Kezdőlap » Sorozatok » Mesterségem címere » Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: zsalukő-készítő

Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: zsalukő-készítő

Szó, mi szó, egyáltalán nem szokványos mesterségről beszélünk, amikor a zsalukőkészítés szakmáját akarjuk bemutatni. Kárpátalján az építkezés területén a zsalukő viszonylag újdonságnak számít, s alig két évtizedes múltra tekint vissza.

A kisbégányi Bíró János korán felismerte a zsalukőben rejlő lehetőségeket, s 13 évvel ezelőtt saját zsalukészítő-műhelyt nyitott. Az eltelt években szerzett tapasztalatokról beszélgettünk.

 – A műhelyed Kisbégányban van, nem messze a szülőházatoktól.

– Így van, itt születtem, Kisbégányban. Két testvérem van: egy öcsém, aki Guton lakik a családjával, és egy húgom, aki a szülői házunkban maradt a férjével és három gyermekükkel.

 

– Milyen gyermekkorod volt?

– Már gyermekként is sok helyen megfordultam: Kisbégányban jártam óvodába, majd az Ilosvai járásban élő nagyszüleim falujában végeztem el az általános iskola nulladik, első és második évfolyamát. A harmadik elemit Nagybégányban jártam ki, majd a Makkosjánosiban akkoriban megnyílt ukrán tannyelvű középiskolába kerültem, ahol érettségi vizsgát tettem a 10. évfolyam végén.

 

– Mivel foglalkoztál az érettségit követően?

– Többféle munkát is kipróbáltam: sofőrködtem, autót szereltem a kolhozban. Aztán behívtak katonának, s határőrszolgálatra osztottak be. Sok helyen megfordultam: Nagybereznán kezdtem, majd áthelyeztek Őrdarmára. Utána Lembergbe kerültem, majd visszaküldtek Nagybereznára, ahol részt vettem az újoncok kiképzésében. Innen áttettek előbb Badalóba, végül Munkácsra, ahol tolmácsként alkalmaztak.

– Mihez kezdtél a katonaévek után?

– Kerestem a helyem a világban. Nem találtam olyan munkát, amelyben kedvemet leltem volna. Végül elkerültem a beregszászi borgyárba, ahol 11 éven át dolgoztam. Aztán jött a rendszerváltás, a borgyár működése is leállt, munka és kereset nélkül maradtam. Időközben megnősültem, megszületett a lányunk és a fiunk, a családi házunk pedig félkész állapotban volt. Nagy szükségünk volt a pénzre, ezért elmentem a sógorommal Magyarországra, ahol építkezéseken vállaltunk munkát. Először Bábolnán dolgoztunk másfél éven át. Eközben itthon is próbálkoztunk: uborkát és paradicsomot termeltünk fóliasátorban. Azonban folyamatosan azt éreztem, hogy ez nem nekem való, emiatt sohasem voltam elégedett.

 

– Mikor történt változás az életedben?

– A bábolnai főnökünknek volt egy telephelye Komáromban, ahová bennünket is elvitt dolgozni. Velünk szemben egy TÜZÉP-telep működött. Ott láttam először életemben zsalukövet. Érdeklődni kezdtem a telep működtetőjétől, hogy mi ez, hogyan készül, és mire használható? Attól kezdve mindig ez járt az eszemben. Eldöntöttem, hogy zsalukőgyártással akarok foglalkozni.

– Hogyan kezdtél hozzá a terved megvalósításához?

– Tőke hiányában sokáig csak álom maradt a tervem. Hazajöttem Kárpátaljára, s itthon folytattam a kőműves munkát. Csapon, Beregszászban, Munkácson vállaltam munkát. Hazahívtam a sógoromat is, s együtt dolgoztunk. Idővel olyan sok felkérést kaptunk, hogy alig győztük teljesíteni. Közben bennem tovább forrt a zsalukőkészítés terve. Elmentem egy magyarországi telepre, ahol megmutatták nekem a zsalukőgyártás folyamatát. Lefényképeztem, lemértem a gépeket. Maga a tulajdonos is le akart beszélni, azt mondta, hogy túl sok tőke, erő és munka kell egy ilyen telep működtetéséhez.

 

– Feladtad?

– Nem. Megszállottként minden pénzt vasra költöttem, hogy meg tudjam építeni a zsalukőkészítő gépet. A család érezte meg leginkább ennek a hatását, ám támogattak. Végül összegyűlt annyi vas, hogy egy kisbégányi mesterrel, Vass Józsival megépítettük az első gépet, ezzel kezdtem hozzá a zsalukőkészítéshez. Ez kézi gép volt.

– Hol volt a teleped?

– Először nálunk az udvaron, de hamar rájöttem, hogy kevés a hely, s átmentem a régi kombingyár területére. Két éven át dolgoztam ott.

 

– Hogy ment a munka?

– Döcögős volt az indulás. Az első öt évet senkinek sem kívánom. Nem ment a gyártás, nem úgy nézett ki a zsalukő, ahogy szerettük volna. Ám nem ijedtem meg. Rájöttem, hogy további tőkére van szükség, hogy hatékonyan tudjam működtetni a gyártást. A zsalukőkészítés mellett folytattam a vakolást, glettelést, mert a családot is el kellett valamiből tartanom. Aztán lassan-lassan beindult a vállalkozás.

 

– Mi volt a fejlődés következő lépcsőfoka?

– Új telephely után néztem. Kibéreltem a régi kolhoz tehénistállóját és udvarát. Ablakokat tettünk az ólba, kivágtuk a fákat az udvarról, feltöltöttük és kiegyenlítettük a terepet. Megépítettem egy mechanikusan működő gépet. Aztán vettem egy targoncát, hogy ne talicskával kelljen szállítanunk a zsalublokkot. Munkásokat is felvettem. Eleinte csak a helyi cigányok jöttek el dolgozni, mert mások nem értették, hogy mit akarok gyártani. Tizenhárom évvel ezelőtt Kárpátalján még nemigen használták a zsalukövet.

 

– Megérte az újabb befektetés?

– Mindenképpen, noha az új gépet egy éven át teszteltük, mire sikerült beállítanunk. De megérte: a kézi géppel naponta sokkal kevesebb zsalukövet állítottunk elő, míg a mechanikussal.

 

– Többféle méretű zsalublokkokat láthatunk itt a telepen.

– Így van. Az igényeknek megfelelően több méretben készítjük el a zsalukövet: van 15-ös (15×50 cm), 20-as (20×50 cm), 25-ös (25×50 cm), 30-as (30×30 cm) és 40-es (40×40 cm).

 

– Hol szerzed be az alapanyagot?

– A cementet egy lembergi cég szállítja, a daráltkövet a Munkácsi járásból. Eleinte egy Kamaz teherautónk volt, azzal szállítottunk, aztán vettünk egy kamiont. Az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Programnak köszönhetően vásároltunk egy pótkocsit. Ezzel több követ tudunk hozni, bár annak a minőségére is oda kell figyelni, mert nem mindig jó. Az árát pedig idén már háromszor emelték meg.

– A család továbbra is támogatja a vállalkozást?

– Igen. Igyekeztem kárpótolni őket a nehéz évekért. A fiam, Sándor is bekapcsolódott már a munkába. Főként a gyártási folyamatra figyel oda, de másban is besegít, ha kell. Úgy látom, hogy van érzéke ehhez a munkához.

 

– Hogyan kell elképzelni egy napot itt a telepen?

– Reggel megtisztítjuk a gépet az előző napi betontól, beolajozzuk az alkatrészeket. Emellett kihordjuk az ólból az előző nap gyártott blokkokat az udvarra. Itt tovább száradnak. Egy hét kötés után kerülnek fel a raklapokra. Ezek mozgatása a targoncával főként az én feladatom. Nagyon oda kell figyelni, hogy jól tegyük fel a pótkocsira a raklapot, nehogy szállítás közben összetörjenek a zsalukövek. Közben megkezdődik az alapanyagok, a cement és a daráltkő összeadása, tömörítése, majd a zsalukő megöntése. A formákat is magam hegesztettem.

 

– Hol értékesítitek a zsalukövet?

– Eleinte reklámoztuk a zsalukövet, aztán a telephelyek kerestek fel bennünket. Ma már Munkácson és Szilcén is van egy-egy lerakatunk, illetve Beregszászban két cég is árusítja a termékeinket.

 

– Beszéljünk a jövőről is!

– Nemrég a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából hatmillió forintot nyertem gépvásárlásra. Ez elsőre nagy összegnek tűnik, ám az a gép, amelyet szeretnék megvenni, lényegesen többe fog kerülni, mire a telepre ér.  A gép megrendelése után három hónapot kell várni a legyártásáig. Ott, Szerbiában szerelik össze, és próbagyártást is végeznek. Aztán elhozhatjuk, ám 20 százalékos vámot kell utána fizetnünk.Nem lesz könnyű a folytatás, de az évek alatt már nem egyszer voltam nehéz helyzetben, s sohasem adtam fel.

 

– Most se tedd! Sok erőt és egészséget kívánok a terveid megvalósításához!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

 

Szólj hozzá!

More in Kisbégány
Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: sütemény- és tortakészítő

Mi, magyarok, bizton állítom, hogy a cukrásztudomány élén járunk a világban. Az évszázadok alatt olyan mestereink bizonyították ezt, mint a...

Close