Kezdőlap » Sorozatok » Mesterségem címere » Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: pedagógus

Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: pedagógus

 Különös öröm számomra, amikor olyan fiatallal találkozom, mint Keresztyén Gabriella, aki tudatosan vállalja a kárpátaljai életet. Tudatosan, hiszen két év németországi munka után – látván az itthoni és az ottani élet közti különbséget – úgy döntött, hogy hazajön Kárpátaljára, s az évek során szerzett tapasztalatokat, tudást itt kamatoztatja.

Ismerjük meg Gabriellát, s merítsünk az ő hitéből és elkötelezettségéből!

 

– Néhány hónappal ezelőtt már meglátogattalak benneteket itt Makkosjánosiban, amikor a nagycsaládos nővéredékkel készítettem riportot. Ezúttal azonban rád, a te életedre és tevékenységedre vagyok kíváncsi. Mesélj először a gyermekkorodról!

 

– Makkosjánosiban nőttem fel. Több generáció – gyerekek, szülők, nagyszülők – élt nálunk egy udvaron.Édesanyám először a nagybégányi kolhozban, majd a makkosjánosi erdészetben dolgozott könyvelőként. Édesapám világ életében sofőr volt, teher- és személyautót is vezetett. Később pedig a Makkosjánosi Mezőgazdasági Líceumban tanított autóvezetést a diákoknak.

Óvodába csak keveset jártam, mert nem szerettem. A nagymamám vigyázott rám. Aztán a helyi általános iskola magyar tannyelvű osztályába írattak be a szüleim.Innen a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban tanultam tovább.

 

– A gimnáziumi évek alatt milyen tantárgyak iránt érdeklődtél leginkább?

– Mindig is humán beállítottságú voltam. Egy időben erős vágyat éreztem arra, hogy újságíró legyek, majd turisztikával akartam foglalkozni.

 

– Mikor ismerkedtél meg a német nyelvvel?

– A gimnáziumban kezdtem el németet tanulni, amelyet az osztályfőnökünk, Csulák Katalin tanított. Akkoriban még az volt a szokás, hogy csak a 9. osztálytól vettük fel a második idegen nyelvet, amely nekem az angol volt.

 

– Milyen terveid voltak a továbbtanulást illetően?

– A mi osztályunk volt a második évfolyam, amely már emelt szintű érettségi vizsgát tett. Mivel akkoriban turisztika szakon akartam továbbtanulni, az ukrán nyelv mellett földrajzból és német nyelvből is érettségiztem.

Az Ungvári Nemzeti Egyetemen ukránul kellett volna ezt a szakot tanulni, abba nem mertem belevágni. A Munkácsi Állami Egyetem Humán-Pedagógiai Kollégium turisztika szakára felvettek ugyan, de olyan magas volt a tandíj, hogy a családom azt nem tudta vállalni.

Hosszas tanakodás után jelentkeztem a Rovnói Nemzetközi Egyetem tanítói és német nyelvű szakának levelező tagozatára.

Emellett felvételt nyertem a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola ukrán nyelv és irodalom szakára is.

 

– Ennyire jól beszélted az ukrán nyelvet?

– Ellenkezőleg, meglehetősen hiányos volt a nyelvtudásom. Ám éppen ezért döntöttem úgy, hogy megtanulom az államnyelvet. Közel huszan kezdtünk neki a képzésnek, de csak heten végeztük el nappali tagozaton a szakot. Bárány Erzsébet volt a kurátorunk.

 

– Egyszerre két iskolában kellett helytállnod. Hogy boldogultál?

– Voltak nehéz időszakok. Leginkább az volt a megterhelő, amikor ütköztek az időpontok és a vizsgák a két iskolában. Valahogy azonban mindig sikerült leküzdenem az akadályokat. A Rákóczi-főiskolán nagyon megértőek voltak, elengedtek Rovnóba, ahol félévente tíz napot kellett töltenem.

 

– Hogyan alakult az életed a főiskolás évek alatt?

– 2009-ben kezdtem el a főiskolát. Két év múlva, 2011. február 1-jén megalakult a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, amely a Kárpátalja.ma internetes hírportált is útjára indította. Ott kaptam fordítói munkát. Ukrán nyelvű cikkeket kellett magyar nyelvre  átültetnem. Emellett németet tanítottam két általános iskolában is.

2013-ban megkaptam a BSc diplomát a főiskolán, egy év múlva pedig megszereztem a specialist végzettséget is. És közben sikeresen befejeztem rovnói tanulmányaimat is.

 

– Több diplomáddal a kezedben milyen utat jelöltél ki magad elé?

– Mivel mind a két iskolát elvégeztem, családi vagy munkahelyi kötöttségeim pedig nem voltak, könnyebben választhattam utat. Még 2014 januárjában jelentkeztem a Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év programjára.  Kárpátaljai fiatalokat toboroztak külföldi önkéntes munkára.

Beadtam a jelentkezésemet, s hamarosan részt vettem egy meghallgatáson. 2014 májusában tudtam meg, hogy elutazhatom egy évre a németországi Rödermarkba, ahol a Haus Morija nevű szociális otthonba osztottak be önkénteskedni.

 

– Mi volt a feladatod?

– Mivel nem rendelkeztem ápolói végzettséggel, más jellegű munkát kellett végeznem: reggeli kiosztása, szobarendezés volt többek között a feladatom.

 

– Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél a németországi hónapok alatt?

– Szembetűnő volt a különbség a mi viselkedésünk és a németországiak mentalitása között. Ők sokkal egyszerűbben, fele annyi feszültséggel élik az életüket, nem aggályoskodnak annyit, mint mi. Ez nyilván a jobb életminőségnek is köszönhető. Emellett azt tapasztaltam, hogy a németek nagyon előzékenyek, kedvesek. Amennyiben problémájuk van valakivel vagy valamivel, azt egyenesen megmondják, nem szokásuk az egymás háta mögötti kibeszélés.

A mindennapi teendőim mellett kurzusokra is eljártam, melyet az ottani diakónusok szerveztek nekünk. Nagyon odafigyeltek ránk, hogy mi hogyan érezzük magunkat. Ha bárkinek gondja volt, segítettek azt megoldani.

 

– Hogyan élte meg a családod a távollétedet?

– Szerintem eleinte el sem hitték, hogy komolyan gondolom a németországi önkénteskedést. Azonban amikor előttük is nyilvánvalóvá vált, hogy tényleg elutazom, mindenben támogattak. Az egy év alatt csak egyszer tudtam hazalátogatni tíz napra. A második hazautazásom már 2015 augusztusára esett, amikor lejárt a szolgálati időm.

 

– Milyen terveid voltak a folytatást illetően?

– Még Rödermarkban elhatároztam, hogy maradok további egy évet Németországban. Az otthon vezetője felajánlotta, hogy felvesz ápolósegédnek. Így az önkéntes szolgálat utolsó hónapjait tanulással töltöttem. Akkor már én is fürdettem, pelenkáztam az időseket. Augusztustól pedig már nemönkéntesként, hanem mint teljes állású munkatárs tértem vissza az otthonba. Onnantól kezdve albérletben laktam és fizetést kaptam a munkámért.

 

– Mennyi időt terveztél eltölteni Németországban?

– Egy-két évnél tovább nem állt szándékomban ott maradni. Arra gondolta, hogy keresek egy kis pénzt, ám utána hazajövök Kárpátaljára. Úgy éreztem, hogy nekem itthon van feladatom. Még inkább megerősödött bennem ez az érzés, amikor 2016 márciusában hazalátogattam, s részt vettem a 15-ei megemlékezésen Beregszászban. Mintha minden egyes ott elhangzott mondatot nekem szántak volna.

 

– Mi várt rád itthon?

– Azt terveztem, hogy jelentkezem a Rákóczi-főiskola szakképző intézetébe tanárnak. Mivel kevesen foglalkoznak német nyelv oktatásával, bíztam benne, hogy felvesznek. Sikerült is bekerülnöm a főiskola Pedagógia és Pszichológia Tanszékére, ahol általános pedagógiát és tehetséggondozást tanítottam a hallgatóknak. Emellett német és neveléstörténet órákat kaptam a szakképzőben. A német nyelvet második idegen nyelvként tanítottam a turisztika szakos diákoknak heti tíz órában. Nekem kellett kidolgoznom a tantervet. Sok olvasással, tanulással járt ez a munka az első évben. Ugyanakkor örültema kihívásnak.

 

– Második éve tanítasz a főiskolán. Hogy érzed ott magad?

– Annyi változás történt a munkámban, hogy már nem vagyok a főiskolán. A szakképzőben tanítok németet, neveléstörténetet, szociális nevelést, általános pedagógiát. Ezek olyan alapozó tantárgyak, amelyeket a hallgatók majd részletesebben is tanulnak a főiskolán.

 

– Hogyan tovább?

– Mesterképzésen veszek részt a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karának szociálpedagógia szakán.

Ezt a területet nagyon közel érzem magamhoz. A németországi évek alatt ugyanis szociálisan sokkal érzékenyebbé váltam.

A jövőben mindenképpen pedagógiával és gyermekekkel szeretnék foglalkozni. Elsősorban a tanulási nehézségekkel küzdő vagy hátrányos szociális helyzetben lévő fiatalok érdekelnek.

Egyelőre Kárpátalján képzelem el a jövőmet, de a Jóistenre bízom a tervezést.

 

– Isten áldjon meg és vezessen téged ezen az úton!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

More in mesterség
Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: harisnyavirág készítő kézműves

Kárpátalján a hagyományos szakmák mellett, mint amilyen az asztalos, a szobrász, a kádár, fazekas és szövőmester, számos fiatal foglalkozik különleges...

Close