Nagycsaládok Kárpátalján: a guti Lőrinc család

A rovatban időről időre egy-egy kárpátaljai nagycsaládot mutatok be, s általuk a többgyermekes életmódban rejlő örömöket és kihívásokat ismerhetjük meg.

Az eddigi interjúkban a szülők szemszögéből láthattuk ezt a nem mindennapi életformát, ezúttal azonban a másik oldalról, a nagycsaládban felnövő gyermek felől igyekeztem megközelíteni a nagycsaládos életet. Beszélgetőpartnerem egy fiatal, főiskolás lány, Lőrinc Bernadett, aki egy beregszászi járási többgyermekes családban nőtt fel.

Ismerjük meg őt!

 

– Berni, mesélj a családodról!

– Guton élek az édesanyámmal és a testvéreimmel. Édesapám 14 évvel ezelőtt elhunyt, édesanyám akkor volt állapotos a húgommal. Öten vagyunk testvérek. A nővérem, Klaudia a beregszászi Rákóczi-főiskolán végzett történelem–angol szakon. A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban tanít, illetve a guti óvodában is dolgozik. Nemrég volt az esküvője, a férjével velünk élnek egy háztartásban. Az idősebb bátyám, Sándor Debrecenben tanul villamosmérnöknek, a fiatalabb bátyám, Zsolti pedig festő-mázoló. A húgom, Noémi idén kezdte meg a tanulmányait a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete szociálpedagógia szakján.

Édesanyám guti, édesapám tiszacsomai származású. A két legidősebb testvérem még Tiszacsomára született, s a család akkor költözött át Gutra, amikor az édesanyám Zsoltival volt várandós. Azóta ott élünk.

 

– Kevesen ismerik ezt a települést, hiszen a forgalmas utaktól viszonylag oldalra esik.

– Ez igaz, viszont én nagyon barátságos falunak tartom. Az emberek is közvetlenek, nem zárkóznak el egymástól.

– Guton jártál általános iskolába?

– Igen, majd a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban folytattam a tanulmányaimat. Én görögkatolikus vagyok. Klaudia és Sándor római katolikusok, ők a Munkácsi Szent István Líceumba jártak.

 

– Te hogy érezted magad a Sztojka-líceumban?

– Nagyon jól éreztem magam, szinte ott nőttem fel, ott találtam magamra, ismertem meg a céljaimat. Nagyon jó alapokat kaptam Karácsfalván.

 

– Milyen terveid voltak az érettségit követően?

– Eredetileg óvodapedagógusnak készültem, de az érettségin nem sikerült az ukrán külső független tesztem, így nem felvételizhettem erre a szakra a Rákóczi-főiskolára. Azonban az intézmény lehetőséget biztosított arra, hogy a tesztet le nem tévő diákok magyar nyelv és irodalom szakra jelentkezhessenek. Én is beadtam a kérvényemet, s felvettek. Azóta megszerettem ezt a szakot, s ezen a területen szeretnék később elhelyezkedni.

 

– Kárpátalján vagy külföldön képzeled el a jövődet?

– Itt szeretnék élni, a szülőföldemen, ugyanakkor sok olyan tényező van, amely külföldre húz. A bátyám, Sándor például nem tudja elképzelni az életét Kárpátalján, ő azt tervezi, hogy Magyarországon marad.

 

– Édesanyád hogyan vélekedik arról, hogy esetleg távol kerülhetnek tőle a gyermekei?

– Ő mindig azt mondja, hogy mi döntsük el, hogy hová húz a szívünk. Nem szól bele az életünkbe, noha biztos fájó neki, hogy a testvérem, Sándor messze él tőlünk. Azonban vannak közös alkalmaink, amikor együtt van a család. Az ünnepeket közösen töltjük el, illetve hétvégenként és a nyári szünetben többnyire mindenki otthon van. Egyedül Sándor az, aki iskolaidőben csak kéthavonta tud hazajönni.

 

– Sohasem furcsálltad, hogy öten vagytok testvérek?

– Számomra ez teljesen természetes. Sőt, ha olyan környezetben vagyok, ahol „csak” két vagy három gyermek van, csodálkozom, hogy milyen lehet az életük több testvér nélkül. Nem tudnám elképzelni, hogy ne négy testvérem legyen.

 

– Milyennek látod édesanyádat, aki 14 éve egyedül nevel benneteket?

– Végtelenül erős asszony. Nagyon kitartó. Nem tudom, hogy mi az, ami őt folyamatosan előre húzta az évek során. Sokszor voltunk nehéz helyzetben, azonban valahogy mindig talpra álltunk. Azt szokta mondani, hogy „sohasem volt még úgy, hogy ne legyen valahogy”. Amikor általános iskolába jártunk, gyakran láttam őt feszültnek. Az utóbbi három-négy évben azonban kivirult. Vidám és felszabadult lett. Úgy gondolom, hogy a vallásos hite segítette túl őt a nehézségeken.

 

– Milyen gondokra emlékszel vissza gyermekkorodból?

– Gyakran volt anyagi problémánk, mégsem éreztem soha azt, hogy bármiben is hiányt szenvednék. A családom jelenléte mindenért kárpótolt, ezért sohasem voltam elégedetlen az életemmel. Az eddigi 19 évemre szívesen emlékszem vissza, s úgy érzem, hogy erre fogom építeni a jövőmet.

 

– Kire tudtatok számítani az évek folyamán?

– A család mindig mellettünk állt. Tiszacsomán él a nagymamám. Édesanyám testvére Beregújfaluban lakik, gyakran meglátogat bennünket, és sokat segít nekünk. Édesapámnak két testvére van. Az egyik Oroszországban él, de a távolság ellenére is nagyon jó a kapcsolatunk. A másik testvér beregszászi, vele is jóban vagyunk.

 

– A testvéreid mennyire számíthatnak egymásra?

– A nővérem az, aki mindenkivel egyformán jól kijön. Az én szívem leginkább a debreceni bátyámhoz húz, azonban a nővéremmel is egyre közelebb kerülünk egymáshoz. A húgomat mindenki pátyolgatja. Én is a legjobbat akarom neki, azonban ő sokszor ezt félreérti, s ezért olykor-olykor súrlódás van köztünk. Ő nagyon barátságos, szerethető lány.

 

– Guton milyen házban laktok?

– Kertes házban élünk. Néhány állatot is tartunk. Vannak csirkéink, illetve disznót is nevelünk. Most kicsit nehezebb ezt megoldani, ugyanis édesanyám munkát kapott Beregszászban. Ez azzal jár, hogy egy hetet bent lakik a városban, aztán egy hetet otthon van. Sándor Magyarországon van, Zsolti, Klaudia és a férje dolgoznak, későn érnek haza. Noémi és én pedig kollégisták vagyunk Beregszászban.

 

– Ha megkérdezik tőled, hogy milyen családot tervezel magadnak, mit szoktál válaszolni?

– Nagycsaládban gondolkodom. Azt szeretném, hogy a gyermekeim sokan legyenek testvérek. A család és a testvérek nagyon fontosak.

 

– Hogy látod a jövőt?

– Bizonytalan a jövőnk, azonban nem látok olyan nehézséget, amelyet ne tudnánk megoldani. Úgy érzem, hogy most jó helyen vagyok, megtaláltam az elképzeléseimet. Hiszem, hogy majd később is így fogom érezni magam, s mindig tudni fogom, hogy miért élek, s mi a célom az életben.

 

– Kívánom, hogy ez így legyen! Isten áldja meg a családotokat!

 Marosi Anita

Kárpátalja.ma