Kezdőlap » Sorozatok » Múltfogyatkozás » Múltfogyatkozás: Teremtett káosz

Múltfogyatkozás: Teremtett káosz

Egyszer csak ott találtam magam mindenek közepette. Egy bódult pillanatban eszméltem fel, mint akit lehúzó álmából vert fel valami ismeretlen, újszerű hang az éjszaka kellős közepén. Ismerősnek tűnt a közeg: ugyanaz a jól ismert szoba, ugyanaz a beszűkült tér, a négy fal monoton arcvonásai körülöttem. Mindig is itt laktam, nem volt perc, hogy kitörtem volna innét. Mióta az eszemet tudom, állandóan csak azon fáradoztam, hogy ezt a jól behatárolt szűkséget valami otthonos kis kuckóvá varázsoljam, ahová szívesen térnek be mások, ahol kellemes csevejeket folytatunk le valami olcsó, színezékkel telenyomott tea mellett. Otthont akartam teremteni, végre megélni a pillanatot, amikor annyi huzavona után egyszerre elönt az az érzés, hogy megérkeztem, tartozom valahová. Úgy képzeltem, mint azokat a rémes hálivúdi klisés felismerős momentumokat. A kamera közelít, az ajkak lassan feltápászkodnak merev semmittevésükből, lágy zene a háttérben, a napfény beszűrődik.

A pillanat elmaradt. A terv kudarcba fulladt. A díszlet szétesett. Nem, nem jött földrengés. Nem, nem történt katasztrófa. Néma beismerés történt. Pupilláim kitágultak, adrenalin öntötte el testem minden zugát, heves szívverés, izzadó tenyerek. Ebben a pillanatban ugyanis észrevettem azt, amiről mindeddig csak sejtés szintjén hazudtam magamnak. A romok önmagukért beszélnek. Ott állok a zűrzavar közepette, mint Isten az időknek előtte. Közlöm én saját magammal a meztelen igazságot, hogy magam teremtettem káoszt saját magamnak. Minden szándékom, szépítgetésem ellenére sem tudtam rendet rakni magam körül. Fájdalmasan nyugtázom, hogy nem vagyok otthonos, hogy nem vágyik ide az égvilágon senki sem, sőt, ha tudnék, én is menekülnék messze.

Én maradtam meg a szoba. A káosz és a saját mikro-univerzumom, ahol most nekem kell végrehajtani a genezist. Itt, ebben a pillanatban, most én vagyok isten, az akarat, amely végbevisz, a kéz, amely formál, a szó, ami teremt. Lassan hagyják el a szavak az ajkaim. Bizonytalanul, dadogva furakodnak elő. Le-le-le-legyen. De mi is legyen valójában?

Homoki Gyula

*Deskó Tamás fotósorozatából nyitott tárlatot március 11-én a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet Beregszászban. A kiállított képekre kárpátaljai és anyaországi írók, költők és irodalomkedvelők írták meg egyéni reflexióikat, melyeket hétről hétre az olvasóink is megismerhetnek.

Szólj hozzá!

Read previous post:
Halálos baleset Lemberg közelében

Egy Renault típusú kamion belecsapódott két személygépkocsiba november 23-án az éjszakai órákban a Kijev–Csap autóúton Lyubinci és Hirne falvak között...

Close