Régi tárgyak: a tilinkó

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer a világon egy embernek tizenkét fia. Már felnevelkedett valamennyi, de az apjok nem tudta, mit csináljon velök. (…) Mind a tizenegy fiúból lett valami mesterember, csak az utolsóból zsivány. Ezt Tilinkónak hívták.

(részlet egy népmeséből)

Sorozatunk következő részében egy olyan tárgyat mutatunk be, melyet népi hangszerként tartanak számon, s tilinkónak, néhol pedig csilinkának neveznek. Ez a hangszer a moldvai csángók hangképzőnyílás nélküli hosszú furulyája, a pásztoremberek hangszere.

A Néprajzi Lexikon szerint a tilinkó tágabb értelemben furulya, szorosabb értelemben ajaksípként használt 70–80 cm hosszúságú, 16 mm-nyi átmérőjű fűzfahéj-, fa- vagy fémcső. A facső egyenletesen levágott végei közül az egyiknek a peremét körben élesre lefaragják, mert a megszólaltatáskor a nyitott cső peremének „szélhasító” szerepe van. A megszólaltatás úgy történik, hogy a játékos a csövet éles peremével kissé ferdén támasztja összecsücsörített ajkaihoz, hogy a perem egy része szabadon maradjon és arra ráfújhasson. Két kezével úgy tartja a csövet, hogy az egyik kéz mutatóujja a cső alsó nyílását könnyedén nyithassa-zárhassa. E műveletnek a hangmagasság változtatásában van fontos szerepe. A nyitott csövön a páros számú felhangok, a zárt csövön pedig a páratlan számúak szólaltathatók meg.

Röviden összefoglalva: a tilinkó, felépítését tekintve, tehát nagyon egyszerű hangszer, egyetlen cső, melynek egyik végén egy dugó van, pici befúvó nyílással, és egy szélhasító nyílás, ami egy síphoz hasonlítható leginkább.

A tilinkó hangszernév Bartók Béla marostordai székely adatközlői szerint egy dugós fűzfasípot jelölt, amiről Bartók úgy vélte, hogy a csángó, illetve román tilinka, tilincă csökevényes változata. Ebből a feltevésből adódott, hogy a hanglyuk nélküli felhangfurulyákat Bartók nyomán ma is általában tilinkónak (ó-val) nevezzük.

A moldvai tilinkón játszók elmondták, hogy régen hogyan készítették a hangszert. Tavasszal az egyenes fűzfaágról lehúzták a héját, olyanról, amelyik nem csomós, majd ha sikerült, ferdén a szájhoz illesztették, és ráfújtak a szabadon lévő peremére. Ha így megszólalt, akkor kész volt a hangszer. A fűzfakéreg tilinkó csupán órákig vagy napokig volt működőképes, ezért az ügyesebb emberek fából készítettek tilinkót.

Noha a hangszer nyomait Bartók még megtalálta a marostordai székelyeknél, ma már csak a moldvai csángók használják. Hajdú-Biharban a fűzfasípot, Somogyban – és nem ritkán másutt is – a kis hatlyukú furulyát nevezik tilinkónak. Erkel Ferenc Bánk bán című operájának tiszaparti jelenetében tilinkónak nevezett hangszer szólal meg, ami valójában pásztorfurulya.

A tilinkó keleti hangszer, a Kárpát-medencétől nyugatra nem ismert. Magáról a tilinka, tilincă szóról a nyelvtudomány eddig nem tudta eldönteni, hogy magyar vagy román eredetű-e. A perzsa tiling szó formájában és jelentésében egyaránt hasonlít hozzá. A Tilinkó, Kilinkó, Pilinkó magyar népmesehős neveként is előfordul.

Gál Adél
Kárpátalja.ma