Еlkészült a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 2020. évi felvételi szabályzata

Elkészült a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 2020. évi felvételi szabályzata, amelyet a felsőoktatási intézmény tudományos tanácsa 2019. december 20-án véglegesített. A 2020. évi felvételi eljárásra vonatkozó legfrissebb tudnivalókról Sztojka Miroszlávot, a főiskola felvételi bizottságának felelős titkárát kérdeztük.

– Milyen képzési szintekre hirdet felvételt 2020-ban a Rákóczi-főiskola?
– Az előző esztendőhöz hasonlóan 2020-ban is alap (bachelor) és mester (magiszteri) szintű képzésekre hirdetünk felvételt a Rákóczi-főiskolán.

– Kezdjük a felvételi szabályok ismertetését! Mit kell tudniuk az alapképzésre (bachelor szint) jelentkezőknek?
– 2020-ban a Rákóczi-főiskola 12 szakon hirdet bachelor szintű képzést: ukrán nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalom, angol nyelv és irodalom, biológia és az ember egészsége, földrajz, kémia, matematika, történelem, tanítói szak, óvodapedagógia, turizmus, illetve számvitel és adóügy. Ezekre a képzésekre nappali és levelező tagozaton egyaránt, középiskolai végzettség alapján várják a jelentkezőket az első évfolyamra. Valamennyi szakra külső független értékelésen szerzett három tanúsítvánnyal lehet jelentkezni. Minden szak esetében kötelező tanúsítványt felmutatni ukrán nyelvből és irodalomból. 2020 nyarán a felsőoktatásba jelentkezőktől a 2020-as tanúsítványok mellett a 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben szerzett szertifikátokat is elfogadják. Kivételt képeznek e tekintetben az idegen nyelvekből szerzett szertifikátok. A felsőoktatási intézmények csak a 2018-as, 2019-es és a 2020-as szertifikátokat fogadhatják el a következő nyelvekből: angol, német, francia és spanyol.

Az oktatás és pedagógia képzési ághoz tartozó szakok esetében (ide sorolhatók az óvodapedagógia, történelem, tanítói, ukrán nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalom, angol nyelv és irodalom, biológia és az ember egészsége, földrajz, matematika, kémia szakok) a szabályozás 2020-ban is lehetővé teszi, hogy az egyik szertifikát helyett, harmadik tárgyként, a jelentkezők magyar nyelvből belső vizsgát tegyenek a főiskolán. Azok számára biztosíthatja a továbbtanulást ez a lehetőség, akiknek csupán két szertifikátot sikerül szerezniük a külső független értékelés során.

Az előző évhez hasonlóan mindjárt a második évfolyamra jelentkezhetnek azok az alapképzésre felvételizők, akik már rendelkeznek bármilyen szakirányú molodsij szpecialiszt, bachelor vagy szpecialiszt szintű diplomával, illetve akik már legalább egy évet befejeztek az alapképzésben. Nekik a beiratkozáshoz csupán a szaktárgyukból kell felvételi vizsgát tenni a Rákóczi-főiskolán. Újdonság 2020-ban, hogy az alapképzés második évfolyamára a molodsij szpecialiszt szintű oklevél alapján jelentkezők számára a felvételi versenyben az ukrán nyelv és irodalom szertifikát, valamint a szaktárgyi felvételi vizsga érdemjegye számít majd, a számvitel és adóügy szakra pedig az ukrán nyelv és irodalomból szerzet szertifikát és a szaktárgyi felvételi vizsgán kívül kötelező a matematikából vagy Ukrajna történetéből szerzett szertifikát is. Ukrán nyelvből és irodalomból, matematikából és Ukrajna történetéből egyaránt elfogadják a 2017-ben, 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban szerzett szertifikátokat.

– Az ukrán nyelvből és irodalomból szerzett tanúsítványon kívül milyen további szertifikátokra van szükségük az alapszintű (bachelor) képzésre jelentkezőknek 2020-ban?

– Az ukrán nyelvből és irodalomból szerzett szertifikát mellett a következő tanúsítványokat kell benyújtaniuk a jelentkezőknek a második, valamint a harmadik felvételi vizsgatárgyakból:

– óvodapedagógia szakra: Ukrajna története, biológia vagy magyar nyelv;
– tanítói szakra: matematika, biológia vagy magyar nyelv;
– történelem szakra: Ukrajna története, idegen nyelv vagy magyar nyelv;
– ukrán nyelv és irodalom szakra: Ukrajna története, idegen nyelv vagy magyar nyelv;
– magyar nyelv és irodalom szakra: Ukrajna története, idegen nyelv vagy magyar nyelv;
– angol nyelv és irodalom szakra: Ukrajna története, angol nyelv vagy magyar nyelv;
– biológia és az ember egészsége szakra: matematika, biológia vagy magyar nyelv;
– földrajz szakra: Ukrajna története, földrajz vagy magyar nyelv;
– matematika szakra: matematika, angol nyelv vagy magyar nyelv;
– kémia szakra: matematika, kémia vagy magyar nyelv;
– turizmus szakra: Ukrajna története, földrajz vagy idegen nyelv;
– számvitel és adóügy szakra: matematika, Ukrajna története vagy idegen nyelv.

– Milyen lehetőségeket kínálnak azok számára, akiknek nem sikerült tanúsítványokat szerezniük a független tesztvizsgákon?
– Azok, akiknek nem sikerült megfelelniük a független tesztvizsgákon, jelentkezhetnek a főiskolánkon zajló, magyarországi felsőoktatási intézmények által meghirdetett kihelyezett képzések valamelyikére. A gödöllői Szent István Egyetem kertészmérnök, mezőgazdasági mérnök, illetve élelmiszeripari mérnök képzéseket indít Beregszászban. A Nyíregyházi Egyetem gazdálkodás és menedzsment, ének-zene tanár (tanítói szakképzettség alapján), rajz- és vizuáliskultúra-tanár (tanítói szakképzettség alapján) szakokat, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia és a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola pedig református katekéta-lelkipásztori munkatárs, illetve görögkatolikus katekéta szakot hirdet a Rákóczi-főiskolán. A Debreceni Egyetem is együttműködik főiskolánkkal, s négy szakon indít kihelyezett képzést: ápolás és betegellátás, gazdaságinformatikus, mérnökinformatikus és szociálpedagógia. E képzésekre a jelentkezők a külső független értékelésen szerzett szertifikát nélkül, érettségi bizonyítvány alapján felvételizhetnek. A Károli Gáspár Református Egyetem által meghirdetett magyar mint idegen nyelv, illetve mentálhigiénés segítő képzésekre az oktatás és pedagógia képzési ághoz tartozó valamely alapszintű (bachelor) képzésben szerzett oklevéllel rendelkezők jelentkezhetnek majd. A Kaposvári Egyetem színművész szakon indít kihelyezett képzést, melyre érettségi bizonyítvány alapján lehet felvételizni.

– Mi a helyzet a magiszteri szintű képzés 2020-as felvételi szabályzatával?
– A magiszteri képzési szinten 2020-ban hét szakra hirdet felvételt a Rákóczi-főiskola: matematika, történelem és régészet, magyar nyelv és irodalom, angol nyelv és irodalom, ukrán nyelv és irodalom, tanítói, valamint biológia. Jelentkezni ezekre a képzésekre az alapképzésben szerzett bachelor szintű oklevéllel, vagy szpecialiszt, esetleg magiszter szintű diploma birtokában lehet. A jelentkezőknek a szaktárgyi, illetve úgynevezett egységes felvételi vizsgát kell tenniük idegen nyelvből (єдиний вступний іспит з іноземної мови). Ez a vizsgatípus a ZNO-hoz hasonló rendszerben lebonyolítandó megmérettetés. A jelentkezőknek elektronikusan kell regisztrálniuk erre a felvételi vizsgára 2020. május 6-a és június 3-a között. Az országos felvételi szabályzat az egységes felvételi vizsga napját idegen nyelvből július 1-re tűzte ki. A 2020-as felvételi szabályzat értelmében érvényes csak a 2020-ban tett egységes felvételi vizsga idegen nyelvből. Kivételt alkotnak a matematika és a tanítói szakok, melyeknél az egységes felvételi vizsgát idegen nyelvből a főiskolán tett idegennyelv-vizsga helyettesítheti. Azoknak, akik nem az elvégzett alapszaknak megfelelő mesterképzésre jelentkeznek, egy további különbözeti felvételi vizsgát is tenniük kell.

Érdemes külön szólni azon felvételizőkről, akik szpecialiszt vagy mesterképzésben szerzett oklevéllel jelentkeznek, mivel a 2020-as felvételi szabályzat értelmében az egységes felvételi vizsgát idegen nyelvből a főiskolán tett idegennyelv-vizsga helyettesítheti.

– Mit kell tudni a főiskolán tartandó felvételi vizsgákról?
– A felvételi vizsgák anyaga alig változott az elmúlt évekhez képest, ily módon a vizsgatételek remélhetőleg nem állítják megoldhatatlan feladat elé a jelentkezőket. Egyébként a felvételi vizsgák témái és a különböző típusú mintafeladatok minden tárgyból és minden képzési szintre vonatkozóan megtalálhatók intézményünk honlapján. Ugyanitt olvasható a felvételi eljárással kapcsolatos minden egyéb információ is.

– Mire figyeljenek oda 2020-ban azok, akik a Rákóczi-főiskolára szeretnének felvételizni?
– Elsősorban arra kell figyelni, hogy időben jelentkezzenek be a külső független értékelésen való részvételre, ennek elmulasztása ugyanis lehetetlenné teszi a jelentkezést a felsőoktatási intézményekbe. Az érettségizők jelentkezése a ZNO-ra idén 2020. február 3-tól március 24-ig tart. A jelentkezés során fordítsanak különös figyelmet arra, hogy az általuk választott főiskolai szakra mely tárgyakból kell tesztet írni, illetve szertifikátot szerezni.

II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola