Kezdőlap » Sorozatok » Nagycsaládosok Kárpátalján » Nagycsaládok Kárpátalján: a tiszakeresztúri Szabó család

Nagycsaládok Kárpátalján: a tiszakeresztúri Szabó család

Nyitott kapu, a kertben, az udvaron és a hátsó épületeknél takaros rend, a családi ház bejáratánál Mikulás-dísz – ez a látvány fogadja a látogatót, aki betér a tiszakeresztúri Szabó családhoz. A házba belépve pedig meghitt, barátságos otthonban találjuk magunkat, ahol a szülők, Árpád és Éva él három gyermekével.

Ismerjük meg őket!

 

– Szomszédos településeken, Tiszakeresztúrban, valamint Feketepatakon nőttetek fel. Meséljetek a családotokról!

Éva: – Kétgyermekes családból származom, egy nővérem van. A szüleim a verbőci kolhozban dolgoztak, majd annak megszűnése után édesapám Magyarországon vállalt munkát, édesanyám pedig otthon kertészkedett. Az általános iskolát Verbőcön végeztem el, azt követően Salánkon jártam középiskolába, ott szereztem meg az érettségi bizonyítványom. Nem tanultam tovább, hanem hamarosan, 18 éves koromban férjhez mentem.

Árpád: – Tiszakeresztúrban nőttünk fel a bátyámmal. A felmenőink is mind idevalósiak voltak. A mi szüleink is a helyi kolhoz munkásai voltak: édesapánk gépészként, édesanyánk csoportvezetőként tevékenykedett. Később apánk átkerült a tiszaújlaki fafeldolgozó üzembe.

Az általános iskolát Tiszaújlakon végeztem el ukrán nyelven, majd Nagyszőlősön szereztem szakképesítést traktorvezetésből és -szerelésből, továbbá letettem a sofőri vizsgát. Utána a tiszakeresztúri kolhozban helyezkedtem el, ott is maradtam annak a 2002-es felbomlásáig. Utána is maradtam a szakmámban. Itthon gazdálkodtam, illetve hat éven át a tiszaújlaki disznófarmon dolgoztam.

– Hogyan ismerkedtetek meg egymással?

Éva: – Árpád 11 évvel idősebb nálam. Kislány korom óta ismert engem, ugyanis munkaügyben gyakran megfordult édesapámnál. Később a verbőci diszkóban is találkoztunk. Éppen leérettségiztem, amikor udvarolni kezdett, s hét hónap múlva, 2002-ben össze is házasodtunk. Igaz, hogy én nagyon fiatal voltam még, ő azonban a maga 29 évével már nem akart tovább várni.

 

– Hol telepedtetek le?

Árpád: – Még legénykoromban hozzákezdtem egy családi ház építéséhez, aztán a feleségemmel közösen folytattunk a munkálatokat. Amíg nem volt lakható a házunk, a szüleimmel éltünk. Másfél év után tudtunk átköltözni a saját otthonunkba. Épp egyéves volt akkor az első gyermekünk, Levente.

 

Levente az édesapjával

– Beszéljünk akkor róla is!

Éva: – Levente 2003 szeptemberében született meg a nagyszőlősi kórházban. Orvosi műhiba miatt rendellenességgel jött a világra: nem tudott nyelni. Hat hónapos koráig szondán keresztül etettem. Két hónapon át kezeltek bennünket a nyíregyházi Jósa András Kórházban. Fizikailag és szellemileg is az életkorának megfelelően fejlődött a babánk, csak a nyelés nem ment neki.

A nyíregyháziak Budapestre akarták küldeni Leventét, azonban ott sem tudtak volna többet tenni érte.

Ekkor elhatároztam, hogy nincs többé szonda. Kiskanállal, cseppenként adagoltam neki az ételt, így tanítottam meg nyelni. Két hónap múlva már tökéletesen evett. Hála Istennek teljesen rendbejött.

 

– Igen fiatalon kellett mindezt átélned. Hogy gondoltad akkoriban az újabb gyermekvállalás tervét?

Éva: – Nem tántorított el Levente betegsége, akartam még gyermeket. Nemsokára állapotos is lettem, ám elvetéltem. Ezután tovább próbálkoztunk, és sikerült teherbe esnem.

Árpika

– A korábbi rossz tapasztalatok hátterében hova jártál kismamagondozásra?

Éva: – Fehérgyarmatra mentünk, ott is jött a világra a második fiunk, Árpád 2007-ben. Gyors szülésem volt, négy nap múlva haza is engedtek bennünket.

 

– Hogyan viszonyult Levente a kistestvérhez?

Éva: – Jól fogadta, nem volt féltékeny az öccsére.

 

– A második gyermeketek az apukája nevét örökölte…

Árpád: – Az édesapám és a nagyapám is Árpád volt, az első fiunknál még nem akartuk továbbadni ezt a nevet. Mire a kisebbik megszületett, édesapám már nem élt, ezért az ő emlékére is választottuk az Árpád nevet.

Éva: – Érdekes módon Árpika nagyon hasonlít a nagyapjára: olyan a járása, a testalkata.

Fruzsi

– Volt két fiatok. Gondolkodtatok további gyermekáldásban?

Árpád: – Amikor Árpika kétéves volt, elhatároztuk, hogy vállalunk még egy babát, hátha összejön egy kislány.

Éva: – Nehezen sikerült teherbe esnem, már orvosnál is jártam, hogy megtudjam, nem áll-e valamilyen egészségügyi probléma a háttérben. Boldogok voltunk, amikor végre úton volt a baba, s megtudtuk, hogy ráadásul kislányt hordok a szívem alatt. Végig veszélyeztetett kismama voltam, bármikor beindulhatott a szülés. Ismét Nagyszőlősre jártam kezelésre, ezúttal azonban fogadott orvosom volt, aki mindenre odafigyelt. Május végére vártuk a kisbabát, ám két héttel korábban, 2014. május 10-én érkezett meg a családba Fruzsina, akinek a nevét a két bátyja választotta. Mindent rendben találtak nála, három nap múlva haza is hozhattuk.

 

– Hogyan boldogultatok három gyermekkel?

Éva: – Az évek során megszoktuk, hogy nem nagyon számíthatunk más segítségére, így a férjemmel mindig együtt rendeztük a gyerekeket és a háztartást. Időnkét édesanyám is besegített. Fiatalon lettem feleség és édesanya, megtanultam, hogy egyedül is helyt kell állnom.

 

– Mivel foglalkoztok most?

Árpád: – Miután otthagytam a disznófarmot, önálló gazdálkodásba kezdtem. Jelenleg 30 hektáron gazdálkodom, a földek egy részét bérlem. Kukorica, árpa, szamóca van benne. Az ehhez szükséges gépállomány – traktor, kombájn, vetőgép – is a rendelkezésemre áll. A családi ház mellé építettem raktárt, műhelyt. Emellett saját részre tartunk sertéseket, nyulakat és kecskét.

Munkásaim nincsenek, egyedül dolgozom. Korábban apósom segített be nekem, ám ő idén tavasszal elhunyt.

 

– Nem vetődött fel a külföldi munkavállalás lehetősége?

Árpád: – Nem szeretnék külföldön dolgozni. Igaz, nem egyszerű mezőgazdasági munkával fenntartani a családot, de mindent megteszek, hogy itthon maradhassak a családdal.

Éva: – Tavaly én is munkába álltam egy tiszaújlaki boltban, de hamar be kellett látnom, hogy a család mellett nem tudok dolgozni. Így itthon maradtam. A gyermeknevelés, a háztartás és a kertészkedés tölti ki a mindennapjaimat. Néha vágyom rá, hogy kimozduljak a mókuskerékből. Talán néhány év múlva, ha Fruzsina nagyobb lesz, módomban áll majd.

 

– Beszéljünk kicsit a gyerekekről is!

Éva: – Levente 15 éves. Helyben végezte el az általános iskolát, idén szeptember pedig bekerült a tiszalöki Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium intézményébe. Hegesztőnek tanul. Jól beilleszkedett az ottani közösségbe, a tanulással sincs gondja. Ezenkívül futballozik. Már a tiszakeresztúri focicsapatnak is tagja volt, most pedig Tiszalökön folytatja a sportolást.

 

– Árpika?

Éva: – A természete másabb, mint a bátyjáé. Levente szeret félrevonulni, jól elvan egyedül. Árpika nagyon anyás, eleinte féltékeny is volt a húgára.

Most hatodikos a helyi általános iskolában. A matematika a fő erőssége. Tervezzük, hogy valamelyik református líceumban folytassa a tanulmányait. Emellett Árpika nagy futballrajongó. Nemcsak játszani szeret a pályán, hanem elméleti szinten is mindent tud a sportágról.

Árpád: – Nemrég együtt vettünk részt Árpikával a Magyarország–Finnország futballmérkőzésen. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) szervezte az utat. Nagyon élveztük a meccset, egyedül a határon való átkelés vetett árnyékot a programra.

– Nem beszéltünk még Fruzsináról.

Éva: – Ő a kicsi a családban. El is kényeztetjük. Már óvodába jár itt, Tiszakeresztúrban. Élénk, vidám kislány. Most sok ajándékot kapott a Mikulástól. Természetesen a nagyobb testvérei is kaptak egy-egy csomagot.

 

– Hogyan tudtok pihenni?

Éva: – Minden nyáron elmegyünk az aknaszlatinai sóstóra. Nemrég állatkertben jártunk. Idén márciusban csatlakoztunk a KMNE-hez. Több programjukon – karácsfalvi sportnapon, lembergi cirkuszlátogatáson – vettünk már részt.

 

– Milyen terveitek vannak?

Éva: – Szeretnénk biztosítani a gyermekeink jövőjét. A házunk emeleti részét is be kellene fejeznünk.

Árpád: – Továbbra is a gazdálkodással akarom keresni a kenyerem. Ehhez szükség lenne néhány korszerűbb gépre.

 

– Sok erőt és egészséget kívánok a családnak! Köszönöm a beszélgetést!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

More in nagycsalád
Nagycsaládok Kárpátalján: a Bordás család

Az elmúlt napokban minden korábbinál több támadás érte a kárpátaljai magyarságot. Talán sokaknál épp most telik be a pohár, s...

Close