Idén is megszervezték a Rákóczi Napokat a beregszászi főiskolán

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a nagyságos fejedelem születésnapjához igazítva tizenkettedik alkalommal szervezte meg a Rákóczi Napok elnevezésű programsorozatát március 27. és április 2. között.

Az idei Rákóczi Napok március 27-én, hétfő délután kezdődött a főiskola Felnőttképzési Központjának ünnepélyes oklevélátadó rendezvényével. Az eseményen Orosz Ildikó rektor asszony, Váradi Natália, a Felnőttképzési Központ vezetője és Magyar Ferenc, a Szent István Egyetem stratégiai és koordinációs főigazgatója adta át az okleveleket az angol, német és ukrán nyelv, valamint a növényvédelem tanfolyamot sikeresen teljesítő 106 résztvevőnek.

oklevelatado
Fotó: Fülöp László

Kedden délelőtt a felsőoktatási intézmények IX. Nemzetközi Kórustalálkozójára került sor, melyet kétévente szerveznek meg az intézményben. A találkozón fellépett a Rákóczi-főiskola, az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskola, a Sárospataki Református Kollégium kórusa, továbbá a KREdo és a Nyíregyházi Egyetem Kamarakórusa, a Munkácsi Állami Egyetem kórusa és férfi együttese, az Ungvári Művészeti és Közművelődési Koledzs énekkara és népi kórusa, a Guttman Mihály Pedagóguskórus, az Ungvári Nemzeti Egyetem Bojani nevű férfikara, valamint a Debreceni Református Kollégium Kántusa. A rendezvény végén a szervezők köszöntötték Berkesi Sándor Liszt Ferenc-díjas karnagyot,  akit több évtizedes kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként idén a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) tiszteletbeli elnökévé választottak.

Fotó: Fülöp László
Fotó: Fülöp László

Március 29-én, szerdán leleplezték az S. Benedek András, Arany János-díjas kárpátaljai író, költő, irodalomtörténész emlékére elhelyezett domborművet a főiskola első szinti folyosóján. Az alkotást Oláh Katalin Kinga szobrászművész készítette. Az eseményen részt vett Stumpf Benedek Anna, a költő lánya is. Ugyanezen a napon az intézmény átvette a néhai Veres Péter kárpátaljai képzőművész életpályáját átfogó gyűjteményt a művész özvegyétől és lányától. A harmincnyolc alkotásnak a továbbiakban az intézmény Esztergom terme ad otthont.

s.benedek.andras_dombormu

Fotó: Fülöp László
Fotó: Fülöp László

Csütörtökön a Rákóczi-főiskola a Miskolci Egyetem Kémiai Intézetével és az Ukrán Tudományos Akadémia Chuiko O. Felületek Kémiája Kutatóintézetével közreműködve megnyitotta a CERECO-2017 VI. Kárpátok Eurorégió nemzetközi környezetvédelmi konferenciát. A környezetvédelem általános és regionális problémáinak megvitatása céljából megrendezett háromnapos szakmai tanácskozásra Ukrajnából, Szlovákiából, Magyarországról, Lengyelországból és Romániából, valamint az Egyesült Királyságból érkeztek elismert tudósok és szakemberek.

Fotó: Fülöp László
Fotó: Fülöp László

Szintén ezen a napon The Colourful USA címmel angol nyelvű kvízdélutánt szervezett a főiskola angol tanszéki csoportja, ahol az angol szakos hallgatók öt csapatban mérték össze ügyességüket és tudásukat.
Március 31-én, pénteken tartalmas előadásokkal folytatódott a CERECO-2017 konferencia.

Fotó: Fülöp László
Fotó: Fülöp László

A Rákóczi-főiskola idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Ebből az alkalomból április elsején, szombaton a főiskola vezetői, tanárai, munkatársai és az intézménnyel kapcsolatot ápoló vendégek ünnepélyes tanácsülésen vettek részt, ahol Jávor András, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese az egyetem nevében Pro Universitate Díjat adományozott a beregszászi tanintézménynek. A főiskola elmúlt húsz évének összefoglalása céljából Magyar főiskola Ukrajnában – Húsz év mérlege és a jövő címmel kiadvány is született, melyet a rendezvény minden résztvevője ajándékba kapott.

126024
A tanácsülés után délután megkezdődött a Rákóczi-főiskola Öregdiák Szövetsége által idén tizenkettedik alkalommal szervezett Öregdiák-találkozó, melyen a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet közreműködésével fellépett a magyarországi Kállay Saunders Band együttes.

Fotó: Fülöp László
Fotó: Fülöp László

Vasárnap barátságos röplabdamérkőzéssel zárult a Rákóczi Napok rendezvénysorozat, melyet az Ungvári Veteránok, a Nagydobronyi Öregfiúk, a főiskola hallgatóiból álló és a főiskola tanári csapata vívott a beregszászi római katolikus templom melletti sportpályáján.

126388

Sütő Éva

Kárpátalja.ma