A sokszínű magyar nyelvet ünnepelték a Rákóczi-főiskolán

A Magyar Nyelv Napját méltatták a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RF KMF). A Magyar Tanszéki Csoport és a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont közös szervezésében jött létre A sokszínű magyar nyelv című rendezvény. Az esemény a főiskola átriumában került megrendezésre november 13-án.

Azok, akik a magyar nyelvet nem ismerik, a magyar beszédet hallva azt mondják: ez a nyelv furcsa, szokatlan. Akik már megkezdték vele az ismerkedést, azt mondják: ez a nyelv érdekes. És akik jól beszélnek, olvasnak e nyelven, megértik a magyar költők verseit, a magyar nép dalait, s ráéreznek e nyelv kifejező erejére, ritmusára és dallamára, azok azt mondják: ez a nyelv gyönyörű – hallhattuk az ünnepség kezdetén. A felvezető után Karmacsi Zoltán, a II. RF KMF tanára tartott előadást a nyelvi sokszínűségről.

Negyvenhatodik nyelv a világon, és tizenharmadik legnagyobb nyelv Európában a magyar. Nem áll olyan rosszul nyelvünk szénája, eléggé előnyös helyzetben van a mai magyar nyelvünk – tudhattuk meg tőle.

Ezt követően a magyar szakos hallgatók előadása következett. Anyanyelvünk gazdagságát igazolva humoros szójátékokat hallhattunk, majd egy régi klasszikust, Tímár György és Brachfeld Siegfried híres kabaréját, a Nehéz a magyar nyelvet játszották el. Végezetül Gyimóthy Gábor Nyelvlecke című verse hangzott el.

Az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a Magyar Nyelv Napjának a magyar nyelv és nemzetiségről szóló 1844. évi II. törvény elfogadásának tiszteletére, ami államnyelvvé tette a magyar nyelvet Magyarországon.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma