Régi tárgyak: a tiloló

Sokat töprengtem, hogy ezúttal melyik tárgyat válasszam. Arra jutottam, hogy a sorozat következő részeiben a kender feldolgozásához és a textíliák elkészítéséhez szükséges tárgyakat veszem sorra.
A vászonkészítés olyan házi elfoglaltság, mely a legősibb műveltségi rétegünkhöz tartozik. A szövés és a fonás a Bereg-vidéken is nagy hagyományokkal rendelkezik, hiszen az alapanyagként felhasznált kender vetésére alkalmas terület bőven van ezen a vidéken.

Jellemző volt, hogy egy család egykor annyi kendert vagy lent vetett, amennyit egy év alatt meg tudott munkálni, fel tudott dolgozni. A kender vetése és betakarítása közötti időszakban e növényekkel nem volt sok gond, a feladatok a kiszedés után tornyosultak. A szedést követően a kendert úgynevezett „kenderáztatókban” jól kiáztatták, majd szárították. Jó idő esetén két nap is elegendő volt a szárításukra. A megszáradt kendert durvábban megtörték, majd finomabbra megtilolták. Ennek eszköze volt a tiloló, másnéven tiló, ritkábban nyaktiló.

Az eszköz egykarú emelő módjára működik. Az egyik végén csapszeggel rögzített vágókarját (álla, nyelve) belevágják az alsó párhuzamos élek közé, hogy a keresztbe fektetett kender- vagy lenszárakat megtörje, ill. megtisztítsa a pozdorja szilánkjaitól. Az eszköz az egész magyar nyelvterületen elterjedt és használatos volt.

A tiló szó honfoglalás előtti török eredetű, s megfelelői megvannak a szibériai nomád népek nyelvében, elsősorban bőrtörő, bőrpuhító, másodsorban kendertörő jelentéssel – írja a Magyar Néprajzi Lexikon. Nemcsak a magyarság, hanem Európa többi népe is keletről kapta a tilót. A népvándorlás során Észak-Kelet és Közép-Európában szétszóródott keleti népcsoportok kultúrájában aktív elem volt a bőrtörő. A tiló továbbterjedése során már földművelő, lent vagy kendert termelő népcsoportokhoz került. Az életforma fokozatos változásával maga az eszköz is változott oly módon, hogy a bőrtörésre alkalmas tiló fogazott oldaléle eltűnt, s maradt csupán az egyenes él, mely a kender feldolgozásához tökéletes volt. A legutóbbi időkig pedig csupán reliktumszerűen maradt meg.

A tiló vagy tiloló az avatatlan szem előtt ma is érdekes eszköznek tűnik. A fiatalok pedig tágra nyílt szemmel hallgatják és figyelik, amikor a kenderről és annak megmunkálásáról beszélek, hiszen valami olyasmiről hallanak, ami teljesen ismeretlen és távoli a számukra, noha egykor a mindennapok részét képezte.

Gál Adél
Kárpátalja.ma