Zelk Zoltán: Reggel óta
Reggel óta tanakodtam,
Mit mondhatnék teneked.
Reggel óta tanakodtam,
Mit mondhatnék teneked.
Óh ifjuság, ugy lengsz
mögöttem,
mint mikor könnyü fellegek
rózsaszinü, hüs habja röppen.
Egyszerre lélegzetet vettem,
torkom hirtelen szabadult,
a kő, mely majd bezúzta mellem…
Mi atyánk: Tavasz,
Ki vagy a fűben, a fában, a kőben,
A ködben, a vérben, a vágyban, a hőben…
Ó, milyen vak homályba futnak
kik nélküled indulnak útnak.
A kezemet nézem: leszárad;
szívem sívó homokkal árad.
Táncot kivánnék látni, hintázó női testet…
Akarom: fontos ne legyek magamnak.
Hontalan vagyok,
Mert hiszek jóban, igazban, szépben.
Ne vigasztaljatok!
Már tudom, nem marad a kő.
End of content
End of content