Kezdőlap » Sorozatok » Régi tárgyak » Régi tárgy: a szövőszék
Szövőszék a Nagyberegi Középiskola tantermében

Régi tárgy: a szövőszék

A fonal és textil megmunkálásának talán legbonyolultabb és legösszetettebb eszközéről, a szövőszékről írunk ma. Jómagam már kisgyerekkoromban kipróbáltam a működését. Idővel pedig megtanultam a szövés csínját-bínját.

A szövőszék fagerendák és kisebb oszlopok szorosan összeszerkesztett és egymásba illesztett együttese, melyek számtalan apróbb eszközzel egészülnek ki. Mindezek feladata, hogy a párhuzamos fonalakat megtartsák és szövésre alkalmassá tegyék.

A szövőszék fő részei közé tartozik két henger alakú fa, melyek közül a hátsóra a fonalat tekerik, az elsőre pedig a kész vászon kerül. Ezek közé ékelődik a két darab nyüst, amely a felvető szálakat szétválasztja. A nyüstöt a lábitóval mozgatja a szövőasszony. Fontos szerepet tölt be a szövőszéknél a keresztfonalak tömörítését, leverését szolgáló borda is, mely a nyüstök előtt, a bordahajban helyezkedik el.

Amikor a lábitó segítségével mozgatjuk a nyüstöket, akkor azok a szálakat kettéválasztják. Az ily módon kettévált szálak között vetjük vagy dobjuk át a vetillőt/vetélőt, más néven csónakot, melyben kis csőre feltekerve a cérna/fonal helyezkedik el. Minden egyes átvetés után a lábítóval váltjuk a nyüstök állását is. Ezzel az átvetett fonal lezáródik, a borda segítségével tömörül a vászon, majd ismételjük a folyamatot.

A szövőszéken leginkább vásznat készítettek, mely lehetett egészen egyszerű, sima vagy csíkozott, netalán mintás. Különös figyelmet és hozzáértő előkészületet kíván a nagyobb és komplikáltabb motívumokból, például szívekből, rózsákból, csillagokból, madáralakokból álló mintasor. Ezek leszövéséhez már semmiképpen sem elegendő csak a pedálos nyüst, hanem először a minta szerint tűvel madzagra soronként felszedik a láncfonalat. Majd a madzag útján betolnak egy vékony, tenyérnyi széles deszkát a láncfonalak közé, s azt élére állítva megkapják a nyílást, ahová a keresztfonalat bevezetik. A minta szövéséhez nem mindenki értett. A tapasztaltabb és szakavatott szövőasszonyok tudják csak ennek fortélyait.

Szövőszék a Nagyberegi tájházban

„A parasztszövőszéknek különböző megnevezései ismertek. Neve a Dunántúlon szüőfa, szövőfa, a Tiszántúl középső részén szövő, míg a magyar nyelvterület többi részén a szlávból származó szátva, szátyva (a Felföldön), ill. eszváta, esztováta, osztováta (Erdélyben és Észak-Tiszántúlon)” – olvashatjuk a Magyar Néprajzi Lexikonban. Kárpátalján esztováta, szátyva ill. szátyiva megnevezései ismertek.

Mondanunk sem kell, hogy a szövés női munka volt, és legfőképpen télen volt rá idő. A gyerekek előszeretettel csavarták a kis csövekre a cérnát vagy a csíkokra vágott rongyot, megkönnyítve és gyorsítva ezzel a szövő munkáját.

Ma egyre ritkábban találkozunk a szövőszékkel, a mindennapokból kiveszett. Vannak azonban még szövőasszonyok, akik kereskedelmi célokra szőnek szebbnél szebb textíliákat.

Gál Adél
Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

More in régi tárgy, szőttes, szövőszék
Régi tárgyak: a vetőfa

Sorozatunk e heti részében visszatérünk a paraszti életben használatos tárgyakhoz. A legrégebbi tevékenységek egyikénél, a szövésnél maradva ezúttal a szálak...

Close