A köz- és felsőoktatás előtt álló kihívások a 21. században Kelet-Közép-Európában az oktatási reformok tükrében – konferencia a Rákóczi-főiskolán

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Pedagógia és Pszichológia Tanszéke A köz- és felsőoktatás előtt álló kihívások a 21. században Kelet-Közép-Európában az oktatási reformok tükrében címmel kétnapos nemzetközi tudományos konferenciát szervez március 28–29-én.

A szakmai tanácskozás fő témaköre a köz- és felsőoktatás megújítására irányuló, a pedagógia és pszichológia tudományos eredményeire alapuló törekvések számba vétele, a jó gyakorlatok terjesztése.

Március 28-án a Rákóczi-főiskola Esztergom termében mintegy százfős szakmai közönség gyűlt össze.

A főiskola himnuszának eléneklése után köszöntötték a megjelent vendégeket. Az eseményt dr. Orosz Ildikó, a főiskola rektora nyitotta meg. Beszédében elmondta, hogy 343 évvel ezelőtt született főiskolánk névadója, II. Rákóczi Ferenc, aki az akkori Magyarország leggazdagabb földesura volt. Teljes vagyonát a helyi vidék felvirágoztatására és szabadságára fordította. Példaként áll előttünk tevékenysége. A főiskola 2003-ban vette fel a nagyságos fejedelem nevét, s 2005 óta Rákóczi-héttel méltatja születésének évfordulóját. Ennek keretében valósult meg a tudományos konferencia. Köszönjük, hogy elhozták tudásukat, s kívánom, hogy olyan vezetők legyenek, akik a saját vagyonukkal népük mellett állnak – fogalmazott köszöntőjében a rektor.

A köszöntő utána a konferencia megkoszorúzta az intézményben álló II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona szobrot.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, ukrán parlamenti képviselő köszöntőjében kiemelte, hogy az ukrajnai oktatásban átalakulás zajlik, amely szűkíti a kisebbségi közösségben élők nyelvi jogait. Fontos, hogy jelen vannak különböző határon túli magyar felsőoktatási intézmények képviselői, ugyanis általuk történik meg a kisebbségben élők értelmiségének utánpótlása. Rákóczi a szabadságért küzdött, mi is a szabadságért küzdünk az oktatás és a tudomány terén is – hangoztatta az elnök.
Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja köszönetet mondott a Rákóczi-főiskola munkájáért. Kiemelte, hogy az intézmény kiemelkedő jelentőséggel bír az egész régió számára. A főiskola működése garancia a térség értelmiségének utánpótlására, a magyarság megmaradására.

A konferencia első napján plenáris előadások hangzottak el, melyek átfogó képet adtak a külhoni magyar felsőoktatás előtt álló kihívásokról és a Kárpát-medencében működő lehetőségekről.

Az első nap borkóstolóval egybekötött vacsorával zárul a Kokas Banda közreműködésével.

A tanácskozás második napján szekcióülésekkel folytatódik a program, melyek témakörei: empirikus kutatások a pedagógiában, módszertani újító törekvések a pedagógiai gyakorlatban, neveléslélektani dilemmák az oktatásban, iskolai mentálhigiéné – prevenció és intervenció, tehetséggondozás, inklúzió és integráció – elmélet és gyakorlat, kisebbségi nyelvek az oktatásban. A szekcióüléseken kutatók, oktatók és PhD-hallgatók osztják meg egymással legújabb kutatási eredményeiket, melyek magyar, ukrán, angol nyelven hangzanak el.

A rendezvény a konferencia eredményeinek ismertetésével és oklevélátadással zárul.

Pallay Katalin
Kárpátalja.ma