Kezdőlap » Sorozatok » Régi tárgyak » Régi tárgyak: a vetőfa
Fonal felvetése a vetőfára (Fotó: Magyar Néprajzi Lexikon)

Régi tárgyak: a vetőfa

Sorozatunk e heti részében visszatérünk a paraszti életben használatos tárgyakhoz. A legrégebbi tevékenységek egyikénél, a szövésnél maradva ezúttal a szálak felvetéséhez szükséges tárgyat, a vetőt mutatjuk be.

A fonal feldolgozásáról és eszközeiről már írtunk korábban. Viszont a szövőszékre kerülő fonalat elő kellett készíteni a szövéshez: ki kellett alakítani a sűrűn egymás mellett párhuzamosan futó hosszanti fonalakból azt a fonalsíkot, amit majd a szövésnél a keresztszálak kereszteztek és lekötöttek. Úgy kellett elrendezni a fonalat, hogy a kívánt vászonhosszúságban a kívánt vászonszélességet adja. Ehhez a fonalat felvetették: általában a vetőfára (vetőkaróra, vetőrámára), de korábban jobbára csak a kerítésre, esetleg a ház falára.

A Magyar Néprajz harmadik kötetében azt olvashatjuk, hogy a vetőfa nagy, hasáb alakú keret, ami egy függőleges tengely körül forgott. Ennek a tengelynek a felső végét a helyiség mennyezeti gerendájához kapcsolták, alul pedig egy fatönk kimélyített lyukába illeszkedett. Legfelül és legalul egy-egy keresztfát kötöttek át a vetőfa mellékfáira: a felső keresztfán egy fapecek, az alsón kettő állt ki egymás mellett.
Fontos itt megjegyezni a gerendás mennyezetet, ugyanis a fagerendák lehetővé tették ezt a fajta rögzítést, míg a mai házak sima mennyezeti felületei már nem alkalmasak efféle tevékenységre.

A szőni akaró asszony kimért két szál olyan hosszú fonalat, amilyen hosszú vásznat szőni akart. Ennek a végeit az alsó pecekhez kötötte és a vetőfa függőleges mellékfáira körbe-körbe felvezette. Az így spirálisan felvetett páros fonalat a mellékfákon egyenletesen elrendezte. A felső peceknél a fonal visszafordult, s ugyanazt az utat járta végig, mint az előbb. Ám az alsó kettős peceknél nem egyszerű visszafordulásról volt szó, hanem hurok alakban kerülte meg a fonal a peckeket, s haladt tovább felfelé.

Vetőfa összezárt állapotában

A fonalat úgy kellett felvetni, hogy az szorosan álljon a vetőfán. A felvetést mindig két asszony végezte. Az egyik a vetőfát hajtotta körbe egyenletesen, a másik az alsó és felső pecek között eresztette a mellékfákra a fonalat. Annyi fonalat vetettek fel a vetőfára, amennyi a kívánt pászmát a kívánt hosszúságban kiadta. A pászma tehát a leendő vászon szélessége. Egy közepes vászon szélessége általában 9 pászma volt. A vászon hosszúságát pedig rőfben mérték leginkább: 10 rőf hosszú fonal 7,5 rőf hosszú vásznat adott.

A fonalat a vetőfáról láncba szedték le. Így tartották addig, amíg a szövőszékre felhúzták, mint láncfonalat.

Ami ennél is érdekesebb, hogy régen a ház falán vetették fel a szálakat. A tervezett hosszúságú vászonnak 1,3-szeresét vetették fel fonalban a falba (kerítésbe, esetleg a földbe) vert faszegekre. Az ilyen módon való fonalfelvetés azonban nagyon fárasztó volt, sok jövés-menést megkívánt, ezért terjedt el olyan gyorsan a múlt század második felétől a házban is elférő vetőfa használata.

Gál Adél
Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

More in régi tárgy, szövés
Régi tárgyak: a miskakancsó

Amikor az agyag testet ölt egy alkotó keze alatt, már a művészetnél járunk. Talán sarkítás az előbbi megállapítás, de tapasztaltam,...

Close