Kezdőlap » Sorozatok » Nagycsaládosok Kárpátalján » Nagycsaládok Kárpátalján: a Molnár család

Nagycsaládok Kárpátalján: a Molnár család

„…Hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrők, vele szenvedek, és őt sem egészségében sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomiglan vagy holtáiglan, hűtlenül el nem hagyom, hanem egész életemben hűséges segítőtársa leszek. Isten engem úgy segítsen (segéljen). Ámen.”

25 évvel ezelőtt a beregújfalui Molnár Attila és menyasszonya, Judit ezzel az esküvel kötötte össze az életét a helyi református templomban.

Akkor még nem tudhatták, hogy nemcsak boldogságban és egészségben lesz részük, hanem együtt kell majd átélniük a betegség és a nehézség állapotát is.

Ám ők esküjükhöz, s egymáshoz ragaszkodva megharcoltak a házasságukért, s ma már háromgyermekes családként megelégedettségben élnek, s Istenbe vetett hittel tekintenek a jövőbe.

Ismerjük meg a Molnár családot!

 

– Mutatkozzatok be!

Attila: – Beregújfaluban születtem. A szüleim egyetlen gyermekeként nőttem fel. Édesapám a helyi kolhozban, édesanyám a beregszászi kórházban dolgozott. Az általános iskolát helyben kezdtem el, majd az ukrán tannyelvű Beregszászi 1. Számú Középiskola tanulója lettem. A nyolcadik osztály befejezése után a Beregszászi Egészségügyi Szakközépiskolában szereztem felcser végzettséget. A Beregszászi Járási Kórház Gyermekosztályának ortopédia és baleseti osztályán helyezkedtem el ápolóként. Kilenc éven át dolgoztam ott.

 

Judit: – Én is beregújfalui vagyok. Attilával közel laktunk egymáshoz. Nekem egy bátyám van. A helyi iskolába jártam, majd Nagyberegen tettem érettségi vizsgát. Óvónő akartam lenni, ám nem sikerült a felvételim.

Attila a menyasszonyával

– Hogyan találtatok egymásra Attilával?

Judit: – Szüreti bált szerveztek Beregújfaluban. A mulatságra kellettek csőszfiúk és csőszlányok. Attila felkért, hogy legyek a csőszpárja. Utána udvarolni kezdett, s fél év múlva, 1993 májusában össze is házasodtunk. Akkor már útban volt az első gyermekünk. Nagyon fiatalon kötöttünk házasságot: Attila 19 éves volt, én 18.

  

– Hol telepedtetek le?

Judit: – A bátyám akkor még otthon élt, Attila pedig egyedüli gyermek volt, ezért úgy határoztunk, hogy hozzájuk költözünk. Egy háztartásban éltünk a szüleivel. Az édesapja már nincs köztünk, az édesanyja azonban velünk lakik.

 

– Hamarosan pedig bővült a család…

Judit: – 1993 szeptemberében született meg a beregszászi kórházban első fiúnk, Attila. Az édesapja nevét örökölte, bár eleinte nem így terveztük. Négy év múlva követte őt az öccse. Kislányt szerettünk volna, fiú nevet nem is választottunk. Végül az Adrián nevet kapta.

 

Attila, Péter és Adrián

– Terveztetek harmadik babát?

Judit: – Nem. Úgy gondoltuk, hogy elég nekünk két gyermek. A házasságunkban is nehézségek voltak. Attila alkoholproblémával küzdött, sokat szenvedtünk emiatt.

 

– Hogyan kerültél az alkohol rabságába?

Attila: – Ez egy hosszú folyamat volt, nem is igazán tudom, hogyan történt. Köze lehetett hozzá, hogy nagyon fiatalon házasodtam, illetve a ’90-es évek végén nagyon nehezen lehetett megélni Kárpátalján. A fizetésünket – ha megkaptuk egyáltalán – gyakran élelmiszerben, rizsben, mosóporban adták ki. Akkor már két fiunk volt, ezért, hogy el tudjam tartani a családot, magyarországi építkezéseken vállaltam munkát. Eleinte még maradtam a kórházban, később otthagytam a munkahelyem és közel három éven át külföldön dolgoztam. Utána hazajöttem, nem volt munkám, keresetem. Az alkohol rabjává váltam, nélkülöztünk, megjártuk a mélységeket.

Judit: – Annyira szenvedtünk, hogy már a váláson gondolkodtam.

 

– Végül mégis együtt maradtatok. Mi történt, honnan kaptatok segítséget?

Judit: – A baráti körünkben többen küzdöttek korábban alkoholproblémával, de a hitüknek köszönhetően sikerült letenniük a poharat. Ők karoltak fel bennünket. Többször eljöttek hozzánk, mondogatták Attilának, hogy menjen el Csongorra a református Szenvedélybetegek Mentő Missziójába. Azonban a férjem sokáig nem hallgatott rájuk. A barátaink kitartóak voltak, s ennek köszönhetően Attila 2005-ben beadta a derekát. Ám kiderült, hogy nekem is vele kell tartanom. Először nem értettem az okát, hiszen én nem ittam. Azonban a misszióban eltöltött 11 nap nemcsak Attilára, hanem rám is nagy hatást gyakorolt. Beláttam, hogy az alkoholizmus betegség, s hogy nekem is meg kell térnem; változtatnom kell az életemen, ha azt akarom, hogy a férjem meggyógyuljon.

Attila: – Büszkeségből eleinte hallani sem akartam a misszióról. Ápolóként láttam az alkoholizmus fizikai oldalát, s megértettem, hogy nem elég egy-két tisztító kúra és infúzió a gyógyuláshoz. Ekkor beláttam, hogy lépnem kell. Elmentünk Csongorra, ahol megtértem, s 180 fokos fordulatot vett az életem. Istenbe vetett hittel eldöntöttem, hogy felhagyok az ivással; nem megyek vissza Magyarországra, hanem itthon vállalok munkát. Visszamentem a kórházba dolgozni, az intenzív osztályra helyeztek. Emellett egészségügyi szakemberként mai napig rendszeresen részt veszek a misszió munkájában.

Attila és Judit Péter óvodai ballagásán

 

– Az elhatározás megszületett. Ki támogatott benneteket abban, hogy sikerüljön megtartani?

Judit: – A barátaink mellettünk álltak. Ezen kívül a rendszeres igehallgatás, a bibliaórák és az ima erősített meg bennünket. Eleinte más-más háznál tartottunk bibliaórát a Csongorról „szabadultak” számára, aztán átkerült hozzánk a helyszín. Péntekenként találkozunk, s Attila vezeti az alkalmakat.

 

– Megváltozott a család élete 2005 után?

Judit: – Egyértelműen más lett az életünk. A két nagyobbik fiunk nem szokott beszélni arról az időszakról, amikor még az apjuk ivott, de néha célozgatnak rá, hogy mennyire nehéz volt akkoriban. Meglátszott a viselkedésükön is. Amikor gondok voltak a családban, nem tanultak, rossz volt a magaviseletük. Miután Attila megtért, a fiúk is megváltoztak.

Attila: – Attila tizenegy éves, Adrián hét volt, amikor megtértem. Az azt megelőző időszak nem tűnt el belőlük nyomtalanul. Újra meg kellett szerettetnem magam velük. Bánom, hogy nem vettem részt a nevelésükben.

Mire kirepültek a családból, rendeződött a kapcsolatunk. Ma már mind a ketten Budapesten élnek, ám alig várják, hogy hazalátogassanak.

– Eddig csak a két nagyobbik fiatokról beszéltetek. Mikor érkezett a családba a harmadik testvér, Péter?

Judit: – Miután megváltozott az életünk, egyre többször szóba került, hogy jó lenne még egy gyermeket vállalni. A fiúk is mondták, hogy kistestvért szeretnének. A misszióban is biztattak bennünket. Sok ima után elhatároztuk, hogy ha Isten is úgy akarja, szülessen még egy babánk. 2012 májusában jött világra Péter, akinek bibliai nevet választottunk.

 

– Meséljetek a három fiúról!

Judit: – Attila Beregújfaluba járt általános iskolába, majd bekerült a Nagyberegi Református Líceumba. Utána Magyarországon tanult tovább. Az ELTE politológia szakját fejezte be. Budapesten él, egy építőipari cégnél dolgozik. Idén áprilisban lesz az esküvője. A menyasszonya nagydobronyi.

Azt tervezik, hogy az esküvőt követően egy rövid ideig még az anyaországban maradnak, ám haza akarnak majd jönni Kárpátaljára.

 

– Adrián?

Judit: – Ő is Beregújfaluban kezdte meg tanulmányait, majd a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium tanulója lett. Jó matekos volt. Balázsi Borbála volt a matematika tanára, nagyon sokat köszönhetünk neki. Az érettségit követően Adrián bekerült az ELTE programozó informatikus szakjára. Még tanul. Amikor teheti, hazajön a családhoz. Még nem tudja, hogy mi lesz a későbbiekben.

 

– Beszéljünk Péterről is!

Judit: – Péter Nagyberegre jár általános iskolába, most első osztályos. A két bátyja– amikor itthon vannak – elkényezteti. Már most arra készül, hogy ő is Budapesten fog tanulni. Nem hiszem, hogy könnyen elengedjük majd.

 

– Rólatok is ejtsünk néhány szót! Mivel foglalkoztok most?

Attila: – Miután tíz évet ledolgoztam az intenzív osztályon, korkedvezménnyel nyugdíjba mentem és építési vállalkozó lettem. Összeszedtem egy csapatot a faluban, akikkel a járásban vállalunk külső és belső építési munkákat. A munkatársaim is cserélődnek, többen megpróbálnak külföldön boldogulni, de sokan visszatérnek hozzánk. Szabadidőben is összejárunk. Megünnepeljük egymás születésnapját, együtt szilveszterezünk.

Judit: – Nekem nincs munkahelyem. Részt veszek a csongori misszió munkájában, emellett heti egy alkalommal felkeresem a beregszászi bentlakásos iskolában a gyerekeket. Nehéz helyzetű, sok szenvedésen átesett gyerekek vannak itt, alig várják, hogy meglátogassuk őket a munkatársaimmal.

 

– Miről szól az idei évetek? Milyen terveitek vannak?

Judit: – Itthon szeretnénk dolgozni. Folytatni akarjuk a missziós tevékenységet. Emellett szépítgetjük a házunkat, illetve most az esküvő köti le a figyelmünket.

Attila: – Nem nélkülözünk. Van feladatunk. Isten megáldja a munkánkat.

 

– Isten áldását kívánom a családotokra, a munkátokra és a missziós tevékenységetekre!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

More in Beregújfalu, Csongor, nagycsalád
Megtartották a VII. Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Napot

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete idén január 12-én tartotta meg Beregszászban azt a nagycsaládos napot, melyet a szervezet a fennállása...

Close