Kezdőlap » Sorozatok » Múltfogyatkozás » Múltfogyatkozás: Böhöm

Múltfogyatkozás: Böhöm

– Vége – mondta szűkszavúan.

– Vége? – kérdezett vissza.

– Mit nem értesz ezen? – vetette oda a másik. – Vége. Ennyi volt. Bezárunk. Várható volt.

– De… így?

– Hogy így? Tudod, mi ment itt. Kamu és vicc volt az egész már a végén. Látszatmunka. Várható volt – ismételte el, csak hogy bizonygassa saját éleslátását.

– Hát, azért én még elindulok… – fordult a műszerfal felé.

– Hova? Nincs tovább. Nem érted? Bezárunk. Hagyd itt, ahol van! Már nem megy sehova.

Ez borzasztó kegyetlen. Az ő kék szerelme. Az ő kék, világoskék szerelme. Sosem járt a tengernél, de ilyennek képzelte a színét. Amilyen ő volt. Van, aki a vékony alkatúakat szereti, neki viszont ez a testes jószág volt az igazi szerelem. Az ő csupa vas monstruma. A Böhöm, ahogy mindenfelé nevezték a kisvárosban.

Saját magán túl – mert az ember mindig saját magát teszi az első helyre – a gyerekeket sajnálta még. A szemükben igazi hős volt. A páncélos lovag! Már messziről hallották, ha közeledett. Amazok kifutottak a sínek mellé, és integettek, ő meg visszadudált. És mindig megijedtek. Hiába tudták, hogy mi fog következni, mindig megijedtek. Ő meg mindig mosolygott. Hát, holnaptól eggyel kevesebb oka lesz mosolyogni.

Böhöm alázatos szerető volt. Mindenre kapható volt, mindenre rá lehetett venni. Elhúzott mindent, csikorgató mínuszokban vagy a pályát megolvasztó hőségben. Böhöm különlegessé tette őt is. Mert ő vezethette. Sokszor beszélt is hozzá. Amikor egyszer felhajtottak elé, hangosan könyörgött neki, hogy álljon már meg. Persze, ez nem ment parancsszóra. Féktávolság is van a világon. Egy több tonnás mozdonynak meg pláne. Holnaptól nyugodtan felhajthatnak a sínekre, Böhöm már nem fogja zavarni a forgalmat. Nem fog dudálni. A gyerekek nem integetnek. A mozdonyvezető nem mosolyog.

Sejtette, hogy egy nap ez lesz, de azt nem gondolta, hogy csak így, ripsz-ropsz, egyik pillanatról a másikra… Fel sem tudott rá készülni. Jó, semmivel sem lenne jobb, de azért mégis. Ez túl hirtelen. Elvágni egy életet egy tollvonással…

Nem tudja, mi lesz holnap. A mozdony nem indul el, ez biztos. Ő nem vezet, ez is biztos. De nap lesz holnap is. Meg utána is. Hátha egyszer újra elindulhat! Újra elindulhatnak. Alig fog látni a naptól, ahogy robognak keresztül egy nyári estén, de egyvalamit mindig észre fog venni: az integető gyerekeket.

A mozdonyvezető elmosolyodik.

Blahó Dávid

*Deskó Tamás fotósorozatából nyit különleges tárlatot március 11-én a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet Beregszászban. A kiállított képekre kárpátaljai és anyaországi írók, költők és irodalomkedvelők írták meg egyéni reflexióikat, melyeket hétről hétre az olvasóink is megismerhetnek.

Szólj hozzá!

Read previous post:
Erdőtűz a Szolyvai járásban

Széles körben elterjedt „népbetegség” a kerti hulladékok és az avar égetése megyénkben.

Close