Nagycsaládok Kárpátalján: a Fodó család

Makkosjánosiban, a háromgyermekes Fodó családnál jártam. Pál és Anett hetedik éve házasok. Ezalatt egyaránt átélték az összecsiszolódás, a távházasság nehézségeit, a gyermekáldással járó örömöket, feladatokat és felelősséget, valamint a kárpátaljai fiatal családok kihívásait. Azonban úgy érzik, hogy a Jóisten áldása mindvégig velük volt.

Ismerjük meg őket!

 

– Mesélj a családodról!

– Makkosjánosiban nőttünk fel a húgommal. Amíg a nagyszüleink is velünk éltek, igazi többgenerációs nagycsalád voltunk. Sohasem voltunk egyedül, segítség is mindig akadt. Sajnos már nincsenek velünk. A szüleink a mai napig itt, helyben dolgoznak. Édesapánk gépkocsivezetést oktat a Jánosi Mezőgazdasági Líceumban, édesanyánk pedig könyvelő az erdőhivatalban.

 

– Hova jártál iskolába?

– Az általános iskola elvégzése után Munkácson tanultan tovább a tanítóképzőben, majd megszereztem az egyetemi végzettséget is. Később Sárospatakon elvégeztem a katekéta szakot.

– Hogyan ismerted meg a párod, Pált?

– A húgával barátkoztam, s általa ismerkedtem meg vele. Ők viski származásúak. Két nemzetiségű családban nőttek fel: az édesanyjuk ukrán anyanyelvű volt, tanítónőként dolgozott, ám korán elhunyt. Az édesapjuk magyar, kőművesként keresi a kenyerét. Pali a középiskola befejezése után rögtön munkába állt, Kijevben helyezkedett el. Emiatt leginkább telefonon tartottuk a kapcsolatot.

 

– Milyen volt a személyes találkozás?

– Más-más vidéken, eltérő szokások közt nőttünk fel, ezt rögtön észrevettem. Ugyanakkor kellemes volt a találkozásunk.

 

– Mennyi ideig tartott az udvarlás?

– Másfél év együtt járás után, 2010-ben házasodtunk össze.

– Hol telepedtetek le?

– Az én családomhoz költöztünk. Azért döntöttünk így, mert a férjem Kijevben dolgozott, Visken egyébként sem tartózkodott, nekem pedig itt, Makkosjánosiban volt munkám.

 

– Mivel foglalkoztál?

– Hitoktattam a Beregszászi Református Egyházközségben, valamint itthon, a makkosjánosi gyülekezetben.

 

– Hetedik éve vagytok házasok. Azt szokták mondani, hogy ez egy kritikus pontja a házasságnak. Igaz ez?

– Nálunk inkább az első évek voltak nehezebbek. Különböző személyiséggel, más-más kultúrával, családi hátérrel, értékekkel érkeztünk a házasságba. Időbe telt, míg összecsiszolódtunk. Főként azért, mert az esküvőnk után egy évvel megérkezett az első gyermekünk. Még mi sem szoktunk össze Palival, amikor újabb kihívás elé kerültünk egy baba személyében. Ráadásul mindez egybeesett az ukrajnai háborús helyzet és a gazdasági válság kezdetével. A párom már nem kapott állást Kijevben. Hazajött és alkalmi munkákból tartott el bennünket. Visken dolgozott, csak hétvégére látogatott haza hozzánk. Később pedig Magyarországra került.

– Hogy viseltétek ezt az időszakot?

– Megviselt bennünket a távházasság. A párommal nem számíthattunk egymásra, ezen kívül kialakultak olyan szokások a babánkkal, amelyeknek a férjem nem volt részese. Sok szeretetre és türelemre volt szükségünk. Mindezek mellett nagyon fontos volt az az elhatározásunk, hogy együtt maradunk, s együtt éljük túl ezeket az éveket.

A szüleim is mindenben támogattak bennünket.

Amikor tavaly karácsonykor megszületett a harmadik gyermekünk, Pali úgy döntött, hogy itthon marad. Jelenleg a beregszászi református templom felújításánál dolgozik kőművesként.

– Mesélj a gyermekeitekről!

– 2011-ben jött a világra Barnabás. Pali azt szerette volna, ha az ő és az édesapja nevét viszi tovább a fiunk, ám végül belegyezett a névválasztásomba. Az elsőszülött gyermekünk érzékeny, jó lelkű. A minőségi idő a szeretetnyelve. Szeret barkácsolni. Kétéves korától óvodába járt, sokat fejlődött, formálódott az ott letöltött évek alatt. Elégedettek voltunk az óvodával. Az óvodapedagógusok szakértelemmel foglalkoztak velük.

Mivel Barnus nyáron betöltötte a hatodik életévét, így szeptemberben megkezdi az általános iskolai tanulmányait. Ide Makkosjánosiba fog magyar tannyelvű iskolába járni. A pontos létszámot még nem tudjuk, de biztos, hogy több mint tízen lesznek az osztályban. A fiunk pedig izgatottan várja a tanítás kezdetét, már mindent megvásároltunk, amire szüksége lesz.

– Hogyan fogadta Barnus, amikor megtudta, hogy kistestvére lesz?

– A nagyobbik húga, Liána születésénél még csak másfél éves volt, nem igazán fogta fel, hogy mi történik. Ugyanakkor az első perctől arra neveljük a gyermekeinket, hogy szeressék egymást. Liána még a pocakomban volt, amikor arról meséltünk Barnusnak, hogy majd ő is hogyan fogja simogatni, a kezében tartani és fürdetni. Ezek után a fiunk természetesnek tekintette az új családtag érkezését.

– Liána milyen természetű?

– Egészen más, mint a bátyja. Határozottabb, céltudatosabb. Nagyon apás. A testi érintés a szeretetnyelve. Az ölelés, a puszi nagyon fontos a számára.

– S a legkisebb családtag, Abigél?

– A harmadik babára nem számítottunk, későbbre terveztük. Még benne voltunk a gondok sűrűjében, amikor megtudtuk, hogy útban van. A család is meglepődött a híren. Azonban örömmel vártuk Abigél érkezését, aki 2016. december 24-én, szentese jött a világra. Ő egy nyugodt, csendes baba.

 

– Hol hoztad világra a gyermekeiteket?

– Mind a hárman Beregszászban születtek. A szülésznőm falubeli volt, biztonságban éreztem magam a kezei között. A szülészorvosaimmal is elégedett voltam.

 

– Hogyan telnek most a hétköznapjaitok?

– Ahogy már említettem, Pali Beregszászban dolgozik. Barnus iskolába megy, Liána óvodás, s Abigél is már nyolchónapos. Ezért szeptembertől én is szeretném folytatni a hitoktatást Makkosjánosiban. Heti egy napot el tudok vállalni. Közel negyven hittanos tartozik a gyülekezethez.

– Hogyan tudjátok a családban megélni a hiteteket?

– Minden este, valamint az étkezések előtt együtt imádkozunk és olvassuk a gyermekbibliát. Vasárnaponként pedig igyekszünk a gyermekeinket elvinni a templomba.

 

– Mennyire nehéz a gyermekek hitbeli nevelése?

– Talán itt, Kárpátalján még jobb a helyzet, mint Nyugat-Európában. Itt még jobban ragaszkodnak a hitükhöz a családok. Ez egy erős alapot ad. A vasárnap megtartása már nehezebb kérdés. Ha el is mennek templomba a családok, délután nincs lehetőségük aktív pihenésre.

 

– Ti hogyan kapcsolódtok ki?

– Nekünk sem egyszerű megoldani a szabadidő minőségi eltöltését. Időnként bemegyünk Beregszászba sétálni, fagyizni, pizzázni, illetve kivisszük a gyerekeket a Dédai-tóhoz vagy itthon játszunk velük. Hosszabb nyaralást még nem tervezünk.

 

– Ha már a terveknél járunk: hogy látjátok itt, Kárpátalján a jövőt?

– Amikor Pali Magyarországon dolgozott, bennünk is megfordult, hogy itt hagyjuk Kárpátalját és a nehézségeket. Ám azt éreztük, hogy mégiscsak itt a helyünk a szülőföldünkön, nem akarunk máshol élni. A férjem is hazajött. Békében élünk, együtt vagyunk. Isten itt akar látni bennünket.

 

– Így legyen! Isten áldja meg a családotokat!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma