Kezdőlap » Sorozatok » Múltfogyatkozás » Múltfogyatkozás: Memento
Fotó: Deskó Tamás

Múltfogyatkozás: Memento

A tovaúszó felhők alatt rendületlenül áll a régi épület. Hogy üzem volt-e? Talán. Volt idő, hogy sok embernek adott munkát és megélhetést. De már időtlen idők óta nem nézhetett felé a gazdája. Nem akasztotta ki rá az „Eladó” feliratot, mert tudja jól, hogy nem akadna rá vevő. De az is lehet, hogy nem is akarja eladni.

Vajon tud-e még csak egy kis szikrát is kicsalni magából a tetején lévő lámpa? Ez az ő titka marad. Talán képes volna még életjelet adni a külvilág felé. Szürkés-zöldes üvegszemeiből elvesztett egy-egy darabot. Mint az idős emberek, homályosan kémlelik a világot. Régen egy-két fiatalasszony hetente megfürdette és tisztára törölte. Közben meghallgatta a legfrissebb pletykákat, értesült arról, hogy mi történt a Városban. Reggelente az ébredező nap próbálja sugaraival cirógatni. A fáradt üveg halványan ereszti át magán az éltető fényt. Már nem reménykedik.

Valamikor fiatal párok munkálkodtak itt. A jövőhöz fektették le az alapot. Minden áldott reggel az üzem hangos zakatolása ébresztette a környéket. A zsibogó emberhad jókedvűen vagy még álmosan, de elfoglalta a helyét, és egy nagy gépezetként dolgozott. Aztán nehéz idők jöttek. Az emberek arca egyre jobban gyűrődött lett az aggodalomtól. Rá kellett döbbenniük, hogy nincs itt már maradásuk. És egy nap hűtlenül elment az utolsó ember is. Azóta ilyen magányos. Csak éjjelente jönnek ide a kóbor macskák egerek után kutatva, vagy hajléktalanok húzzák meg magukat.
Nagyot sóhajtva kuporodnak le elrontott életükkel, majd elalszanak. Egy szebb életről álmodnak, ahol nincs éhezés, se fázás.

Az épület mellett halott kőrakás áll. Darabjairól csak Isten tudja, hogy mióta porlik itt. Talán felújításhoz akarták felhasználni ezt a sok követ. Megújulás helyett elmúlást hozott a rakás. Lassacskán az is eltűnik, a földdel lesz egyenlő.

A magányos háznak idővel színes társasága akadt: zöldellő bokrok és fák sarjadtak köré és rá. Benépesítik az elhagyatott helyet. A kőhalom és az épület sarkán barátságosan integet ágaival a zöld lakó. Résein az Élet tört magának utat, és tüntetően zöldell. Mutatja, hogy ő él, neki nincs szüksége semmire, csak napfényre és néhány csepp vízre. Ő harcol, nem adja fel, nem roskad bele a mindennapi csatába, amelyet az elmúlással vív. Azt mutatja meg, hogy bizony, van élet az ember nélkül is. A természet lassan, de biztosan veszi vissza azt, ami az övé.

Szabó Kata

*Deskó Tamás fotósorozatából nyitott tárlatot március 11-én a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet Beregszászban. A kiállított képekre kárpátaljai és anyaországi írók, költők és irodalomkedvelők írták meg egyéni reflexióikat, melyeket hétről hétre az olvasóink is megismerhetnek.

Szólj hozzá!

Read previous post:
A nem engedélyezett tüntetések hirdetésének leállítására szólította fel a Google-t az orosz távközlési hatóság

Felszólította a Google-t az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor), hogy állítsa le a tulajdonában lévő YouTube-on az Oroszországban törvényellenesnek...

Close