Nagycsaládok Kárpátalján: az Urbán család

Nagybereg egyik csendes utcájának végén áll az Urbán család háza, amelyben a szülők – Zoltán és Katalin –, valamint három gyermekük – Dominika, Krisztina és Alex – él. Hozzájuk látogattam el. Katalinnal az utca elején találkoztunk, ahol ő a kisfiával a csorda érkezését várta. Miközben a bocit terelgettük hazafelé, a falu hétköznapjairól beszélgettünk, majd a család nappalijában ültünk le, hogy megismerjem Urbánék életét.

− Hány éve éltek ebben a házban?
− Nyolc évvel ezelőtt költöztünk be a házunkba. Míg építettük, a férjem szüleinél, illetve az én családomnál laktunk. Szeretünk itt lenni. Az utcánk messze van a központtól, így viszonylag csendes. A környékünkön sok gyermek van, akikkel a lányaink és a fiunk játszhat.

− Mesélj a férjedről, Zoltánról!
− Tizenöt éve vagyunk házasok Zolival. Gyermekkorunk óta ismerjük egymást, a szüleink kertje majdnem összeér. Nagyberegen jártunk általános iskolába. Zoli tovább tanult, én pedig varrónő lettem. Később úgy alakult, hogy mind a ketten a helyi varrodában kaptunk munkát. Zoli összebarátkozott a bátyámmal, majd udvarolni kezdett nekem. 2001 nyarán házasodtunk össze.

− Említetted, hogy mindkettőtök szüleinél laktatok.
− Igen. Négy éven át Zoliéknál éltünk, majd szintén négy évet laktunk az én szüleimnél. Közben felépült a házunk, és átköltöztünk ide. Úgy látom, hogy így a legjobb: önállóan. A nagyszülőkkel és a két kilencven év fölötti dédszülővel így is sokat találkozunk.

− Hány gyermeket terveztetek, amikor összeházasodtatok?
− Nem gondolkodtunk nagycsaládban. Két gyermeket akartunk vállalni, azonban szívesen fogadtuk a harmadik baba érkezését is.

− Az első gyermeketek Dominika.
− Dominika 2001 decemberében jött a világra Beregszászban, őt követte 2004-ben Krisztina és 2013-ban Alex. Az első két szülésnél Zoli nem lehetett bent a szülőszobán, Alex érkezésénél azonban végig velem volt.

− Mesélj a gyerekekről!
− Dominika a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium kilencedik osztályos diákja. Reggelente az iskolásbusszal jár be a városba. Az órák után sokszor bent marad Beregszászban, mert a helyi művészeti iskola tanulója. Zongorázni tanul, és számos fellépésen vesz részt. Emellett református hittanra jár, idén fog konfirmálni. Dominika komoly lány, óvónő szeretne lenni.

− Krisztina lányotok?
− Krisztina itt jár iskolába, Nagyberegen. Szeptemberben a hatodik osztályt kezdte meg. Hatéves volt, amikor kiderült, hogy súlyos szembetegsége van, s az egyik szemével jóformán egyáltalán nem lát. Az elmúlt hat évben számtalan vizsgálaton és műtéten esett át. Először itt, Kárpátalján kezelték, majd Odesszába küldtek bennünket. Ott hatszor megműtötték a szemét, azonban ez sem mentette meg a szeme világát. Ahogy mondtam, az egyik szemére vak, a másik szeme viszont teljesen egészséges.

− Egy ilyen súlyos szemprobléma kezelése nem kevés anyagi kiadással jár.
− Így van. Amikor a faluban megtudták, hogy milyen nehéz helyzetben vagyunk, gyűjtést rendeztek Krisztina gyógykezelésének támogatására. A falu lakossága mellett a helyi iskola és a református gyülekezet is segített nekünk. Továbbá a beregszászi székhelyű Kezünkben a Jövő Alapítvány is hozzájárult Krisztina műtétjéhez.

− Hogy van most Krisztina?
− Jól érzi magát. Sajnos a rengeteg vizsgálat, kezelés és utazás miatt az utóbbi években sokat hiányzott az iskolából, emiatt a tanulás is nehezebben megy neki. Ehhez az is hozzájárul, hogy nem erőltetheti a szemét, csak keveset olvashat, írhat. Vigyáznia kell a mozgással, emeléssel; tévét, számítógépet pedig nem nézhet.

− Beszélgessünk egy kicsit Alexről is!
− Ő a család legvirgoncabb tagja. Hároméves, óvodába jár. Már kora reggel felkel, és kijön hozzám az ólba, amikor az állatokat látom el. Most éppen csordásnak készül, ahogy az utcánkban az összes vele egykorú fiú. Alex leginkább a szabadban szeret játszani, mostanában a biciklizés a kedvenc elfoglaltsága.

− Említetted, hogy Alex szereti az állatokat, a teheneket. Sokan foglalkoznak tehéntartással a faluban?
− Már egyre kevesebb háznál van tehén. Ahogy hallom, most is többen arra készülnek, hogy eladják a jószágot, és külföldre mennek dolgozni. Nekünk egy tehenünk és egy bikánk van. Emellett disznókat, kecskét és baromfit tartunk.

− Akkor ti biztos korán kezditek a napi teendőket.
− A férjem hajnali négykor kel, mert a helyi iskolában gondnok és fűtő. Jómagam ötkor kezdem a napot. Megiszom a kávém, és kimegyek az ólba elrendezni az állatokat. Utána elkészítem a tízórait a két nagyobbik gyermeknek. Dominika az iskolásbusszal megy be Beregszászba, Krisztinát és Alexet én kísérem el a helyi iskolába, illetve az óvodába. Aztán bevásárolok, hazajövök, elvégzem a házimunkát és főzök. Mire mindennel elkészülök, mennem kell Krisztináért az iskolába, és Dominika is lassan hazaér a városból. Aztán elmegyek Alexért az óvodába. Míg a lányok a házi feladatukat készítik, Alex az udvaron játszik. Iskolaidőben szigorúan vesszük az esti lefekvés idejét, kilenc órakor lámpaoltás van.

− Mik a terveitek a jövőre nézve?
− Ha Krisztina nagyobb lesz, azt tervezem, hogy újra munkába állok. Továbbra is a lányunk betegsége határozza meg a jövőnket. Idővel szeretnénk majd Magyarországon megpróbálni a gyógykezelését.

− Adja Isten, hogy Krisztina jól legyen, s a családotok egészségben, boldogságban éljen!

 

 

Marosi Anita

Kárpátalja.ma