Nagycsaládok Kárpátalján: a Pónitz család
Olvasóink tapasztalhatták, hogy az utóbbi időben egyre gyakoribb az olyan nagycsaládos interjú a rovatunkban, amelyben csak a feleség szólal meg, ugyanis a férj munkavállalás céljából külföldön tartózkodik.
Ezúttal azonban egy fiatal családapával találkoztam és beszélgettem, igaz, kis híján ő is messzire került a családjától.
A munkácsi Pónitz Tamásnak végül sikerült Kárpátalján elhelyezkednie, s együtt maradhatott feleségével, Adriennel és három gyermekükkel.
Ismerjük meg a családjukat!
– Azt már tudjuk, hogy Munkácson él a családotok.
– Én vagyok munkácsi születésű, a feleségem, Adrienn pedig Salánkon nőtt fel.
Nekem egy öcsém és egy húgom van. Vallásos családban nevelkedtünk. Édesapánk ukrán nemzetiségű, édesanyánk magyar ajkú. Otthon a magyart használtuk, amelyet édesapánk is megtanult. Olyannyira nem gyakoroltuk az ukrán nyelvet, hogy azt csak az egyetemen sajátítottam el.
– Hova jártál iskolába?
– A Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolában végeztem el az általános iskolát, majd a Munkácsi Szent István Líceumban tanultam tovább. Az érettségit követően az Ungvári Nemzeti Egyetem kémia szakán folytattam a tanulmányaimat. Ott ismerkedtem meg Adriennel. Amellett, hogy ő is kémiára járt, mind a ketten a Szent Gellért Római Katolikus Kollégiumban laktunk.
– Róla mit tudhatunk?
– Két évvel fiatalabb tőlem, s ahogy már említettem, a Nagyszőlősi járásból, Salánkról származik. Görögkatolikus vallású, egy testvére van. Az édesapja sajnos korán elhunyt.
– Mikor házasodtatok össze?
– Megvártuk, amíg Adrienn is befejezi a tanulmányait, így 2010-ben kötöttünk házasságot.
– Ezt követően költöztetek Munkácsra…
– Igen. A szüleim házában alakítottunk ki egy saját lakrészt. Van egy kicsi udvarunk is. Salánk is szóba került lakhatás szempontjából, ám a megélhetés miatt inkább Munkács mellett döntöttünk.
– Hány gyermeket terveztetek a feleségeddel?
– Egyikünk sem zárkózott el attól a gondolattól, hogy nagycsaládosok legyünk. Az első gyermekünk, Tamás 2012-ben született meg. Őt követte 2014-ben Emma lányunk, majd újabb két év múlva érkezett a családunkba Benedek fiúnk. Mind a hárman a munkácsi szülészeten jöttek a világra.
– Hogyan fogadta a család és a környezet a döntéseteket?
– Mind a három gyermekünknek örültek a családtagok és az ismerősök, noha a harmadik érkezésének bejelentésekor kicsit furcsálották a „tempónkat”. A két nagyobb gyermekünk kifejezetten várta a kistesót. Tamás fiút szeretett volna, teljesült is a kívánsága.
– Hogy boldogultatok a gyermekekkel?
– Tamással eleinte nem sok éjszakát aludtunk végig. Aztán lassan kialakult az életünk. Hosszabb-rövidebb ideig mindegyik gyermekünk anyatejes baba volt.
– Mi alapján választottatok nevet a gyermekeiteknek?
– Az édesapám és az öcsém is József. Gyakran keverik őket a nevük miatt. Nem akartam, hogy nálunk is ez történjen. Azonban a felségem ragaszkodott hozzá, hogy az első fiúnk Tamás legyen. A legkisebb gyermekünknél pedig azt vettük alapul, hogy az én édesapám József, Adrienné Sándor, s ezek után a naptárban a Benedek következik. Emellett a XVI. Benedek pápa iránt érzett tiszteletünket is kifejeztük a névválasztással.
– Mesélj a gyermekeitekről!
– Tamás hatéves, zárkózottabb természetű gyermek. Idén szeptemberben kezdi meg iskolai tanulmányait a Rákóczi Középiskolában. Ukrán anyanyelvű óvodába járt, de nem ragadt rá a nyelv. Emma mindenkivel közvetlen, az ukrán nyelvet is gyorsan megtanulta. Benedek még otthon van az édesanyjával.
– Ti mivel foglalkoztok?
– Adrienn a diplomaszerzés után a munkácsi Rákóczi Középiskolában tanított kémiát. Az elmúlt hat évben folyamatosan szülési szabadságon volt. Nemrég otthon végezhető munkát vállalt: pályázatíróként dolgozik.
Jómagam nem a szakmámban helyezkedtem el. Műszakvezető voltam egy snack termékeket forgalmazó cégnél, majd egy másik, ipari termékekkel foglalkozó vállalathoz kerültem. Nemrég pedig egy panzió vezetését vállaltam el a Nagybereznai járásban. Ez ugyan azzal jár, hogy csak tíznaponta látom a családomat, de még ez is jobb, mintha külföldön dolgoznék.
– Szóba került ennek a lehetősége is?
– Igen. Mielőtt a panziót kezembe vettem, komolyan elgondolkodtam azon, hogy külföldön vállalok munkát. Hála Istennek erre végül nem került sor.
– Beszéljünk vidámabb témáról is! Nagycsaládosként ismeritek a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületét?
– Igen. Tavaly csatlakoztunk hozzájuk. Idén már több programjukon is részt vettünk. Tavasszal egy lembergi cirkuszlátogatásra mentünk el velük, nemrég pedig a Nyíregyházi Állatparkba jutottunk el az egyesülettel.
– Emellett hogyan tudtok még kikapcsolódni?
– Ellátogatunk Salánkra a nagymamához, sétálunk a munkácsi parkokban. Szeretném, ha a gyerekek minél közelebb kerülnének a természethez. Jómagam cserkészkedtem, szeretném, ha majd a gyermekeink is bekapcsolódnának a mozgalom tevékenységébe.
– Munkácson éltek magyarként.
– Sajnos egyre kevesebben vagyunk magyar ajkúak Munkácson, de mi igyekszünk összetartani.
– Milyen terveitek vannak?
– A közeljövőben szeretném a családnak is bemutatni a panziót, ahol dolgozom.
A jövőt illetően egyelőre nem tervezzük a család gyarapítását, de nem zárkózunk el tőle. Ha úgy döntünk, hogy vállalunk még gyermeket, akkor rögtön kettőt fogunk egymás után, hogy egymás játszótársai legyenek.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma