Régi tárgyak: a csobolyó
Kamránk falán számos régi eszköz van felakasztva, melyeket csupán díszként tárolunk. A szó szoros értelmében nem díszek ezek már, hanem inkább egy letűnt kor emlékei. Ha munkám engedi, néha elidőzök egy-egy edény, eszköz előtt, és tűnődöm, vajon mire is használhatták egykor.
Ilyen eszköz például a csobolyó. Engem kicsi hordóra emlékeztet. Végül is egy dongás faedény, melynek „szára” is van.
A csobolyóban vizet vittek a mezei munkásoknak. Éppen ezért kötöttek rá zsineget vagy láncot, így könnyedén fel tudták akasztani a kisebbeket a kapanyélre, a nagyobbakat pedig a szekérlőcsre. Az is előfordult, hogy az asszonyok vitték a mezőre a csobolyót ponyvába kötve a hátukon – olvasható a Magyar Néprajzi Lexikonban.
A csobolyó tetején egy kis nyílás található, melyen keresztül nádszál vagy facső segítségével kiszívhatták a vizet, vagy egyszerűen a szájukhoz emelve kiitták. A nyílást dugóval zárták be.
Kedvelt eszköz volt az aratók és egyéb mezei munkát végzők körében, hiszen az agyagedényekhez hasonlóan ennek is megvolt az a jó tulajdonsága, hogy a benne lévő ivóvizet hidegen tartotta.
A csobolyót általában bodnárok készítették fából, de egy ügyesebb barkácsoló is megbirkózott vele. Az eszközt a 20. század első évtizedeiben még igen gyakran használták, ám az életmód változásával fokozatosan kiszorult a mindennapokból.
A csobolyót az Alföldön csobánként emlegetik, egyes helyeken pedig a vatalé, vatalér névvel illetik. A díszesebb formákra a csutora és kulacs elnevezéseket használták. Ezek közül talán a kulacs az, mely napjainkban is ismert. Noha a megnevezést nem ilyen fából készült edényre használjuk, de funkciójában ugyanazt jelenti. Víz, vagy valamilyen ital tárolására szolgáló eszköz.
A régi csobolyókban persze nemcsak vizet tároltak. Esetenként egy kis hideg bor vagy pálinka is jóleshetett. Arany János a Toldi második énekében így ír róla:
„Másik a malacot láng felett hintálja,
Szőrit kés fokával bőrig borotválja;
Bort ez csobolyóban, az kecsketömlőben,
Kenyeret hoz amaz bükkfa tekenőben…”
Jókai elbeszélésében pedig az alábbiakat olvashatjuk:
„Az aratás közeledett; megfogadtam a részeseket; de azok kikötötték, hogy még pálinkát is kapjanak. Én hát elküldtem egy húsz itcés csobolyót a Kóbihoz, hogy töltse meg törköly pálinkával, aminek húsz krajcár itcéje.”
Gál Adél
Kárpátalja.ma