Kezdőlap » Sorozatok » Nagycsaládosok Kárpátalján » Nagycsaládok Kárpátalján: a Szabó család

Nagycsaládok Kárpátalján: a Szabó család

 „Ha hiszel Istenben, mindennap történnek csodák” – hallottam egyszer egy filmben. A Beregszászban élő Szabó Teréz a saját bőrén tapasztalhatta meg, hogy mennyi csoda, emberileg megmagyarázhatatlan történés lehetséges, ha hiszünk.

A katolikus vallású Teréz fiatal lányként egy mandulaműtét szövődménye következtében ágynak esett, s öt éven át nem tudott lábra állni. Amikor aztán részben visszakapta az egészségét, férjhez ment és arról álmodott, hogy gyermekei lesznek. Az orvosok nem sok esélyt láttak erre. Ám Teréz nem adta fel ilyen könnyen, s a kitartása és hite meghozta a várt eredményt: három gyermeknek adott életet.

Hogyan élte/éli meg a betegségét és a nagycsaládos élet mindennapjait?

Kiderül a vele készített beszélgetésből.

 

– Beregszászban nőttél fel. Hogyan emlékszel vissza a gyermekkorodra?

– Szegényesen éltünk. Édesapám éveken át ágyban fekvő beteg volt, édesanyám az ideje nagy részét vele töltötte a kórházban. Ezalatt rólam és a bátyámról a nagynénénk gondoskodott. Tizennégy éves voltam, amikor elveszítettük édesapámat.

 

– Hogyan folytatódott az életetek?

– Hárman maradtunk a családban. A betegségek sora azonban folytatódott. Húszéves voltam, amikor a mandulaműtétem szövődményeként lebénultam. Az itteni orvosok nem tudták megállapítani, hogy mi lehet a bajom. Édesanyám ápolt. Ő mosta meg a derékig érő hajam, öltöztetett.

Aztán elkerültem Debrecenbe, ahol a kórházi kezelésnek köszönhetően talpra álltam. Nem gyógyultam meg teljesen, nagyon erős, hormon tartalmú gyógyszereken éltem éveken át, hogy ne essek vissza. A betegség öt évet vett el az életemből.

Balázs és Anna

– Amikor már jobban voltál, mihez kezdtél?

– A beregszászi piacon vállaltam elárusítói munkát. Ott ismerkedtem meg Bálinttal, a későbbi férjemmel. Ő is beregszászi, eredeti végzettsége szerint szakács, ám szívesebben dolgozott a piacon, illetve később az építkezéseken. Eleinte csak beszélgettünk, aztán udvarolni kezdett. Tudott a betegségemről. Azt is elmondtam neki, hogy a debreceni kezelőorvosom figyelmeztetett, hogy az erős hormongyógyszerek szedése nem teszi lehetővé, hogy gyermeket vállaljak. A párom azonban így is feleségül akart venni. Sajnos a szülei már nem örültek ennyire a kapcsolatunknak. Amikor megtudták, hogy eljegyzett a fiúk, elküldték otthonról. Attól kezdve Bálint velünk lakott a kis másfélszobás lakásunkban. A mai napig abban a lakásban élünk a családunkkal és édesanyámmal. Az ő egészsége megromlott, mi gondozzuk.

 

– Mikor házasodtatok össze Bálinttal?

– 2005 szeptemberében kötöttünk házasságot. Mivel számoltunk azzal, hogy valószínűleg nem lesz saját gyermekünk, elgondolkodtunk az örökbefogadáson. Azonban még mielőtt bármilyen lépést tettünk volna ebben az irányban, kiderült, hogy állapotos vagyok. Sajnos azonban elvetéltem a babával. Akkor beláttam, hogy az orvosomnak mégiscsak igaza van, hormonok mellett nem tudok szülni. Úgy döntöttem, hogy vállalom a kockázatot, s letettem a gyógyszereket. Megérte, hiszen 2006 augusztusában 3300 grammal megszületett az első gyermekünk, Balázs. Nem tudok eléggé hálás lenni a Jóistennek, hogy megadta, hogy édesanya legyek.

 

– Hol hoztad a világra Balázst?

– A beregszászi kórházban született meg császármetszéssel. A betegségem miatt nem volt lehetőség természetes szülésre. Édesanyám és a férjem velem voltak a kórházban. A szülési fájdalom örömteli volt, össze sem lehet hasonlítani azzal a fájdalommal, amelyet a betegségem alatt átéltem.

Anna

– Menyire viselte meg a szervezeted a gyógyszerek elhagyása, valamint a várandósság?

– A debreceni orvosom mindig is mondta, hogy igazán akkor javulna az állapotom, ha egy hormonális fordulat következne be a szervezetemben. S ez meg is történt az állapotosság alatt. Amióta megszületett Balázs, nem szedek hormonokat. Csak vitaminok szerepelnek a gyógyszereim között. Vigyáznom kell továbbra is az egészségemre, mert a csigolyáim gyengék. Rengeteget kell mozognom, nem szabad sokat ülnöm vagy feküdnöm. A szívem érzékeny, megérzem az időjárásváltozásokat.

 

– Megszületett Balázs, hazavittétek a kórházból. Hogy boldogultatok friss szülőkként vele?

– Balázs nagyon jó kisbaba volt. Nem sírt, nem volt hasfájós.

 

– Így aztán gyorsan vállaltatok még egy gyermeket…

– Nemsokára ismét állapotos lettem. Ezúttal Ungvárra jártam kezelésre, s ott is végezték el a császármetszést. Anna lányunk enyhe oxigénhiányos állapotban jött a világra, ezért a megszokottnál tovább kellett a kórházban maradnunk a szülés után. Az orvosok által előírt tápszert és a gyógyszereket azonban a baba kihányta, így titokban szoptatni kezdtem. Ettől megerősödött, s hamarosan hazaengedtek bennünket.

Mónika, Anna és Balázs

– Gondoltátok volna, hogy lesz még harmadik gyermeketek is?

– Nem terveztünk több babát. Másfél szobában, szegényesen éltünk. Azonban a Jóisten megáldott bennünket még egy kislánnyal, Mónikával, aki 2015-ben látta meg a napvilágot Ungváron.

 

– Szép keresztény neveket választottatok a gyermekeiteknek.

– Mindegyik név jelentéssel bír a számomra. Szent Balázs a betegek gyógyítója. Minden februárban részt veszek a templomban a Balázs-áldáson, amikor betegeket áldanak meg. Anna is szent név, emellett így hívták azt a nagynénémet, aki gyermekkoromban gondoskodott rólam. Az ő tiszteletére neveztük el a második gyermekünket Annának. Szent Mónika pedig az édesanyák védőszentje, ezért választottam a nevét kislányunknak.

 

– Mesélj a gyermekeitekről!

– Balázs nyugodt fiú. Anna már másabb természetű. Ő szétszórt, szeleburdi. Mind a ketten a Beregszászi 4. számú Kossuth Lajos Középiskola tanulói. Emellett zeneiskolába járnak. Balázs klarinétozik, kacsingat is a zenei pálya felé. Anna táncol, énekel és harmonikázik.

Mónika nagyon értelmes, a korához képest koraérett kislány. Már óvodás. Eleinte sírdogált, amikor otthagytam az oviban, azonban ma már nincs gond. Ha én nem érek rá reggel, akkor a 69 éves édesanyám sétál el vele az óvodába.

Nagyon szoros a kapcsolat az édesanyám és az unokái között. Tőle bármit kérhetnek a gyerekek. Ugyanez igaz a férjemre is. Ő ugyanis külföldön dolgozik, csak ritkán van itthon, így természetes, hogy engedékenyebb a gyermekeivel. Rám hárul a szülői szigor megtestesítése.

A gyerekek az édesapjukkal

– Hol dolgozik a férjed?

– Magyarországon vállalt munkát. Már több mint egy éve távol van a családtól. Nehezen éljük meg a távollétét. Interneten tartjuk a kapcsolatot. Háromhetente tud hazajönni egy-egy hétre. Ilyenkor igyekszik besegíteni a háztartásban, megszereli azt, ami időközben elromlott.

 

– Kertes házban éltek?

– Nincs kertünk. Egy kis kamrát átalakítottunk tyúkólnak. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) egyik programjában kaptunk csirkéket, amelyeket felneveltünk.

 

– Hogyan tudnak kikapcsolódni a gyermekeitek?

Cserkészkednek, illetve részt vesznek a KMNE rendezvényein. A gyerekekkel én is eljutottam Magyarországra és a Felvidékre is.

 

– S a férjeddel mikor tudtatok utoljára kettesben kimozdulni?

– Tizenhárom év alatt még sehová sem jutottunk el kettesben. Nagyon szeretném, ha legalább egy hétvégére el tudnánk szakadni otthonról.

 

– Ez Bálint távolléte mellett azért sem lehet egyszerű, mert te is dolgozol.

– Így van. A Beregszászi Római Katolikus Egyházközség által működtetett Pásztor Ferenc Közösségi Házban vállaltam munkát. Az én feladatom a szobák, előadótermek, a fiúkollégium és a hittanterem tisztán tartása, a vendégek fogadása. Délelőtt végzem a munkám, csak akkor maradok délutánra, ha csoport érkezik. Olyankor édesanyám vigyáz a gyerekekre.

 

– Milyen terveitek vannak?

– Sokat gondolkodtunk már azon, hogy elköltözünk Magyarországra. Ha nem lenne ilyen nehéz az anyagi helyzet, s nem nyomasztana bennünket az ukrán nyelvtudás hiánya, eszünkbe sem jutna, hogy elmenjünk Kárpátaljáról.

 

– Nemsokára itt van húsvét ünnepe. A férjed is hazajön.

– Nagypéntekre várjuk haza. El sem tudjuk képzelni nélküle az ünnepet.

 

– Áldott ünneplést kívánok nektek! Isten áldja meg a családotokat!

 

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

More in Beregszász
Kárpátalja anno: Beregszász 1931-ben

Igazán eseménydús volt az 1931-es esztendő Beregszász történetében. A Vérke-parti város immár 11. éve állt csehszlovák vezetés alatt.

Close