A magyar nyelv napja a Rákóczi-főiskolán

November 13-án, a magyar nyelv napján rendhagyó emlékműsort rendezett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátalja Magyar Főiskola (II. RF KMF) Magyar Tanszéki Csoportja. A rendezvényt megelőzte egy nyereményakció, melynek első fordulója november 3–12. között zajlott. A főiskola oktatói, dolgozói és hallgatói ebben az időszakban nyolc magyar nyelvhez kapcsolódó kérdést kaptak e-mailben.

A szervezők a második fordulóban egy totószelvényt küldtek ki, melyen 13+1 kérdést volt. A szelvényen – ahogy az a valódi totóban illik – minden kérdés mellett három válaszlehetőség szerepelt. Minden jó válasz, helyes tipp egy pontot ért. A kitöltött totószelvényt november 13-án 15.00 óráig kellett beküldeni. Az első és második fordulóban összesen 38 pontot lehetett szerezni.

62139Az emlékműsort Csernicskó István főiskolai tanár nyitotta meg, majd ismertette az elküldött kérdéseket és a helyes válaszokat is. Totószelvényeket a helyszínen is ki lehetett tölteni, amiket a műsor ideje alatt dolgoztak fel.

Ezt követően a főiskolás diákok műsora következett. Beregszászi Anikó főiskolai tanár egy néhány perces zenés előadást szervezett, ahol felcsendültek többek között Bagu László, Vári Fábián László és Shakespeare anyanyelvről szóló versei. Majd a diákok egy villámcsődület (flashmob) keretén belül egy közös, magyar nyelvről készült fotóra invitálták meg a közönséget.

A rendezvény végén Csernicskó István ismertette a totó helyes válaszait, majd eredményhirdetés következett. Az első fordulóban tíz telitalálattal rendelkező játékos nyert értékes könyvcsomagot. A második fordulóban 13 szerencsés játékost sorsoltak ki, akik szintén ajándékkal távozhattak.

Géci Nóra

Kárpátalja.ma