Nagycsaládok Kárpátalján: a Vojtku család
Az embernek manapság könnyen van déjà vu érzése Kárpátalján: áremelések, munkanélküliség, kitelepülés, külföldi munkavállalás, szétszakadó családok. Mintha csak a ’90-es évek elején lennénk. Annyival nehezebb most átélni mindezt, hogy a rendszerváltás után ott lebegett a kárpátaljaiak előtt a remény, hogy valami új kezdődött el, s talán ezentúl jobb lesz. Aztán eltelt egy emberöltő, s az új nemzedék már nem hisz a csodákban.
Ennek a példáját láttam a nagybégányi Vojtku családnál, ahol a családapa, Tibor úgy döntött, hogy Magyarországon próbál szerencsét, míg a felesége, Tünde itthon maradt három kisgyermekükkel. Sajnos nem egyedi az esetük, sok-sok hasonló család él Kárpátalján.
Minderről Tündével beszélgettem.
– Mesélj magatokról!
– A férjem nagybégányi születésű, én Mezőgecséből származom. A szüleim a helyi szőlészetben dolgoztak. Egy nővérem van, ő most is a szülőfalunkban él. Mezőgecsében jártam általános iskolába. Miután elvégeztem, nem tanultam tovább, hanem Budapesten, egy szállodában vállaltam takarítónői munkát. Tibor is a fővárosban dolgozott kőművesként. Megismerkedtünk, s egy év udvarlás után összeházasodtunk.
– Hol telepedtetek le?
– Nagybégányba költöztünk. Velünk élt a férjem édesapja is, aki két évvel ezelőtt hunyt el. A házasságkötésünk után egy évvel, 2005-ben megszületett Dávid fiunk. Szerettünk volna kistestvért mellé, de nyolc éven át nem született gyermekünk. Közben visszamentünk Budapestre dolgozni. Később visszajöttünk, s a beregszászi kábelgyárban helyezkedtem el. Tibor pedig Ungváron vállalt kőműves munkát. Aztán állapotos lettem, s 2013-ban megszületett Olívia, majd gyorsan utána, 2014-ben Lilla.
– A harmadik babát is terveztétek?
– Igen, noha eleinte nem akartunk harmadik gyermeket, de végül úgy döntöttünk, hogy hadd legyen még egy testvér.
– Akkor még nem gondoltátok, hogy a család szétszakadhat. Miért ment el Tibor Magyarországra?
– Katonai behívót kapott, hiába vagyunk nagycsalád. Megijedtünk, gyorsan útlevelet készíttettünk, és elhagyta Kárpátalját. A másik ok, amiért külföldre ment, az, hogy nem tudtunk megélni az itteni keresetéből. Egy hete utazott el.
– Hogy viselitek a távollétét?
– Nehéz egyedül. Tiborral mindennap beszélünk telefonon. Beállítottunk egy olyan tarifát, amely lehetővé teszi, hogy olcsón tudjam hívni.
– Van segítséged?
– Édesanyám gyakran eljön hozzánk, ilyenkor vigyáz a gyerekekre. Más támaszom nincs. A férjem szülei már meghaltak, rokonság nincs helyben. A görögkatolikus egyháztól kapunk még segítséget, Dávidot felvették a Szent Margit-programba, s egy külföldi támogató minden hónapban küld neki egy kisebb összeget.
– Úgy láttam, hogy állatokat is tartotok.
– Igen, van négy disznónk, emellett kecskét és tyúkokat tartunk. Míg ellátom a jószágot, addig Dávid van a testvéreivel. Ő is nagyon nagy segítség nekem. Emellett 70 szotek (ár – a szerk.) földünk van. Búzát, árpát, tritikálét, krumplit és kukoricát termesztünk.
– Dávid már iskolás. Hol tanul?
– Itt helyben, Nagybégányban jár általános iskolába. Magyar tannyelvű osztályba írattuk, most ötödikes. Nem akartuk ukrán iskolába adni, mert nem tudtam volna együtt tanulni vele. Az ukrán amúgy is nehezen megy neki, a többi tantárggyal elboldogul. Mostanában azt mondja, hogy görögkatolikus pap szeretne lenni. Állandóan ott van a templomban. Nemrég kisorsoltak egy biciklit azok között, akik a legtöbbször vettek részt a szertartásokon. Dávid nyerte meg.
– Vallásos család vagytok?
– Igen. A férjem római katolikus, én görögkatolikus vagyok. Dávidot ugyan római katolikusnak kereszteltettük, mivel azonban velem járt a görögkatolikus templomba, ott maradt. Karácsonykor és húsvétkor a római katolikus templomba megyünk, ott szentelünk pászkát. Most is készítettünk adventi koszorút, várjuk a karácsonyt. A férjem is hazajön az ünnepekre.
– Milyen terveitek vannak?
– Szeretnék visszamenni dolgozni a kábelgyárba. Olíviát jövőre felveszik a nagybégányi óvodába, Lillát pedig bölcsődébe fogom adni Beregszászban. A házunk felújítását is be akarjuk fejezni. Már kicseréltük az ablakokat, készen vannak a falak. Még padlózni kellene, és bútorokat szeretnénk vásárolni a szobákba. Minden belső munkálatot a férjem végzett el.
– Azt kívánom, hogy minél hamarabb viszontláthassátok őt, s újra együtt legyen a családotok! Köszönöm a beszélgetést!
Marosi Anita
Kárpátalja.ma