Mesemondó verseny negyedszer

“A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni.”

Negyedszer szervezett mesemondó versenyt szeptember 30-án a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet a főiskola Pedagógia és Pszichológia Tanszékének közreműködésével a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

A rendezvény megnyitóján Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja a mese és az olvasás fontosságát emelte ki. – A mese az a műfaj, amely az életre tanít – mondta a konzul. Majd hozzátette, hogy minden népnek a mesevilága a saját lelkét, életérzését mutatja be, mely a nemzeti identitásunkat is erősíti.

A megnyitó után a versenyzőket a túljelentkezés miatt hat csoportra osztották. A megmérettetés párhuzamosan több helyszínen történt. Minden teremben három-három szakavatott zsűri hallgatta meg és pontozta a gyerekek előadásait, figyelembe véve a meseválasztást, művészi beszédet és a művészi teljesítményt. A versenyre előzetesen 138-an regisztráltak, ebből 126-an mérkőztek meg.

A rendezvény nemcsak a versenyből állt, hisz a kézműves asztaloknál is ügyeskedhettek a gyerekek. Ezután Ránki György: A két bors ökröcske című zenés mesejátékát tekinthették meg a Gödöllői Szimfonikus Zenekar előadásában. Gál Natália és Ferenczi Attila színészek pedig Az égig erő fa című mesét mutatták be az érdeklődők számára.

Az eredményhirdetés előtt a zsűri nevében Weinrauch Katalin, kárpátaljai író értékelt, aki pozitív kritikában részesítette a versenyzőket és jó tanácsokkal látta el őket.

A rendezvényt támogatta: a Kálvin Nyomda, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a Henkel Busz Kft., Fülöp László – Portré Stúdió, az InMedia reklámügynökség és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola.

A mesemondó verseny dobogós helyezettjei:
1. kategória (5–6 év)
I. helyezett: Borovszki Eszter Flóra
II. helyezett: Molnár Kevin
III. helyezett: Végh Lilien
Különdíjas: Kiss Sándor

2. kategória (7–10 év)
I. helyezett: Turi Eszter
II. helyezett: Buda Eleonóra
III. helyezett: Kiss Dominik

3. kategória (7–10 év)
I. helyezett: Perényi Rebeka
II. helyezett: Szilágyi Lídia
III. helyezett: Szabó Szófia
Különdíjas: Varga Noémi

4. kategória (11–14 év)
I. helyezett: Hánka Dávid
II. helyezett: Béres Dominik
III. helyezett: Katkó Rebeka
Különdíjas: Martin Petra

5. kategória (11–14 év)
I. helyezett: Sass Eszter
II. helyezett: Pufler Szilárd
III. helyezett: Pinte Zsófia
Különdíjas: Nagy Alex

6. kategória (15–23 év)
I. helyezett: Toldi Cintia
II. helyezett: Mátyus Boglárka
III. helyezett: Kuruc Andrea

Mondik Márta
Kárpátalja.ma