Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: ügyvéd

„Én, … fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; ügyvédi/ügyvédjelölti tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorolom. Hivatásom gyakorlása során szakmai kötelességeimet lelkiismeretesen és legjobb tudásom szerint, ügyfelem érdekében eljárva teljesítem. (Az eskütevő meggyőződése szerint:) Isten engem úgy segéljen!” – így szól az eskü, melyet az anyaországi ügyvédeknek le kell tenniük. A szöveg megfogalmazása országonként változhat, de a mondanivalója – a kötelességtudat, a lelkiismeretesség, a legjobb tudás szerinti hivatásgyakorlás – minden korszakban és egyetemesen érvényes valamennyi ország jogászára.

Popovics Sándor 2003 májusában tett esküt Ungváron, azóta gyakorolja ügyvédi hivatását Beregszászban.

Az idáig vezető útról, a jogászi pálya fényesebb és árnyékosabb oldalairól beszélgettünk.

 

– Sándor, honnan származik?

– Beregdéda mezőhomoki részén nőttem fel. Egy testvérem van. Anyai ágon gorondi, apai oldalról salánki gyökerekkel rendelkezem. Édesanyám könyvtárosként dolgozott, édesapám a helyi kolhozban volt traktorista. Sajnos mind a ketten korán elhunytak. Óvodás koromban sok időt töltöttem az anyai nagyszülőknél, illetve az általános iskola első két osztályát is Gorondon végeztem el, így nagyon jól megtanultam ukránul. Ezt követően az ukrán tannyelvű Beregszászi 1. Számú Középiskola tanulója lettem.

 

– Gyermekkorában milyen pályára készült?

– Geológus akartam lenni, ezért az érettségit követően Ivano-Frankivszkban tanultam tovább, de egy év múlva megszűnt a geológia szak, így hazajöttem. Besoroztak, s Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban teljesítettem szolgálatot. Hiszem, hogy nincsenek véletlenek: egy különleges katonai alakulatba kerültem, amelynek az volt a feladata, hogy a legfelsőbb bíróság működését vigyázza, így számos tárgyaláson vehettem részt.

 

– Mi történt a leszerelése után?

– Hazajöttem, s hamarosan Beregszászban ajánlottak munkát. Akkoriban toboroztak rendőröket a Beregszászi Járási Rendőrség számára, s engem is felvettek. Először járőrként dolgoztam, majd jelentkeztem a lembergi rendőrakadémiára, ahol bűnügyi nyomozónak tanultam. Közben megnősültem, s Nagybégányban telepedtem le.

1986-ban, hadnagyi fokozattal fejeztem be az iskolát, s a beregszászi rendőrség bűnügyi osztályán kaptam munkát. Később a vizsgálati osztály vezetője lettem. Itt dolgoztam egészen a korkedvezményes nyugdíjba vonulásomig.

 

– Mikor döntött úgy, hogy pályát módosít?

– Már a rendőrségi évek alatt megfogalmazódott bennem az elhatározás, hogy áttérek az ügyvédi pályára. Ez kézenfekvő volt, hiszen az addigi munkám szorosan összefonódott a jogászi tevékenységgel. Annyi változott, hogy míg rendőrként a vád alá helyezésen dolgoztam, ügyvédként a védelem képviselete lett a feladatom.

 

– Hol végezte el a jogi iskolát?

– A harkovi egyetem jogi karát választottam, mely több száz éves múlttal és nagy tekintéllyel rendelkezik. Mivel Lembergben vörös diplomával fejeztem be az iskolát, felvételi nélkül jutottam be az egyetemre. 1988-ban kezdtem meg a tanulmányaimat, polgári jogra jelentkeztem. Évente több hetet töltöttem el Harkovban tanulással, miközben továbbra is a rendőrségen dolgoztam. A jogi karon más nyugat-ukrajnai fiatalok voltak a csoporttársaim. Főként oroszul vizsgáztunk, de a tanáraink annak is örültek, ha ukránul válaszoltunk a kérdésekre. Abban az időszakban sokat változott a jog, a rendszerváltást követően számos új törvény született. Nekem könnyebbséget jelentett, hogy egyes tantárgyakat már Lembergben is tanultam, illetve a rendőrségi gyakorlatom is segítségemre volt. Hat és fél év tanulás után, 1995-ben kaptam kézhez a diplomámat.

 

– Mikor ment nyugdíjba a rendőrségtől?

– Amint elértem a korkedvezményes nyugdíj idejét, rögtön bejelentettem a távozási szándékomat. Akkor már a vizsgálati osztály vezetése mellett rendőrfőnök-helyettes is voltam. Nem örültek a távozásomnak, megpróbáltak lebeszélni, de én ragaszkodtam az elképzelésemhez. Így alezredesként, több mint tíz év szolgálat után hagytam ott a rendőrséget.

 

– Voltak aggályai a pályamódosítás miatt?

– Természetesen féltem a váltástól. Egy biztos munkahelyet hagytam ott egy bizonytalan jövőért cserébe.

 

– Mi volt az első lépése az új pályán?

– Először is ügyvédi vizsgát és esküt kellett tennem, hogy praktizálhassak. Féléves készület után, 2003 májusában kerültem a 11 tagból álló ungvári vizsgáztató bizottság elé. A jog 14 ágából kellett szóban és írásban felelnem. Hála Istennek, jól sikerült a meghallgatás, megkaptam az ügyvédi engedélyt, s letettem az esküt.

 

– Milyen volt a kezdet?

– Bizonyos szempontból könnyebb helyzetben voltam, mint más pályakezdő ügyvéd, hiszen a rendőri múltamnak köszönhetően sokan ismertek a járásban. Beregszász végén, a buszállomás környékén béreltem először irodát, s kezdetben főként bűnügyekkel foglalkoztam, majd a gazdasági és polgári perek következtek. Idővel vásároltam egy ingatlant a belvárosban, s ott nyitottam irodát.

Attól kezdve csak polgári ügyeket – válóper, hagyatéki tárgyalás, földkérdés, anyagi vita, örökbefogadás – vállaltam el.

Jobb lett volna szakosodni, de a Beregszászi járás kicsi, kevés az ügyfél, ezért az itteni ügyvédeknek több területhez is érteniük kell. Nincs két egyforma ügy.

 

– Hogyan tudja képezni magát?

– A legfontosabb az önképzés: könyveket, folyóiratokat vásárolok, az interneten tájékozódom. Emellett évente több alkalommal szervezünk szemináriumokat, amelyekre egyetemi oktatókat hívunk. Nemrég a Kárpátaljai Területi Ügyvédi Kamara tagjává választottak.

 

– Mennyire tudja szétválasztani a munkát és a magánéletet?

– A mai napig sem tudom letenni a munkát, a gondokat. Az ügyfelek gondja, idegessége rám ragad, nehéz túllépni rajta. Nem széket készítek, emberek sorsának alakulása múlik rajtam. Régebben földet műveltem, ami kikapcsolt. Mostanában az itthoni teendők mellett a televíziónézés segít pihenni. Főként a politikai műsorokat és a dokumentumfilmeket szeretem.

 

– A gyermekei is követték az ön hivatását.

– Valamilyen szinten természetes, hogy a gyerekek azt választják, amiben felnőttek, amit láttak. Két gyermekünk van, mind a kettő úgy döntött, hogy jogot tanul. Én először igyekeztem lebeszélni őket, mert látszólag divatos, jövedelmező, érdekes az ügyvédi szakma, ugyanakkor nehéz ez a hivatás.

Először a lányom végezte el az Ungvári Nemzeti Egyetem jogi karát. Aztán egy ideig mellettem dolgozott az irodában, majd a beregszászi nyugdíjosztályon helyezkedett el. Aztán a fiam is ezen az úton indult el. Harkovban tanult jogot, majd a diplomaszerzés után a munkácsi ügyészségen kapott állást.

 

– 12 év távlatából milyennek látja az ügyvédi pályát?

– Hálásabb szakma, mint a rendőri. Nem az a célom hogy tisztára mossak egy bűnözőt, hanem az, hogy képviseljem a jogait. A tárgyalás során a bíróság több szempontból vizsgálja meg a bűnözőt: nézi az illető személyiségét, a körülményeket, azt, hogy szándékosan vagy akaratlanul követte-e el a bűntényt. Az ítélethozatalnál arra törekszenek, hogy elegendő, de nem túlzó büntetést kapjon az elítélt, amely után még esélye lehet az újrakezdésre. Semmi személyes nincs az ügyvédi munkában, csak a a törvények által biztosított kereteken belül teszem a dolgom.

 

– Sohasem bánta meg, hogy pályát módosított?

– Igazán sohasem váltam rendőrré. Felnőtt fejjel, tudatosan döntöttem úgy, hogy ügyvéd leszek. Volt egy-egy pillanat az évek során, amikor megbántam, de ilyen minden hivatásnál előfordul. Nagyon fontos, hogy megőrizzük a becsületünket az ügyvédi pályán. Szeretem a munkám, az ügyvédi irodám, semmi pénzért nem adnám fel.

– Köszönöm, hogy megosztotta velünk a gondolatait! Isten áldását kívánom a munkájára!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma