Este hívlak – filmbemutató a beregszászi színházban

Kárpátaljai magyar játékfilmet mutattak be a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház nagytermében február 17-én. Az Este hívlak a Kárpátaljai Magyar Filmgyártásért Alapítvány támogatásával, Bunda Rita rendezésében valósult meg, akinek nevéhez kötődik a legutóbbi, szintén Beregszászban készült és bemutatott magyar alkotás, a Linner doktor –egy nem mindennapi orvos története című film rendezése is.

A rendezvényen elsőként Bocskor Andrea EP-képviselő köszöntötte a jelenlévőket. Kiemelte annak jelentőségét, hogy Kárpátalján a magyar főiskola és a magyar színház mellett van létjogosultsága a magyar filmgyártásnak is. Továbbá hangsúlyozta, hogy a film témája aktuális, releváns, bemutatja a kárpátaljai magyar életet az elvándorlás, a jobb munkalehetőség miatti távollét tükrében.

A képviselő asszony szavai után Molnár János plébános adott hálát a film létrejöttéért, és kihangsúlyozta, hogy a házasság intézménye nem embertől származik, ezért ez a legszentebb kötelék férfi és nő között, aminek intézményét meg kell tartani.

A filmbemutató keretében az Állj Mellénk Alapítvány Együtt a család rajzpályázatának válogatott rajzaiból készült kiállítást is megtekinthették a jelenlévők. A nyertes művek készítői családi belépőt nyerhetnek a Szelíd Lovasközpontba.

Az Este hívlak élethűen érzékelteti a külföldi munkavállalás miatt kettészakadt kárpátaljai családok helyzetét, mindennapjait. Menni, vagy maradni? Felér-e a jó megélhetés a szülő hiányával? Van-e itthon lehetőség a megmaradásra? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket fogalmaz meg a film, ugyanakkor a következtetést a nézőre bízza.

A filmben a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművészei működtek közre, akik a színpadi profizmusuk mellett a filmben is magas szintű alakítást produkáltak. A főszereplők: Ferenczi Attila, Orosz Ibolya, Melnyicsuk Emília és Ferenczi Ádám.

A nyilvános bemutatóra 2019. február 24-én, illetve 2019. március 10-én kerül sor.

Szilvási Szilárd
Kárpátalja.ma