28352

Tusványos 25 – Együtt vagy külön utakon? – A magyar egyetemi oktatásról

Minőség vagy létszám – S hol a magyar egyetem? témával a Kós Károly sátorban tegnap rendezett vitán azt taglalták a meghívottak – Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Nagy László, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese, Horváth Gizella, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektorhelyettese, Vass Levente orvos, a marosvásárhelyi Studium-Prospero Alapítvány alelnöke –, hogy az állami egyetem magyar tagozata és a magánegyetemként bejegyzett, de közszolgálatot betöltő erdélyi magyar egyetemek ellenfelek, avagy kiegészítik egymást, egy célt szolgálnak.

Orosz Ildikó, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke az ukrajnai magyar oktatás helyzetét taglalta. A beszélgetés moderátora Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt székelyudvarhelyi alelnöke volt.
Horváth Gizella elmondta, a PKE és a Sapientia magánegyetemként besorolt, holott sokkal több annál, nem piaci alapon működnek, hisz küldetésük, hivatásuk van: megtartani a magyar közösséget Romániában. Dávid László kiegészítette, a két egyetem közszolgálati, azért jött létre, mert az akkori hivatalos román hatalom nem egyezett bele az állami magyar egyetem felállításába. Céljuk, hogy minél több magyar fiatal maradjon itthon. Kötelességük minőségi oktatást biztosítani és kiszolgálni a régiót.
Nagy László szerint a magyar felsőoktatásnak az állami egyetemen a helye. Az európai hagyományok szerint a legjobb egyetemek az államiak, a magánegyetemek kiegészítik az állami oktatást.
A BBTE minden olyan szakon, amelyre igény van, indít képzést. Hangsúlyozta, egy magyar diákra a román állam kétszer annyit költ, mint egy románra. Ezt a lehetőséget nem szabad elszalasztani, minél több szakot kell indítani. Hangoztatta, nem szabad átvinni magánszférába a támogatott szakokat. A Sapientia indulásakor azt a célt határozták meg, hogy hiányszakokon indítanak képzést, ehhez képest most ütközések vannak, több párhuzamos szak jött lére a Sapientián vagy a PKE-n. Ennek következménye, hogy kevesebb diák kapja meg a román állami támogatást.
Dávid László pontosított, céljuk megmaradt, közel 60 százalékban mérnöki képzésük van, igaz, vannak átfedések is, de többségében a BBTE indított olyan szakot, amit előzőleg ők már lefedtek. Megérti azt is – tette hozzá –, ha Székelyföld városaiba nem telepítenek oktatást, elvész a régió. Ezt elkerülendő egyetemi környezetet, tudományos kutatómunkával kiegészült alapot kell teremteni, ezért három központban működik a Sapientia: Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszere­dában. Céljuk a minőségi oktatás és a közösség szolgálata. A Sapientia Kolozsvár-központú, mivel adott helyhez adott minőség társul, jelenlétüknek szimbolikus tartalma is van, de nem akarnak a BBTE konkurense lenni. Mindkét egyetemnek a magyar közösség érdekeit kell szolgálnia, minden szinten minőségi magyar képzést biztosítania.
Vass Levente úgy véli, a tény, hogy minél több székelyföldi városban, valamint a Par­tiumban működnek kihelyezett egyetemi tagozatok, nem megy a minőség kárára, és megtartó erőként szolgálnak, hisz a mai gazdasági helyzetben sok szülő nem engedheti meg magának, hogy idegenben taníttassa gyermekét. Össze­egyeztethető-e az állami és a magánoktatás – tette fel a szónoki kérdést, s meg is válaszolta: igen. Példaként a Stúdium Alapítványt hozta fel. A 15 éve alakult civil szervezet, a marosvásárhelyi állami magyar felsőoktatás háttérintézményként működik. Szakembereik 80 százaléka magánegyetemen tanult, és az állami oktatás támogatásáért dolgozik.
Horváth Gizella elmondta, a PKE számára nem a BBTE jelent konkurenciát, hanem a nagyváradi román egyetem, hiszen a mai gazdasági helyzetben sokan nem engedhetik meg a más városban való tartózkodást. Az állami és ún. magánegyetem együttműködését célzó érdeklődésre Nagy László kifejtette, ő optimista, elmondta, az utóbbi években közeledtek, közös konferenciákat szerveztek, kutatásokat végeztek.
Dávid László ecsetelte, Marosvásárhelyen az orvosi és gyógyszerészeti egyetem és a Petru Maior Egyetem konzorciumot hozott létre. A Sapientia kivár, de úgy látja, abból az együttműködésből a magyar oktatás számára nem származik előny. Feltette a kérdést: mi lenne az állami magyar oktatással, ha nincs konkurencia? Kapott volna ugyanannyi magyar helyet? Ugyanolyan mértékben fejlődött volna? Ver­seny­helyzetben mindenik fel akar mutatni valamit, és fejleszt. Nem vagyunk egymásnak ellenségei, ugyanazt a célt szolgálják az állami és a magánnak nevezett közszolgálati egyetemek, keresik az együttműködést. Hozzátette, erdélyi jelenlétünk számaránya teljes egészében jogossá teszi egy egész egyetemi rendszer állami fenntartását.
Ez nem történik meg. A Sapientia nem olyan szakokat indít, amelyek már léteznek, például a Sepsiszentgyörgyön létrehozandó központban agrármérnöki és erdészmérnöki oktatás lesz, ami nincs magyar nyelven. Tíz mesterképzőn biztosítják a továbbtanulást, lehetőséget kívánnak biztosítani a tehetséges magyarok hazatértésének vagy itthon maradásának.
Szekeres Attila

Forrás: erdely.ma