Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: utasszállító vállalkozó
Pontosság, alaposság, megbízhatóság – ezek a jó vállalkozás alappillérei, vallja a beregszászi Henkel Zoltán, a személyszállítással foglalkozó Henkel Bus vállalkozás elindítója és vezetője. A fiatalember idén sikerrel nevezett be a Példakép pályázatra, s bekerült azon ötven vállalkozó közé (http://www.karpatalja.ma/kitekinto/karpat-medence/ket-karpataljai-vallalkozo-az-idei-peldakepek-kozott/), akikről kiadványt jelentet meg a Példakép Alapítvány, s akik közül egyvalaki elnyerheti az ötmillió forintos fődíjat. Zoltánnal az idáig vezető útról, a gyümölcsöző vállalkozás titkairól s a jövőbeli tervekről beszélgettem.
– Először is gratulálok ehhez a nem mindennapi elismeréshez!
– Köszönöm szépen!
– Emlékszel arra, hogy mikor ültél először volán mögé?
– Tizennyolc éves koromban, s az első perctől kezdve jól vezettem. Lehet, hogy ezt a nagyapámtól örököltem, aki egész életében sofőrként dolgozott. Először egy öreg, közel harmincéves Ladát vettem magamnak.
– Hogyan jutottál el odáig, hogy hivatásos utasszállító legyél?
– Miután befejeztem a középiskolát, nem tanultam tovább, hanem Budapestre mentem, és építkezéseken dolgoztam. Néhány év után úgy döntöttem, hogy hazajövök Kárpátaljára, családot alapítok, és saját vállalkozásba kezdek. Még három éven át építkezéssel foglalkoztam, aztán lehetőségem adódott, hogy megvalósítsam a tervemet, hogy utasszállító legyek. Már korábban is vállaltam kisebb megbízásokat, a többi között Ungvárra, Aknaszlatinára vittem utasokat.
– Egy lehetőséget említettél.
– Így van. Megtudtam, hogy eladó a beregszászi Rákóczi-főiskola 14 személyes Ford Transit mikrobusza. Megvásároltam és elkezdtem vele utasokat szállítani.
– Hogy ment a munka?
– Számomra ez a foglalkozás az első perctől kezdve több mint munka. Élvezem a vezetést, az utasokkal való kapcsolattartást. Segítséget is bőven kaptam. Sokat köszönhetek a Rákóczi-főiskolának, a Pro Cultura Subcarpathica szervezetnek, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítványnak és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek. Emellett hálás vagyok Veres Tamásnak, a Beregkábel Kft. vezetőjének, aki számos hasznos tanáccsal látott el az évek során.
– Egy busszal kezdted, ma már négy járműved van. Hogyan jutottál el idáig?
– Négy éven át minden felkérést elfogadtam, s minden fillért félretettem. Fejleszteni akartam a vállalkozásomat, ezért a megtakarításomból vettem még egy buszt, egy húszszemélyes Mercedes-Benzt. A két jármű pedig már megkereste a harmadik és a negyedik busz árát. Emellett egy Hyundai személyautót is vásároltam.
– Négy buszhoz már sofőrökre is szükséged volt.
– Eleinte a bátyám segítségét kértem, ha kellett, ő ült a volán mögé. Ma már alkalmazottjaim vannak, akik ellátják a sofőri feladatokat.
– Az utasszállítás nagy felelősséggel járó feladat…
– Nagyon odafigyelek rá, hogy semmilyen probléma ne legyen, és az utasok biztonságban érezzék magukat. Egy munkácsi szervizben minden hónapban átnézetem a buszokat. Ezenkívül a családias és baráti légkör kialakítására is törekszem. Nem a gyors meggazdagodás, hanem a minőségi munkavégzés a célom.
– Már túlléptél Kárpátalja határain.
– A kisebb, kilencszemélyes buszokkal már külföldre is vállalok utakat. Egynapos kirándulásokat szervezek a bécsi karácsonyi vásárra és a februári velencei karneválra. Nagy az érdeklődés.
– Ennyi munka mellett nem sokat lehetsz otthon.
– Sajnos kevés időm jut a családomra. Néhány évvel ezelőtt megnősültem. A feleségemmel Beregardóban lakunk, két gyermekünk van, a nyolcéves Bence és a kétéves Dóra. Odafigyelek arra, hogy ne hanyagoljam el őket. Bencével focizni járunk. A fiam már vezetni is megtanult. Nagy álmom, hogy egyszer majd kövesse a hivatásom.
A feleségem kiveszi a részét a munkámból, a buszt is tudja vezetni. Ő végzi a vállalkozás szervezési részét, az ügyfelekkel való kapcsolattartást, ő veszi fel a megrendelést.
– Hogyan tud a család pihenni?
– Nehezen tudunk kikapcsolódni, két-háromnapos kirándulásokat szoktunk tartani. Számomra a munka is feltöltődés. Szeretem a szervezést, az utazást.
– Sohasem volt kísértésed, hogy Magyarországon próbálj szerencsét?
– Azt vallom, hogy itthon kell boldogulnunk. Lehet, hogy nem gazdagszunk meg ezzel a vállalkozással, de a családunk megél belőle, és félre is tudunk tenni.
– Jótékonykodni is szoktál.
– A barátaimmal igyekszünk ott segíteni, ahol tudunk. Az elmúlt nyáron ötven gyermeket vittünk el Ilosvára egy egynapos kirándulásra az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ Jótékonysági Alapítvánnyal együttműködve.
– A barátaid rád is odafigyelnek…
– Igen, ők szóltak, hogy van egy pályázati lehetőség, amelynek keretében fiatal vállalkozók mutatkozhatnak be, s példaképül szolgálhatnak mások számára. Megírtuk és beadtuk a jelentkezésemet. Nemrég tudtam meg, hogy bekerültem az ötven példakép közé. Közülük egy vállalkozó ötmillió forintban részesül. Engem nem a pénz motivált, már így is nyertes vagyok. Nagyon sokat számít az elismerés.
– Azért játsszunk el a gondolattal, hogy kapnál ötmillió forintot! Mihez kezdenél vele?
–Tovább szeretnék fejlődni. Egy 24 személyes buszt szeretnék vásárolni, amellyel több utast vihetek külföldre. Ezt mindenképpen meg szeretném valósítani, akkor is, ha nem kapok most ötmillió forintot.
– További sok sikert kívánok a vállalkozásodhoz! Isten áldja meg a munkádat és az életedet!
Marosi Anita
Kárpátalja.ma